Kicsim, nem kell pisilni?

szobatisztasagNe ess pánikba! Legeslegkésőbb a te cseteméd is szobatiszta lesz életének harmadik nyarán – magától. Ugyanis ekkorra ébred fel benne a vágy, hogy hasonlítson a szüleihez. És ekkorra érnek meg a szobatisztaság biológiai és lelki feltételei.


Kezdjük a biológiai alapokkal. A szobatisztaság kialakulásának feltétele az, hogy a záróizmok, a vázizomzat kellőképpen megerősödjön, és az izmokat szabályzó idegrendszer elérje a megfelelő érettséget. További feltétele a kontroll kialakításának a pszichológiai érés. A biztos szobatisztaságot minden esetben megelőzi a beszédben az egyes szám első személy használata.

A „légy résen biliztetés” metódusa

Előfordulhat, hogy sikerrel járunk akkor is, ha egy-másfél év körüli csemeténk még nem áll készen egy ilyen bonyolult szabályozási folyamat végrehajtására. Csak éppen résen állunk és elcsípjük a pillanatot, amikor kakilni készül. Gyorsan lekapjuk róla a pelenkát, bilire tesszük, s az ilyen módon elcsípett eredménynek tapsolva, széles mosollyal örülünk. Ez a fajta kondicionálás is célravezető.
A gyermek ilyenkor azért tanulja meg bilibe végezni a dolgát, hogy örömet szerezzen a mamának. Ez az első „ajándék”, amit ő ad nekünk. Gyerekpszichológusok szerint azonban jobb az a módszer, amikor a mama minden egyes alkalommal, amikor kibontja gyermekét a pelenkából, érdeklődik annak tartalma felől. Amikor látja, hogy csemetéje elmélyülten a pelenkába termel, megkérdezi. Kakilsz, kicsim? A gyermek látva, hogy ez a mamának fontos, maga is érdeklődni kezd. Ezt az érdeklődést kihasználva ajánlhatjuk fel neki a bilit mint lehetőséget. Ha pedig a kicsi bilit kér, örülhetünk neki. Azonban óvakodjunk attól; hogy megdorgáljuk, ha véletlenül üres marad. A szobatisztaság 3 éves korra így is megbízhatóan kialakul.

Szelíd szobatisztaság

Miért annyira fontos a szelídség a szobatisztaság kialakításakor is? Azért, mert a kakilás körüli hercehurcáktól az egész, egyébként természetes folyamat a jutalmazás és büntetés eszközévé válhat. Ha a gyerek mérges, bekakil, hogy bosszantson, ha meg akar jutalmazni, kéri a bilit. Mi szükség van erre?
Tudnod kell, hogy a szobatisztasággal csemetéd egyik alapvető ösztönének azonnali kielégítéséről mond le. Ez nagyon fontos lépése a fejlődésnek.
A gyerekpszichológusok szerint az, hogy a gyerek mikor és milyen mértékben képes vágyainak késleltetésére, későbbi sikereinek alapja. Fontos tudnod, hogy ilyenkor komoly küzdelem zajlik a gyermekben, hogy engedjen-e az ösztönös késztetéseinek ott és akkor, amikor és ahol rátör az inger, vagy kontrollálja magát a szülői szeretet kedvéért. Ezt a konfliktust kellő empátiával kezeld, ugyanis tartós személyiségvonásokat határozhatsz meg. 2-3 éves korban jelenik meg az érdeklődés a nemi különbségek iránt. Ilyenkor kezdenek a gyerekek játszani nemi szerveikkel, a fiúk büszkélkednek fütyülőjükkel, és a lányok is megpróbálnak állva pisilni. S a kicsik rájönnek, hogy a vizelet és a széklet visszatartásával való játék kellemes érzéseket okoz. Ezért olyan gyakori, hogy visszatartják az ingert, s már biztosan szobatiszták, mégis néha bepisilnek.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek