Virágék másfél éves hármas ikrei éppen most kezdenek el járni. Hárman egyszerre… Szüleik sokáig várták, hogy meglátogassa őket a gólya. Évekig reménykedtek, hiába. Aztán egyszer csak sikerült. Nem is akárhogyan!
Az első magzati ultrahangon az orvos azt mondta: „két petezsákot és egy pöttyöt látok”. Majd hozzátette, valamelyik valószínűleg felszívódik. De a doktor úr tévedett.
A következő ultrahangon már jól látszott a három gyerek. Ettől kezdve minden vizsgálaton felajánlották a magzati redukciót. Vagyis azt, hogy a két születendő gyerek egészsége érdekében elinjekciózzák a harmadikat. Jól gondolják meg, mondták az orvosok, lehet, hogy a huszadik héten elveszítik mindhárom babájukat. Ilyenkor Csilla, a mamájuk nemet intett, összeszorította a száját, és csak otthon sírt. Kiderült, hogy a három külön petezsákban növekedő baba közül kettő fiú, egy pedig lány.
Bárki meglátott, sugdolózni kezdett
Csilla harminc hétig tudta őket „lábon” hordani. Nem fájt semmije, nem alakult ki terhességi cukor, se magas vérnyomás. Rendben volt minden szívhang, ultrahang.A babák szépen növekedtek, mégis elérkezett a pillanat, amikor be kellet költözni az I. számú nőgyógyászati klinikára.
– Az osztályon, ahol egy hónapig feküdtem, nem volt se megbízható mérleg, se tükör – nevet Csilla. – Nem tudtam, hány kilót híztam, mekkora pocakom van. Csak az tűnt fel, hogy bárki meglát, sugdolózni kezd, és élénken mutogat. És az volt kellemetlen, hogy semmit nem tudtam fölvenni. Még a hűtőszekrény alsó két polcát sem értem el. Igyekeztem minél többet feküdni, Nyilvánvaló volt, hogy nem tudok majd három babát végig kihordani, ezért nagyon fontos volt, hogy minél gyorsabb növekedjenek. Nagyon megnyugtató volt, hogy minden este megnézték a kicsik szívhangját, és azzal a jó érzéssel aludtam el: minden rendben. Igyekeztem csak jó dolgokra gondolni. De hát néha rám tört a félelem. Marcival megbeszéltük, hogy akkor is felneveljük mindhármat, ha netán valamelyik sérülten születik.
Október tizenötödikén, hajnalban elfolyt a magzatvizem, azonnal a műtőbe toltak,
és én voltam az első a szobánkból, aki szült. A 34. hét után két nappal, október 16-án – császármetszéssel.
Apukájuk végigfényképezte, ahogyan kiemelik a babákat. Elsőnek Marcit 1820, másodikként Franciskát 1980, harmadikként pedig Mátét 2090 grammal.
Ma Marci és Franciska tíz, a születésekor is nagyobb Máté 11 kilós. Kezdenek beszélni, s ha nincsenek a járókában, akkor hárman háromfelé rohannak a tágas gödöllői családi házban…
Tizennyolc pelenka a napi fogyasztás
A sokméteres „babakerítés” mögött, az ápolt, zöld kertre néző, hatalmas nappaliban három pár gyerekpracli nyújtózik: vegyél ki. Az ebédlőben, a fal mellett három etetőszék, a gyerekszobában három kiságy, a garázsban három babakocsi.A mosókonyhában két mosógép megállás nélkül dolgozik, a szárítóra már egyetlen zokni sem fér. 15–18 pelenka, két-három váltás ruha gyerekenként – ez a napi „fogyasztás” Apjuk néha megáll a ház közepén, és kérdőn feleségére néz: velünk történik ez? Valóban?
Még szerencse, hogy jó gyerekek. Etetéskor békésen várnak a sorukra. Megszokták, hogy várniuk kell… – a fürdésnél, az ölbe kéredzkedésnél, a pelenkázásnál, a puszinál. Mintha tudnák, hogy másként felnevelni őket lehetetlen, nyugodt, jó babák. Éjjel nem ébresztik fel egymást, nem sírnak szinte soha egyszerre, és nyilvánvalóan nagyon szeretik egymást.– Azért nem könnyű három azonos korú gyereket nevelni – mondja Csilla. – Amikor, mondjuk, fürdetni kell őket, vagy bárhová elmenni velük. De lassan felnövünk a feladathoz. Talán most már nem is olyan nehéz, mint az első három hónapban volt. Előfordult, hogy reggel felébredtem, és nem emlékeztem rá, hogy éjjel megetettem-e őket. Csak láttam az üres cumisüvegeket, onnan tudtam, hogy lement az éjszakai műszak…
