Először ünnepeljük a Bölcsődék Napját

Az első magyar bölcsőde 1852. április 21-i megnyitása tiszteletére ezt a napot a Bölcsődék Napjává nyilvánították.

A Budapesten és Pest megyében egyedüliként módszertani feladatokat ellátó Egyesített Bölcsődei Intézmények idén elsőként ünnepli a Bölcsődék Napját, melyet idén már hivatalosan is április 21-én ünnepelünk, derült ki Újbuda önkormányzatának a sajtóközleményéből.

Az EBI éves szinten átlagosan kb. 240 fő oktatását, képzését végzi a módszertani feladatok ellátásához kapcsolódóan. Az intézmény alapfeladata a családban nevelkedő 3 éven aluli, átlagos fejlődésű gyermekek napközbeni szakszerű gondozása, nevelése, harmonikus testi és szellemi fejlődésének elősegítése az életkori és egyéni sajátosságok figyelembe vételével, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek napközbeni gondozása, nevelése, korai fejlesztése. Úgy tartják, a bölcsőde intézményének meghatározó szerepe van az anyák munkavállalásában és a gyermekek szakszerű, egészséges fejlődést segítő gondozásában.

Az eseményhez kapcsolódóan a XI. kerületben működő 9 bölcsőde mindegyikében ezen a héten a dolgozók és a kisgyermekek szülei kívánság ládába dobhatják be észrevételeiket, véleményeiket, kívánságaikat.

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra