Így túrázz télen!

shutterstock 546244255

A túrázásról hidegben sem kell lemondani, és néhány tévhittel ellentétben jól megválogatott felszereléssel semmivel sem ad kevesebb élményt, mint a nyári verziója. Sőt, akár még többet is - a téli erdő csendje, a látvány és a többi kiránduló hiánya igazán remekké teszi ezt a programot. Ha betartasz pár alapszabályt és szakmai jótanácsot, ez lehet a kedvenc téli időtöltésed.

Vélhetőleg tényleg így lesz, a havas tájnál ugyanis kevesebb lenyűgözőbb látvány akad, arról nem beszélve, mennyire jól esik egy kiadós túra után a szoba melegében, forralt bort, vagy teát kortyolgatva kiengedni. Sőt, boldogabbak is leszünk tőle, hiszen a természetben való séta bizonyítottan segít megszüntetni a negatív gondolatokat, feloldani a felgyülemlett stresszt, ráadásul kiszakadva a virtuális térből olyan egyszerű, de élménydús dolgokra összpontosíthat az ember, mint a természet szépsége, vagy túratársunkkal való beszélgetés. Mindemellett a jól eső, de intenzív mozgás pozitív hatással van az egész testre, a kitartásra, a koncentrációs képességre, sőt, az emberi kapcsolatainkra is. Mielőtt azonban nekivágnánk a téli tájnak, nem árt tisztában lenni azzal, hogy mikre figyeljünk oda biztonságunk és a pozitív élmények érdekében.

shutterstock 752880136

Rövidebb nappalok, megváltozott útviszonyok

Téli időszakban zordabb, keményebb és szélsőségesebb időjárással érdemes számolni. Főleg a hegyek között, ahol a településeken megszokott téli átlaghőmérséklethez képest is sokkal hidegebb van. Az időjárás miatt az útviszonyok is rosszabbak, így szinte biztos, hogy lassabban tudunk majd haladni, mint a szárazabb, melegebb évszakokban. Különösen fontos, hogy ne feledjük: télen nem csak a hideggel és a lassabb haladással kell kalkulálnunk, hanem a sokkal rövidebb nappalokkal is. 

fejlampa-600.png

Mindig gondolj a biztonságodra!

Nagyon fontos szabály, melynek betartásárért egyenesen könyörögnek a szakemberek, miszerint semmiképp se térjünk le a túraútvonalról, főleg, ha nem ismerjük a környéket. Emellett legyen mindig nálunk egy régi típusú térkép és iránytű is, mivel egyáltalán nem ritka, hogy a hegyek között megszűnik a térerő, ilyenkor pedig az egyébként nagyon hasznos túraapplikációknak is befellegzett. Pakoljunk el egy külső töltőt is, hogy probléma esetén (miután térerőt kerestünk) telefonon tudjunk segítséget kérni a mentőegységektől. Ha elfelejtettük elmenteni a telefonszámukat, akkor sincs ok a pánikra, csak hívjuk a 112-t.

Ne éhezz és ne hagyj otthon fontos dolgokat!

Ne egy túra alatt akarjunk megszabadulni az ünnepek alatt felmászott kilóktól, azzal meg pláne ne kísérletezzen senki, hogy egész nap alig eszik valamit. Vigyünk bőségesen – a klasszikus szendvicsek mellett - energiában gazdag élelmiszereket, mint csokoládét banánt, müzlit és energiaszeletet.

Legyen a termoszban mindig megfelelő mennyiségű meleg tea is, ami nem csak a szomjadat fogja oltani, hanem egyúttal a hőérzetedet is javítja. Emellett 1 – 1,5 liter vizet is vigyünk, lehetőleg kulacsban, így a környezetedet sem szennyezzük a soha le nem bomló PET palackokkal.

08-005-0134-19
Multifunkcionális kés

Rövidebb utakhoz is érdemes könnyen száradó váltóruhát vinni, így nem ér meglepetés, ha leszakad az ég. Nem foglal sok helyet, viszont jól jöhetnek olyan alapgyógyszerek, mint a fájdalomcsillapító, a hasfogó, és érdemes magunkkal vinni sebtapaszt és kötszert is, a bicska problémamegoldáshoz kellhet.

Sál, sapka, kesztyű

Télen különösen érvényes a túrázók (és az anyukék egy másik fő szabálya: öltözködj rétegesen. A gyakorlott túrázók szerint mindennek alapja az izzadságelvezető aláöltözék, amely azért jobb, mint egy pamut póló, hogy nem lesz nyirkos az izzadságtól, így valószínűleg sem fázni, sem meghűlni sem fogunk benne. A gyakorlott túrázók és sportolók szerint érdemes kerülni a gyapjú anyagokat, mert azok hamar átnedvesednek és lassan is száradnak. Inkább használjunk szintetikus anyagú holmikat, amelyek túrázáshoz kifejezetten praktikusak.

winter-hats.gif

Az aláöltözék fölé még érdemes felhúzni egy vagy két melegítő polár réteget, és egy víz, illetve szélláló dzsekit. Ne feledkezzünk meg a kesztyűről, a sálról és főleg a sapkáról sem. A kesztyűnél az a legjobb, ha az ötujjas verzióját használjuk, és érdemes a ruhánkhoz rögzíteni, így kevesebb az esély rá, hogy egy pihenő során elhagyjuk.

Kabátból is lehetőleg olyat válasszunk, amely úgynevezett lélegző anyagból készült, tehát a test által termelt párát el tudja vezetni, és nem tartja bent, ami szintén azzal járhat, hogy durván leizzadunk a legnagyobb mínuszokban is. Figyeljünk oda arra is, hogy a zipzárak jól zárjanak, szigeteljenek, hisz nincs annál kellemetlenebb, mint amikor az olyan érzékeny testrészünknél, mint a nyak, vagy a derék, besüvít a jeges szél, esetleg beázik a kabát. Érdemes egy úgynevezett trekking nadrágot is beújítani, ami alá még simán elfér a harisnya, vagy a leggings. A farmert hagyjuk otthon, az ugyanis se nem túl kényelmes, se nem túl praktikus viselet a túrázáshoz.

Extra kiegészítők fázósoknak, kényelmeseknek:

Ha tényleg csak azért nem próbálkozol meg a téli túrával, mert annyira fázós vagy, akkor szerezz be gyorsan egy fűthető zoknit, amely akár tíz órán keresztül melegen tartja a lábadat.

Fáradékonyoknak, kényelmeseknek ajánljuk ezt a speciális hátizsákot, amely egyben egy beépített széket is tartalmaz. Arra az esetre, ha már nagyon leülnél.

Bár főleg a vadászok használják a kereső távcsövet, ez a verziója jól jöhet nagyobb túrák alkalmával is.

axial-termekek

Egy téli túra ott válhat rémálommá, amikor a nem megfelelő cipőnk átázik, vagy piszkosul feltöri a lábunkat. István, aki amatőr túrázóként járt már jó pár helyen, azt mondja, hogyha valamire nem szabad sajnálni a pénzt, az a minőségi lábbeli. Szerinte nem érdemes húszezer forintnál olcsóbb, jó kinéző, de rossz minőségű cipőt vásárolni, ám túl sokat sem érdemes költeni, főleg, ha csak ritkán vállalkozunk hosszú távokra a természetben.

A hazai hegyek közé, rövidebb távokra tökéletesen megfelel egy jól karbantartott, impregnált ill. vízálló membránnal ellátott bőrbakancs is. Hasznos, ha télen kamáslit húzunk a cipőnk fölé, a vízálló holminak az a fő funkciója, hogy nem engedi a nadrágunk és bakancsunk közé a vizet, így lábunk felülről sem ázik.

shutterstock 234298459
Túrabakancs Vibram talppal

Az úti célt mindig az aktuális fizikai állapotnak és az időjárási körülményeknek megfelelően válasszuk meg! Az amatőrök elég gyakori hibája, hogy túlvállalják magukat és csak nagy kínlódások árán tudják teljesíteni a távot.

Mielőtt megterveznénk túrát, tájékozódjunk az aktuális időjárási viszonyokról, nehogy meglepetés érjen. Ha esetleg mégis eltévednénk és ráadásul rád is sötétedik, kétségbeesés helyett hívjuk a rendőrséget, és várjuk meg a segítséget. Ha lemerült a telefon, használjuk a térképet és az iránytűt, esetleg haladjunk egy irányba, vagy lefelé, esetleg egy medret követve, így nagy eséllyel kiépített útra érünk. De reméljük erre nem kerül sor.

Hogyan válasszunk jó túrabakancsot?

Ügyeljünk arra, hogy kevés varrás legyen a cipőn, ugyanis ezzel csökkenthetjük a lehetséges szakadási és beázási pontokat

  • jó talp: azért hasznos, mert erős tapadást biztosít és tompítja az rázkódást (ilyen pl. a Vibram)
  • műbőr helyett bőr
  • vízálló membrán (pl. Gore-Tex)

Érdemes az első túra előtt otthon megjáratni, hiszen mint minden cipőt, a túrabakancsot is be kell törni!

A cikket a Brand & Content készítette az Axiál megbízásából, nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek