Palya Bea: A lépteim ritmusára is dallamokat szoktam gyártani

Zanza!

„Hiszem, hogy eredendően mindenkiben ott van a zene” – hangsúlyozza Palya Bea, akinek most megjelent új kötetét és a hozzá tartozó lemezt gyerekkori emlékei, az önfeledt családi bulizások és saját hétköznapjai ihlették. A Nappali dalok az énekesnő reményei szerint az átmenetet, az egymásra hangolódást segíti elő, ebben pedig azok a hangok segítenek, amelyek minden egyes nap körülvesznek bennünket a lakásban. Így lesz zene a porszívó zümmögése, a fogmosás vagy a kávégép berregése.
ASM0011

Palya Bea még abból is zenét csinál, ami másnak nyűgöt jelent, emellett játékot kreál a csontjaink rezegtetéséből, a szívünk dobbanásából. „Mindig megpróbálom a bennem lévő érzeteket lefordítani zenére” – vallja az énekesnő, aki szerint nem baj, ha valami nem sikerül tökéletesen, hiszen már egy sóhaj, egy kiáltás, vagy a kanál kocogtatása is zene lehet. Palya Beával meghatározó kettősségekről, szemérmes felnőttekről, kopogós csizmákról és a mosás ősi rítusáról is beszélgettünk.

Palya Bea a magyar zenei színtér egyik meghatározó alakja, elismert dalszerző, énekes, előadóművész és író. Zenei anyanyelve a magyar népzene, de művészetére nagy hatással volt a cigány, bolgár, szefárd és indiai népek zenéje is. Bea leginkább saját dalait énekli, melyben egy megindítóan személyes világ tárul elénk. Tizenkét szólólemezén nyomon követhető az a folyamat, ahogy játszik hagyománnyal és modern témákkal - újat építve ezáltal a tradíció talaján -, és ahogyan önmagát dalokba gyúrva halad egy belső úton. Szövegei szókimondóak, fájóan őszinték vagy éppen humorosak. Gyönyörű hangjával, szuggesztív előadásmódjával és erős színpadi jelenségével pedig rögtön bűvkörébe ejti közönségét.

A Nappali dalok nem egy sima gyerekversgyűjtemény, hiszen az abban szereplő dalok a hangulatteremtést, az egymásra hangolódást, két lelkiállapot közötti váltást, az átmenetet segítik elő. De mi ez a váltás, és miért van rá szükség?

A saját életemmel babrálok, és abból jönnek ki a dalok. Négy éve vagyok anya: ahogy nőtt a lányom, mások lettek az igényei, ahogy nekem is. Elkezdtem ezeket a váltásokat figyelni. Egészen egyszerű dolgokra gondolok: van, hogy én megjövök a próbáról, Lili az oviból, a férjem a bevásárlásból – ez három teljesen más energia és állapot. Ha megkérdezem, mi volt az oviban, a válasz: semmi. Ilyenkor ugyanis általában nem tudunk azonnal válaszolni, mert nem abban az állapotban vagyunk. Történt, hogy az idei telet otthon töltöttük, ami nálunk azért érdekes, mert el szoktunk utazni Mexikóba, de egy forgatás miatt én most többször Franciaországba utaztam. Valahogy tehát ki kellett telelni. Lilinek lett egy kedvenc afrikai zenei CD-je, és azt vettem észre, ha elkezdünk rá táncolni, sokkal könnyebben egymásra tudunk hangolódni. Mivel nem verbális, a mozgás és a zene a test köré von egy közeget. Ezt a fajta lendületességet vittem tovább a Nappali dalokon. Sok ütőhangszert használtunk, és az egésznek a mindennapi életben való áramlásszerűségét akartam megfogni. Van ebben egy flow-élmény, az az érzés, hogy így jó otthon lenni. Pedig nálunk sem tökéletes minden, de pont azért kezdtem el ezt írni, mert nem az! Aztán persze visszanyúltam ahhoz a koncepcióhoz is, ami kiskorom óta kísért, ez pedig a „hangok a lakásban”: amikor porszívóra vagy hajszárítóra énekelünk, figyeljük a kerti hintaágy nyikorgásának ritmusát, vagy a kanalunk koccanását a tányéron. Vagy a nagy kedvencemet, a húsklopfolást.

ASM0014

Amióta anya vagy, jobban figyelsz ezekre a hangokra?

Gyerekkorom óta minden hangot figyelek, a lépteim ritmusára is dallamokat szoktam gyártani. A mostani pluszt az átmenetek figyelése, az egymásra hangolódás jelentette. A könyvben a dalszövegek mindegyike elé írtam egy minitörténetet, ezekben nagyon sokszor saját gyerekkori emléket említek. Klasszikus példám a Rántott hús című dal: gyerekkoromban sokszor arra keltem, hogy anyukám klopfolja a húst. Úgy voltam vele: mit kell csinálni a munkánál? Hát munkadalt írni! Kicsit etnikus hangszerekkel megoldott lakossági techno lett, de nagy kedvenc a felnőttek körében is.

Feltűnően sok dal kötődik a konyhához vagy az evéshez, holott a laikus a konyhát nem feltétlenül köti össze a zenével...

Lehet, de én összekötöm, és pont ez az egyik alapvetése a könyvben leírt módszertani résznek. Szerintem mindenki figyeli a hangokat, csak nem feltétlenül áll össze benne dallá. Az én mantrám, hogy a zene mindenkié. John Cage mondta, hogy minden hang zene. Ha valaki bejön és köhög, vagy ha felharsan a sziréna, az is zene, amennyiben összerendezed magadban valahogy. Rengeteg hang van, csak a mai világban kevés közte a csend, és nehezebb dallá szervezni őket. Szerintem mindenkinek van erre füle. Amikor éneket tanítok, mindig elmondom: a zene ott kezdődik, hogy az ősember el akarja kapni a mamutot, és ordít. Vagy a csecsemő felsír, a szerelmes felsóhajt az öröm pillanatában. A hangadásnak az elemi igénye alakítja ki a zenét. Ha így gondolunk rá, akkor nem válik elérhetetlen, bevehetetlen kastéllyá, ahová csak néhány kiváltságosnak van bejárása, ez ugyanis nagyon nagy terhet ró ránk. Én ezt akarom picit megpiszkálni. Amiket leírtam, szerintem nagyon elérhető dolgok. A ritmusok nagyon dinamikusak, beindítják a testet, és a dallamok bár nagyívűek, de nagyon szép csengésűek. A játékleírásokban egyesül a zenei nevelés, az énektanítás, a testtudat, az önismeret. Ezek ötletek, nem bonyolult dolgok. Néha a szívünket kell meghallgatni, vagy a lélegzetünkkel játszunk, odatapasztunk egy papírzsebkendőt a falhoz. Ezekhez nem kell külön képzettség. Nekem olyan szerencsém volt, hogy népzenén kezdtem el tanulni, ahol senki énekre addig nem nyitja az ajkát, amíg nincs miért. Tehát előbb van a léleknek egy kikívánkozó üzenete – valaki meghalt, szerettek, elhagytak, esküvő vagy altató van –, és a mindennapi élet rituáléjához kapcsolódik az éneklés aktusa.

Palya Bea: Nappali dalok
Palya Bea: Nappali dalok

Palya Bea: Nappali dalok

„Ha berakok egy zenét, és a család tagjaival elkezdünk táncolni a nappaliban, miután mindenki megérkezett a saját világából, sokkal könnyebb az egymásra hangolódás. Ezért olyan dalokat írtam, amelyek az átmeneteket segítik, pulzáló, táncra késztető ritmusokkal, szép ívű, otthonosan csengő dallamokkal. Figyeltem a hangokat: melyik térben mi szól, milyen hétköznapi hang válhat zenévé. Így lett dallá a húsklopfolás, a porszívózás, a mosás, a fogmosás, a kávégép berregése, vagy a kerti hintaágy nyikorgása. Ahogy a szavakkal és a dallamokkal játszottam, azt vettem észre, hogy már nem nyűg a házimunka, mindenben dallamot és ritmust, a játék lehetőségét fedeztem fel. És ez a játékos hangulat elkezdett szétterjedni a lakásban. A lemez önmagában is használható: hallgassátok, táncoljatok rá, élvezzétek a dalokat mindenhol. A könyvben nemcsak dalokat, de játékokat is találtok, melyek közül sok kapcsolódik a dalokhoz. És vigyázat, nehogy tökéletesen akarjátok csinálni! A könnyed hangulat, a közös játék, a dolog élvezete a fontos. A gyerekeinknek ennél többet nem is adhatunk: a felszabadult, közös zenélés, éneklés, játék örömét.”

Ezzel szemben a mai zeneoktatásban mit látsz?

A zenetanítás szerintem legtöbbször a grammatikával kezdődik. Ha egy kisgyerek ma elmegy zongoraórára, akkor elkezdi tanulni a billentést, a szolfézst, az egésznek a grammatikájára irányul a figyelme, ami biztos, hogy nagyon jó, de aztán szerintem nehezebb megtalálni a választ arra, hogy miért is zenélek én tulajdonképpen. Könnyen kialakulhat egy olyan képzet, hogy a zene csak koncerttermekben jelenik meg, vagy csak az tudja művelni, aki tehetséges. Ezek a tételmondatok körülveszik a zenét, miközben a kapcsolat az elemi hangkiadás igényével eltűnik. Mondják, ugye, hogy ne kiabálj annyira. Sok tanítványom meséli, hogy náluk nem kiabálnak, és aztán amikor arra kérem, hogy rakja bele az erőt a hangjába, nem tudja, hogyan kell. Az egész könyv egészen mélyre vezet vissza, de amikor gyerekekkel, fogyatékkal élőkkel, autistákkal foglalkozom, mindig működik. Az emberek elkezdenek érezni a zene mentén, örömet éreznek, és ahhoz kapcsolódnak, ami belül van, majd ezt követően a másikhoz is tudnak kapcsolódni. Van tehát az egészben egy jó értelemben vett kapcsolódási vírus. Mindez kulcskérdés akkor, amikor a családról beszélünk.

A szülő eleve két világ határán egyensúlyoz, a felnőtt és a szülői szerep közti váltás pedig nem mindig könnyű, és ezt egy gyerek nem mindig tolerálja. Neked ebben a váltásban mi segít leginkább?

Én sok dolgot első körben az elmémben hozok létre. Ha otthon elkezdek festeni a lányommal, közben sokszor projektleíráson, dalszövegen gondolkodom. De rájöttem, hogy ilyenkor hiába vagyok fizikailag jelen, nem fogok hozzá kapcsolódni; éppen ezért most már igyekszem nem telefonálni, nem gépezni az ő jelenlétemben. Próbálok arra összpontosítani, amit éppen csinálunk. Van egy buddhista mondás: „Ha eszel, akkor egyél, ha sétálsz, akkor sétálj”. Ezt megtanultuk, és próbáljuk alkalmazni. A másik fontos megállapítás, hogy nem vagyok tökéletes. A könyvben is leírom: nem kell jól csinálni! Az anyaságot nem lehet tökéletesen csinálni, és én sem vagyok az. Van még egy praktikám. Ha bemész egy polgári nappaliba, középen legtöbbször egy asztal áll, nálunk ezzel szemben egy nagy piros szőnyeg van babzsákokkal. Egy olyan játszóteret sikerült létrehoznunk, ahol lehet mozogni.

Ez azt jelenti, hogy egyfajta testpárbeszédet kell kialakítani a másikkal?

Igen, és ezt bármekkora térben meg lehet csinálni. Egyszerűen le kell felezni a cuccokat. Az egyik kedvenc könyvem az Egyszerűbb gyermekkor, ami azt írja, nem szabad halmozni a játékokat, hiszen azzal a gyerek testének a szabadsága szűnhet meg. Nagy tereket kell teremteni, hogy az embernek legyen kedve mozogni, és legyen kedve mozgási energiává alakítani a feszültséget, a dühöt, a rosszkedvet. Én az energiaszintemet figyelem, és Lilivel is inkább olyan dolgokat csinálok, amihez nekem is kedvem van. A gyermekekkel való játékot nem kell túlbonyolítani: figyelni kell a szívünk ritmusát, el kell képzelni a csontokat furulyaként, vagy esténként meg kell köszönni a testünknek, mit csinált aznap. Ha manapság megkérdezel valakit, mit szeret a testében, akkor a külalakját nézi, a haja színét, a derekát. De azt például nem szereted a testedben, hogy tud menni, tud ízeket érezni? A könyvben olyan alapdolgokra megyek vissza, melyek felett gyakran elsiklunk.

A könyved szerint olyan tárgyakból is hangokat lehet előcsalogatni, amelyekre először talán nem is gondolunk. Mi dönti el nálad, hogy miből lesz hangszer?

Van a dalképzésnek egy nagyon érdekes testi reakciója nálam. Bízom a testemben, és amikor felmerül egy nagyon jó ötlet – ezek közé tartozott a kopogós csizma, de régi ötlet a porszívó vagy a kávégép berregése –, akkor melegséget érzek a hasamban. Figyelem az érzeteket, melyek egy-egy ötlet mentén keletkeznek bennem. Ami nem hagy békén, abból biztosan dal lesz. Mindez kivált belőlem egy cselekvést, elkezdek dallamokat, ritmusokat felénekelni a diktafonra, elindul a kezem a billentyűzeten. A mosásról például Afrikában jegyeztem fel dolgokat; mindig azt gondoltam róla, hogy összeköti az időket, hiszen a mosás a megtisztulás ősi rítusa, és bár a mosógép már modern, de a teregetést nem ússzuk meg! És lehet, hogy egy este nem a rántott hús készítésére vágysz a leginkább, de ha berakod ezt a dalt, és akkor lesz kedved hozzá!

ASM0004

A kötetre végig jellemző a már korábban is említett kettőség: egyrészt olyan eszközöket használsz, melyek távoli tájakat idéznek meg, ugyanakkor az egész egy nagyon intim térben, otthon játszódik. A kettősséggel való játék mennyire inspirál téged?

Szerintem nagyon intim közegben is lehet dinamikus dolgokat létrehozni. Bulizni otthon is lehet. A daloknak van egy olyan rétegük, ami azt erősíti, hogy ez egy családi lemez. A madaras dal például úgy keletkezett, hogy a lányom mindig azt mondogatja: ő repülni akar. Nekem mániám az ég és föld, átszállni a másik világba. Ez az örök elvágyódás megtalálható ebben a dalban: „Madár voltam Réges-régen Szépen szálltam Fenn az égen Egyszer aztán Földre szálltam Búzaszemet Azt találtam.” De ebben a finom rétegben is rengeteg élet van, így pedig ott van a kapcsolódás ezernyi lehetősége, akár magunk, akár a család többi tagja felé. Dinamikus hangszereket használtunk, mert biztos voltam benne, hogy ennek a lemeznek az alapjait az ütőhangszerek adják. Most dolgozom a lemez párhuzamos anyagán, az Éjjeli dalokon: jelenleg éjjeli hangokat gyűjtünk. Ez esetben a húrok pengését hallom vezérmotívumnak. Mindig megpróbálom a bennem lévő érzeteket lefordítani zenére és hangzásokra.

Palya Bea: Nappali dalok - énekes-játékos workshop szülőknek, pedagógusoknak.

Zenével az élettel teli kapcsolatokért

November 23. 18:00, Helloanyu, Csányi utca 7.

„Játékos formában és hangulatban fogok nektek átadni azokból a "hogyan kapcsolódjunk zenével" technikákból, tapasztalatokból jónéhányat, amelyeket ezen kérdések megválaszolására dolgoztam ki, oktatóként, zenészként, anyaként. A műhelymunka egy részét a Nappali dalok anyaga: dalok, játékleírások, módszertani gondolatok alkotják. Ehhez jönnek majd egyéb dalok, gyakorlatok. Játszunk, énekeljünk, mozogjunk, kapcsolódjunk, tegyük még szabadabbá együtt a bennünk levő kreatív csatornákat.”

Mások erre azt mondhatják, hogy egy zenésznek könnyű, viszont elég sokan vannak olyanok, akik nem akarják, hogy mások fültanúi legyenek, ahogy nyekereg a hangjuk, vagy azt gondolják, hogy nincs semmi ritmusérzékük, és még hangszeren sem játszanak. Nekik miben segíthet ez a könyv?

Szerintem van egy olyan angyalka, aki megvizsgálja ezeket a mondatokat. Ki mondta, hogy nincs ritmusérzékem, ki mondta, hogy nem tudok énekelni? Én ezzel szemben azt mondom, hogy de hát hangot kiadni, kiabálni tudsz, nem? Sóhajtani tudsz, nem? Ezért is írtam, hogy a zene mindenkié, a hangadás elemi igénye és készsége mindenkiben ott van. Ha elfogadjuk, hogy a zene alapigényeket közvetít, akkor megadjuk a lehetőségét annak, hogy egy énekelni nem tudó anyuka is rávegye majd magát arra, hogy kiadjon csak egy hangot. A gyerek azt kezdi utánozni, ami a testünkből, a sejtjeinkből tudattalanul árad. Ha a felnőtt szégyelli kiadni a hangot, akkor ő azt fogja levenni. Azért is hívom a Nappali dalokat családi albumnak, mert a szülők is kicsit gyerekké válhatnak, és elkezdhetnek zenét tanulni egészen az alapoktól. Hiszem, hogy eredendően mindenkiben ott van a zene, és ez esetben én semmi olyat nem rakok bele kívülről, ami ne lenne már meg. Én nagyon remélem, hogy ez a fajta jó boszorkány rá tud majd ülni a szülők vállára, és azt mondja nekik: nem kell tökéletesen, csak próbáld meg.

A cikket a Brand & Content készítette a Bookline megbízásából,  nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Blogmustra