Motorosok lepték el a Gerecsét, letarolták a védett növényeket

IMG 7675
Olvasási idő kb. 3 perc

A Gerecse Natúrparkban fekvő Hosszúvölgy tanösvény mentén különleges növény nyílik a napokban, a védett tarka sáfrány. A friss hajtások egy része azonban egy motoros csapatnak esett áldozatul ma délelőtt.

Egy olvasónk hívta fel a figyelmet a természetkárosító gyakorlatra, melynek szemtanúja volt a mai nap folyamán. Több krosszmotoros hajtott keresztül a kocsi Hosszúvölgy tanösvényen Dad felé, nem törődve sem a túrázókkal, sem azzal, hogy

letarolják a Dunántúl területén alig néhány helyen élő védett növényállományt, mely egyúttal a terület jelképe is.

A borítóképünkön is látható tarka sáfrány (crocus reticulatus), mely a nyugati országrészben egyedül ebben a térségben nő nagyobb állományban, védett. Eszmei értéke tövenként 10 ezer forint. Ez a virág egyike a legkorábban nyíló, védett növényeinknek.

A motorosok nem törődtek a védett növényekkel
A motorosok nem törődtek a védett növényekkelDívány.hu

Védett növényeket taroltak le a motorosok

Olvasónk túrázás közben vette észre a közeledő motorosokat, integetve próbálta jelezni nekik, hogy vigyázzanak a növényekre, miközben fel is vette őket telefonjával.

„Intettem, hogy álljon meg, mert megkérdeztem volna a célját, de csak jobban húzta a gázkart, majdnem elesett — mesélte. — A felvételeken jól látszik, hogy rendszeresen járhatnak ide motorozni."

A Komárom-Esztergom vármegyei Kocs közvetlen közelében található hosszan elnyúló löszvölgy a legutolsó jégkorszak óta őrzi a tájat. Mivel az ember ezt a területet mindig is legelőként hasznosította, így a letűnt korok élővilágát is őrzi. 2015-ben alakították ki azt a 4 km hosszú tanösvényt mely tizenkét állomáson keresztül kalauzolja végig a látogatókat a hely különleges élővilágát bemutatva.

A sáfrányok éppen csak kinyíltak, megbújnak a fű között
A sáfrányok éppen csak kinyíltak, megbújnak a fű közöttDívány.hu

A 2009. évi XXXVII. törvény értelmében (92/A. §) erdőben, illetve erdei úton quaddal, terepmotorral, segédmotorral közlekedni tilos, a védett erdőterületen ilyen járművekkel közlekedő személlyel szemben szabálysértési eljárást indítanak, illetve a rendőrség helyszíni bírsággal sújtja a renitenseket a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságának egy korábbi közleménye értelmében. A magyar tanösvények jelentős része is csak gyalogosan, illetve esetenként kerékpárral látogatható.

A motorosok jelenlétével kapcsolatban megkerestük a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságát, arra is kíváncsiak voltunk, mekkora pusztítást végezhetnek a járművekkel védett természeti környezetben, és miként lehet helyreállítani azt. Válaszukat követően frissítjük a cikket.

Múzsák a csók után irodalmi est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel. 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek