Az alábbi praktikák barna és fehér rizzsel egyaránt megvalósíthatók, hiszen a két rizsfajtának az eltérő rost- és fehérjetartalom miatt sokkal inkább az étkezés során van jelentősége.
Ezekre is használhat rizst a háztartásban
Gyakran előfordul, hogy a sószóró apró nyílásain nem jön ki a só. Ennek elsősorban az az oka, hogy a párától a sószemcsék összetapadnak, ezért nem férnek ki az apró lyukakon. Ezt úgy kerülhetjük el, hogy a sószóróba egy kávéskanálnyi rizst teszünk, az ugyanis képes magába szívni a nedvességet, így megakadályozza, hogy a só összetapadjon.

De nemcsak a sószóróban, hanem egy saját magunk által készített kis textilzsákba vagy zokniba töltve, majd a mikrohullámú sütőben felmelegítve, az ízületi görcsök enyhítésére is használható a só.
A kézi szerszámokat pedig a rozsdásodástól óvhatja meg, ha egy rizzsel megtöltött dobozban tároljuk azokat, például a fogókat, csavarhúzókat vagy a kalapácsot.
Karcsú üvegmosókefe híján pedig a rizs alkalmas arra is, hogy a szűk vagy kis nyílással rendelkező tárolóedényeket, illetve keskeny vázákat is megtisztítsuk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egy kevés, mindössze egy evőkanálnyi rizshez néhány csepp folyékony szappant adni, majd felengedni egy kevés forró vízzel, és jól összerázni a rizzsel.
Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó
Kíváncsi vagy, kié lesz idén Az Év Irodája díj? Érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai?2025. április 30-án 15. alkalommal rendezik meg Az Év Irodája verseny legnagyobb eseményét, ahol az esti díjátadó mellett szakmai kiállítások és konferenciaprogramok is várnak rád!
Részletes program és jegyek itt.
Ha pedig tartós légfrissítőre vágyunk, akkor ehhez is használhatunk rizst. Az ebből készült légfrissítő tökéletesen alkalmas gardróbba vagy fürdőszobába. Ehhez válasszunk egy kis üvegedényt, amibe rizst teszünk, és adjunk hozzá 10-20 csepp illóolajat, majd jól keverjük össze.
Döbbenetes, mi történik a kenyérrel, miután megmossuk. Cikkünkből megtudhatod, mi lesz ennek a különös szokásnak az eredménye.