A tematikus hónap kapcsán arra kértük Jeney Attilát, a MABISZ kommunikációs vezetőjét, mondja el azokat a legfontosabb ismérveket, amikre lakásbiztosítás-váltás esetén figyelnünk kell. Erre hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) idei lakásbiztosítási kampánya is, melynek keretében március 1. és 31. között lehetősége van mindenkinek arra, hogy a meglévő lakásbiztosítását fölmondja, és újat kössön még akkor is, ha a szerződése más évfordulót tartalmaz.
A folytonosság az egyik legfontosabb, ha lakásbiztosítást váltunk
„Elsőként azt javaslom minden ingatlantulajdonosnak és albérlőnek is, hogy ebben a hónapban nézze át meglévő lakásbiztosítását. Nagyon fontos, hogy ne csak a fizetendő díjat nézzük, hanem azt is, hogy megfelelő fedezetek és megfelelő kockázatok legyenek a biztosításban. Ennek érdekében méressük fel egy biztosítási szakemberrel az ingatlan és az ingóságaink értékét, a lakás műszaki állapotát, és ennek megfelelően kössük meg a lakásbiztosítást, sőt, még azt is érdemes figyelembe venni, hogy az adott ingatlannak az ingatlanpiacon milyen az ára, és milyen lehet a besorolása, hiszen ezt is mérlegelhetjük a biztosítás megkötésénél” – mondja a kommunikációs vezető, hozzátéve: nagyon fontos, hogy soha ne maradjon fedezet nélkül az adott ingatlan.

Ez azt jelenti, hogy ha fel is mondjuk a szerződését, akkor rögtön kössünk újat, mert ha egy vagy két nap is díjfizetés nélkül marad, és ez alatt az idő alatt valamilyen káresemény történik, azt a biztosító nem fedezi.
Ha azonban most márciusban mondjuk fel a szerződést, akkor április 30-ával szűnnek meg a szerződések. Ha nem mondja föl az ingatlantulajdonos a szerződését, akkor az változatlan tartalommal és változatlan feltételekkel hatályban marad, ezért ebben az esetben semmi teendőnk sincs.
Akár a meglévő lakásbiztosítást vizsgáltatjuk felül, akár újat kötünk, fontos, hogy ne legyen alulbiztosított az ingatlan, mert akkor egy komolyabb káresemény értékét nem fedezi a biztosítás.
Az elmúlt években egyre népszerűbbek és egyre nagyobb sikernek örvendenek a forró levegővel sütő készülékek. Bár a konyhai berendezést sokan használják, azt csak kevesen tudják, hogy kell helyesen megtisztítani. Cikkünkből kiderül, hogyan kell úgy tisztán tartani, hogy ne legyen lakástűz a vége.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés