Hetente egy nő hal meg, hagyod?

A ma délutáni felvonuláson rájuk emlékezhetsz – minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a párja, a családon belüli erőszak hetente legalább egy nő életét követeli.
16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen.

cikk-tipus-ajanlo

 

Ha Ön úgy gondolja hogy amit  a partnere önnel tesz, az nem is igazán erőszak, és van, akivel sokkal rosszabb dolgok történnek… Ha Ön úgy gondolja, hogy egy erőszakos apa is jobb a semminél… 

… hívjon fel minket, hogy elmondhassuk: szerintünk ez nem így van, és hogy mi a probléma ezzel a gondolattal. 

 

Ezekkel a figyelemfelkeltő mondatokkal kampányolnak a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen programsorozat szervezői, többek között a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak ellen Egyesület), az Amnesty International Magyarország és a Mona (Magyarországi Női Alapítvány). A 16 akciónap nevű programsorozatot 1991 óta világszerte november 25. (a Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen) és december 10. (az Emberi Jogok Nemzetközi Napja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek.

Céljuk, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében. 

Ha te sem szeretnél szó nélkül elmenni emellett, ne adj’ Isten érintett vagy a kérdésben, vagy csak egyszerűen érdekel a téma, látogass el a programokra!

 

A nők elleni erőszak az ENSZ meghatározása szerint

"A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában.

Beleértendő, de nem korlátozandó a testi, szexuális és lelki erőszakra, melyet az áldozat a családon belül szenved el, ide értve a bántalmazást, a lánygyermekkel való szexuális visszaélést, [...] a házasságon belüli nemi erőszakot [...]"

 

program-szervezo-try

A hétvége programja
 

November 28., szombat

15:00, Merlin Színház: megemlékezés az elmúlt 12 hónap alatt párkapcsolati erőszak miatt meghalt nőkről.

16:00, Merlin Színház: felvonulás, melynek végpontja a Liszt Ferenc tér. A felvonulás a párkapcsolati erőszak nyomán meghalt női áldozatoknak állít emléket, és a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet.


November 29., vasárnap

17:00, Merlin Színház - Kamaraterem (1052 Budapest, Gerlóczy utca 4): könyvbemutató. A könyv: Dina McMillan: De hiszen azt mondja, hogy szeret! Egy a nem szokványos önsegítő könyv abban segít a nőknek, hogyan tudják elkerülni a bántalmazó kapcsolatot.

 

 

cikk-tipus-kulsolink

• Amnesty International Magyarország
• Budapesti Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda - Esélyek Háza
• HRSI (Human RightS Initiative)
• Sorsunk és Jövőnk Alapítvány
• Mona- Magyarországi Női Alapítvány
• NANE– Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület
• PATENT Jogvédő Egyesület
• Regina Alapítvány
• Stop-Férfierőszak Projekt

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek