Így válassz autót, ha bővül a család

DSC 6520

Vannak élethelyzetek, amikor egyszerűen szükség van autóra. Amikor a napi rutint már nem tudjuk bringával vagy közlekedéssel megoldani. Ilyen helyzetet hozhat egy munkahelyváltás, egy költözés, vagy akár a család bővülése is. Ha pedig már autóvásárlásra adjuk a fejünket, érdemes alaposan átgondolni a kérdést.

Már csak azért is fontos alaposan megrágni a dolgot, mert legtöbbünknek az autó a legnagyobb értékű vagyontárgya, és ha már ennyit költünk, természetes, hogy szeretnénk, ha nem hagyna cserben, amikor nagy szükség van rá. Márpedig a választék hatalmas, rengeteg kérdés merülhet fel, és könnyű elveszni a lehetőségek között. Éppen ezért célszerű először felállítanunk saját szempontrendszerünket, amely alapján keresgélünk.

csaladi cimlap

Hogyan keressünk autót?

Sokan beleesnek például abba a hibába, hogy már az első gyerek megszületésekor kisbuszokról ábrándoznak, pedig közel sem biztos, hogy arra van szükségük. Mérlegelni kell, hogy mire fogjuk használni a kocsit. Ha főleg városon belüli furikázásra, ovi-, vagy sulijáratra tervezzük, akkor egy kisautó is elég lehet. Ha sokat cuccolunk, kirándulgatunk, már okos dolog lehet a nagyobbak, akár kombik felé kacsintgatni. Igazi egyterűre főleg akkor lehet szükség, ha több gyereket szeretnénk, és gyakorta utazik együtt az egész család. Ilyenkor ajánlott bepróbálni a gyereküléseket is, hogy tényleg jól elférnek-e.

A másik sarokpont már nehezebb: milyen üzemanyaggal menjen? Sajnos itt sem elég pusztán kinézni a fogyasztási adatokat és a benzin vagy gázolaj árát. Ha sokat járunk városban, felejtsük el a dízeleket, válasszunk inkább egy kisebb hengerűrtartalmú benzinest, vagy akár hibridet, esetleg elektromost. Ha azonban gyakoriak a hosszú utak, messze lakik a nagymama, vagy rendszeresen autópályázunk, már szóba jöhet a dízel is.

Menjünk biztosra?

Ha ezeket és persze a vételárat meghatároztuk, már csak a kívánt extrafelszereléseket kell kipipálgatnunk, és máris egy könnyebben feldolgozható mennyiséget dobnak ki a hirdetőoldalak keresői. Fontos, hogy ne az évjárat, vagy a bevallott – és sokszor sajnos manipulált – kilométeróra-állás legyen a döntő szempont, hanem az állapot. Inkább vigyünk magunkkal hozzáértőt, ha pedig nem tudunk, ne sajnáljuk a pénzt egy előzetes állapotfelmérésre. Ezt pár tízezer forintért szinte bármelyik független szerviz megcsinálja, és elkerülhetjük a mélyen zsebbenyúlós hibák nagy részét.

Szerencsére ma már különböző internetes szolgáltatások is segítenek az előzetes felmérésben. A TotálKár például az alvázszám alapján megmondja, hogy volt-e már korábban törve egy autó. Ha nincs kártörténeti adat, a lekérdezésért fizetni sem kell. Amennyiben bármilyen említésre méltó bejegyzés van az autó előéletében, pár ezer forintért megkapjuk a részleteket.

Egy koccanás még nem a világ, de így kiszűrhetjük a totálkárosból összetákolt, vagy kettőből összerakott romokat. Kipróbálná? Kattintson ide!

Amikor megleljük álmaink autóját, arra is figyeljünk oda, hogy ne apasszuk le teljesen a számlánkat, érdemes átvizsgáltatni az autót a megvásárlás előtt. Hagyjunk tartalékot az átírás költségeire, a kötelező szervizre és az esetleges váratlan kiadásokra.

Most pedig nézzünk pár típust, különböző árkategóriákból, amelyeket érdemes lehet megnézni, tartós, megbízható autót keresünk.

Tippek egymillió forint alatt

A városon belüli furikázáshoz, a gyerekek oviba-isibe szállításához, a bevásárláshoz és ügyintézéshez egy kiskocsi is elég lesz. Könnyű vele parkolni, nem eszik sokat, jól manőverezhető. Jól járhatunk egy Suzuki Swifttel, Toyota Yarisszal, de a kategória egyik nagy királya a Honda Jazz. Kiemeli a versenytársak közül a nagyszerűen variálható utastere: a hátsó üléssort könnyedén felhajthatjuk, amivel szinte egy második csomagteret kapunk, de ha csak simán ledöntjük, akkor is óriási csomagokat tud befogadni. Kis benzinmotorjai tartósak és takarékosak, így nem kell eget rengető fenntartási költségekre számítani.

DSC 9369
Lendvai Zsolt / Tatalcar

Persze mint minden autónak, úgy a Jazznek is lehetnek hibái. Gyakran adják meg magukat az elektromos ablakok, szintén hajlamos feladni a harcot a gyári rádió – de ezek mind javíthatóak. Ezen kívül ritkán ugyan, de lehet gond a kuplunggal, és olykor elő-előfordul megnövekedett olajfogyasztás egy-egy példánynál. Összességében azonban a komoly hibák nem jellemzőek.

Ha ezt kicsinek találjuk, és inkább a nagyobb helykínálat mellett tesszük le a voksunkat, akkor keresgélhetünk mondjuk a kombik között. Nagyon gyakori a magyar használtpiacon, és szeretik is a Volkswagen Passat ötödik generációját, annak is a modellfrissítésen átesett, 2000 utáni példányait. Egymillió forintért már szép állapotú, gazdagon felszerelt darabokat is vehetünk.

DSC 9077

Annak, aki sokat autózik, és szeretné ezt gazdaságosan tenni, jó szívvel ajánlható az 1,9 TDI jelzésű dízelmotor, a maga nemében kora egyik legjobbja volt. Az előéletére érdemes fokozottan figyelni, hiszen ezek zöme már többször megtette a Föld-Hold távolságot. A megfelelő karbantartás mellett mégis szinte örök életűek. Költséges lehet még a finom, épp ezért kissé bonyolult első futómű felújítása.

Akinek tényleg nagy a család, és kell a csapatszállító, szétnézhet a Toyota Corolla Versók és Avensis Versók között. Érdemes odafigyelni, mert ezekből öt- és hétszemélyes is létezik. Előbbinek értelemszerűen nagyobb a csomagtere, utóbbiban viszont akár a nagyszülőknek is helyet szoríthatunk. Benzinesei közül az 1,6-os biztosabb megoldás, az 1,8-asoknál gyakori a megemelkedett olajfogyasztás. A kétliteres dízel is nyugodtan megvehető.

avensisvasar 008

Tippek 1-2 millió forint között

Jól megfigyelhetjük, hogy egy adott ársávban kisautóból jellemzően jóval fiatalabbat is megvehetünk, mint a nagyobbakból. Az egymillió alatti kategóriához hasonlóan itt is jó tipp a Honda Jazz, annak már a fiatalabb generációjából is válogathatunk. Megbízhatóságban felveszi a versenyt az előddel, őrületesen zsebbenyúlós típushibákról nem szólnak a hírek. A hullámokban kiégő izzókkal még simán együtt lehet élni, ha pedig a ventilátorok romlanak el, az is javítható.

00-kozos-003

Nagyobb méretben kifejezetten praktikus választás a Škoda Octavia, akár kombi változatban is. Tágas, nagy csomagterű, a család számára is ideális helykínálatot nyújtó autó. Nagyon színes motorpalettájával szinte mindenféle felhasználásra megoldást tud nyújtani.

IMG 6988

Mégis kerülendőek a közvetlen befecskendezéses, FSI-jelű benzinesek, valamint a TSI turbósok. Benzinesből így az 1,6-os MPI ajánlható bátran, míg dízelből a 2,0-s PD TDI kivételével gyakorlatilag bármelyik. Az automata váltós daraboknál meghatározó, hogy megkapják a kellő karbantartást.

Egyterűek közül egymással közös alapokra épül a Volkswagen Sharan és a Seat Alhambra második generációja. Ez évjáratban a 2000 utániakat jelenti. Mivel a Volkswagen-konszern lényegében egy hatalmas építőkészletből legózza össze autóit, így számos más típussal osztoznak az alkatrészeken, ami jó hír, ha venni kell hozzá valamit. A helykínálatuk nagyszerű, teljes értékű családi autók.

DSC03610

Tippek 2-3 millió forint között

A kisautóra vágyók ebben az ársávban már-már dőzsölhetnek, hiszen pár éves, keveset futott, szinte újnak tűnő kocsikba botlunk a piacon. Nagyon jó választás lehet akár a Kia Rio, noha nem az éppen most futó szériából, hanem az előző generációból. Már bőven abban az időszakban született, amikor a dél-koreai gyártó elkezdett az európai ízlés szerint dolgozni.

DSC 0553

Helykínálata megfelelő, de a csomagtartóval azért kompromisszumot kell kötni. Lényegében bármelyik kis benzinmotorral bátran vehető, ráadásul akár gyári garanciával rendelkező példányokra is ácsingózhatunk, mivel a Kia hét évet vállalt autóira.

A nagyobbak közül most megint egy dél-koreait ajánlunk, méghozzá a Hyundai i40-et. Gömbölyded dizájn, tágas utastér, kielégítő raktér jellemzi. Mivel ez már egy magasabb kategóriát képvisel, így felszereltsége is gazdagabb, igen kellemes kényelmi extrákkal találkozhatunk benne. Azonban a kínálat javát dízelek teszik ki.

IMG 4448

Az i40-nél is nagyobb, tulajdonképpen minden igényt kielégít méreteivel a Škoda Superb Combi. Nagyon jól összerakott, praktikus autó, de ezt is inkább dízelmotorral érdemes megvenni. A benzinesek ritkák és kockázatosabbak is, dízelből a kétliteres PD TDI kerülendő. Típushibának a csomagtér zárja tekinthető.

hondacrv20 020

Végül pedig egyterű helyett egy divatos hobbiterepjárót ajánlunk. Méreteinél fogva simán beillik családi autónak a Honda CR-V, amely kiforrott, masszív konstrukció hírében áll. Akár benzines, akár dízelmotorral jó választás lehet, nem számít gyakran elromlós technikának.

Összegzés

A használtautó-vásárlás mindig kockázatos. A megbízhatónak mondott konstrukciókat is kinyírhatja egy gondatlan tulajdonos, míg a sokat szidott modellek is jól szolgálhatnak kellő odafigyelés mellett. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megvétel előtt informálódjunk a típushibákról, kérdezzük le a kiszemelt példányt, akár a TotálKáron is. Ne sajnáljuk a pénzt állapotfelmérésre, mert az a pár tízezer forint eltörpül egy későbbi motorfelújítás vagy váltócsere költségei mellett.

Egy körültekintően kiválasztott kocsi viszont sokáig szolgálhatja a családot, a mindennapi mókuskerék mellett gyönyörű kirándulásokhoz, élményekkel teli nyaralásokhoz lehet hűséges társ.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek