Ma van az utolsó határidő, hogy ezt elintézd: milliók múlhatnak rajta
Most kell lépni: aki május elsejéig nem jelentkezik be abba a lakásba, ahol életvitelszerűen él, eleshet a 6 millió forintos összegig igényelhető otthonfelújítási támogatástól.
Most kell lépni: aki május elsejéig nem jelentkezik be abba a lakásba, ahol életvitelszerűen él, eleshet a 6 millió forintos összegig igényelhető otthonfelújítási támogatástól.
Negyed tonna ruhát nyelnek majd el azok a textilgyűjtő konténerek, melyeknek száma a következő három évben várhatóan megnégyszereződik. A jövőben a hulladékgyűjtőkkel egyre több helyen találkozhatunk.
Sokan nem tudják, hogy a gyermekek után igénybe vehető a lakáscélú jelzáloghiteleket érintő kedvezmény. A gyerekek számától függően akár több millió forinttal is csökkenhet a tartozás. Így működik a kedvezmény.
Az albérletpiac egyre durvább árakat produkál Magyarországon: Budapesten például már átlagosan negyedmillió forintot kell havi szinten lakhatási költségekre kigazdálkodnia annak, aki nem saját otthonban él.
A magaságyás fenntartható, költségkímélő megoldást kínál arra, hogy megtermeld a saját zöldségeidet. Mutatjuk, hogyan építheted meg házilag.
A városlakók jelentős része rendszeresen fogyaszt tojást, azzal azonban sokkal kevesebben vannak tisztában, hogy hogyan is tojnak a tyúkok, és mi lesz azokkal a példányokkal, akik erre többé nem képesek.
Kibővítették azoknak a körét, akik hozzájuthatnak az otthonteremtési támogatáshoz, mivel a pályázati feltételekből kihúzták az egyik megkötést.
Az év első három hónapjában mintegy 2000 lakástűzhöz riasztották a katasztrófavédőket. A tűzoltóság szerint nem elég a szénmonoxid-mérő, mert az nem figyelmeztet, ha tűz üt ki a lakásban, más eszközre is szükség van a biztonsághoz.
Akár 25 százalékkal kevesebbért is megvásárolhatjuk a kinézett lakást egyes budapesti kerületekben, annak ellenére, hogy ismét elkezdtek drágulni az ingatlanok.
Új poloskafajt észleltek hazánkban. Szakemberek figyelmeztetnek, ezt érdemes tenned, ha észreveszed a környezetedben.
A veszélyes, mérges pókok gondolata a frászt hozza a legtöbb emberre. De vajon a nálunk élő fajok között is vannak ilyenek?
Elnyerte az Európai Parlament támogatását az a törvényjavaslat, mely kötelező napelem-telepítést ír elő a házakra és a közintézményekre. Egy évtizeden belül meg kell oldani a fűtési átállást a legtöbb épület tekintetében.
Az átlógó faág kérdése gyakori vitatéma a kertes házban élő szomszédok között, de a hatályos szabályokkal nem mindenki van tisztában.
A megyeszékhelyek lakossága közel 5 százalékkal csökkent a tavalyi évben: hatalmas a kontraszt, mivel országos szinten, illetve Budapesten is mindössze 0,4 százalékos csökkenést regisztráltak a statisztikák.
Már mindenki számára elérhetőek a drónok, hiszen az alapváltozatokhoz már kedvező áron hozzájuthatunk. Így egyre többször találkozhatunk a kamerával is felszerelt röpködő szerkezetekkel; időnként a kertünk fölött vagy akár az ablakunk előtt is…
Láttál már kullancspetét? Ha máshol nem is, a Facebookon talán igen, ott ugyanis terjedni kezdett egy veszélyt hirdető felhívás, ami bizarr illusztrációjával a legtöbb embert gyorsan kibillenti a nyugalmából.
Hatalmas lakópark épül az Újpesti-öböl Duna Plaza felőli partjára. A Cordia Marina City területén áll majd Budapest legmagasabb háza.
Balatonalmádi szigorítja a helyi építkezési szabályzatot. A rendelet célja, hogy gátat szabjon a befektetési célú építési beruházásoknak, amelyek komoly terhet rónak a természetes és az épített környezetre is.
Ősztől nyilvántartásba tervezik venni a közös képviselőket, aki ezért nem tesz lépéseket, azt az őt megbízó társasház közgyűlése azonnali hatállyal meneszti pozíciójából.
Nemcsak balesetveszélyes, de szabályt is sért, ha nem tiszta a járda egy családi ház előtt.
A nyárias melegben mérsékelték a fűtést a távfűtéses lakásokban, ám az újra ránk törő hűvösebb időben fázhatunk ezekben az otthonokban, ha nincs megfelelő fűtés.
Hetedik alkalommal üzemelték be a jégármentesítő rendszert, a JÉGER-t.
Az otthonfelújítási program pontos részletei még nem ismertek, de a szakértők sejtenek már bizonyos buktatókat.
Ha megszeged a helyi szabályokat, a csendháborítás miatt akár a rendőrséget is rád hívhatják.
Most különösen megéri ingatlant venni az agglomerációban, ám hamarosan újabb drágulásra lehet számítani.