Magyar séf nyert Michelin-csillagot Sanghajban

Szeptember 21-én huszonhat sanghaji étterem kapott Michelin-csillagot, köztük a Taian Table is, ahol Stefan Stiller mellett a magyar Rácz Jenő irányításával zajlik a munka. A legtöbb, összesen három csillagot egy étterem érdemelte ki, hét étterem kapott két csillagot, míg tizennyolc étterem egy Michelin-csillaggal gazdagodott – számolt be róla a City Weekend. A fiatal magyar séf be is számolt nekünk az élményeiről.

Mitől különleges az éttermetek?

Teljesen új koncepció Shanghajban a mi éttermünk. Nem lehet csak úgy besétálni, online kell regisztrálni, és azután is elbíráljuk, hogy ki foglalhat asztalt a 28 fős éttermünkben. Látványkonyhánk van, a vendégek bárszékeken ülve nézik a szakácsokat főzés közben, és minden fogásnál elmagyarázzuk, hogy miből és hogyan készül. Az is újdonság, hogy nálunk nincsen étlap, mindig ugyanazt a 14 fogást szolgáljuk fel.

Sejtettétek, hogy titeket is tesztelnek?

Az időzítés tökéletes volt számunkra, mert 7 hónapja tartózkodom Kínában, és az éttermünk, a Taian Table éppen 5 hónapja nyitott, így részt tudtunk venni a válogatásban. Úgy tippeljük, hogy háromszor, négyszer voltak nálunk, de nem tudjuk pontosan, csak sejtjük. A legelső alkalommal persze bemutatkoztak, kaptunk névjegykártyát, és képeket is kértek az étteremről, illetve a fogásokról.

Hogyan értesültél a díjról?

Ottani idő szerint reggel 10-kor volt a bejelentés. Akit meghívnak erre az eseményre, az már szinte biztos, hogy benne van a könyvben, de azt gondoltuk, minket csak meginvitáltak, hiszen általában nem adnak Michelin-csillagot az egyévesnél fiatalabb étteremnek.

Milyen érzés, hogy te vagy a legfiatalabb magyar, aki megkapta ezt a kitüntetést?

Van egy szarkasztikus és csodálatos része is. Nagyon sok emberrel dolgoztam és dolgozok együtt, akinek nem 10 év szakmai tapasztalata van mint nekem, hanem 15-20 év, és így még hihetetlenebb az egész. Nagyon kellemes érzés, nagyon örülök neki. Ez az egész csapatomnak a munkája is, hálás vagyok nekik.

Mi az a Michelin-csillag?

A Michelin-csillag jelenleg a legfontosabb gasztronómiai elismerés, a tökéletesség nemzetközi szimbólumának számít. A francia gumigyártócég több mint száz éve foglalkozik útikönyvek kiadásával, 1926 óta pedig csillagok odaítélésével különbözteti meg a különösen kiválónak ítélt éttermeket. Ellenőrei inkognitóban látogatják az éttermeket, amelyeket az alábbi öt szempont szerint értékelnek:

  • az ételek minősége,
  • a sütés, főzés, ízesítés tökéletessége,
  • a konyha eredetisége, stílusa,
  • az ár-érték arány,
  • a látogatások gyakorisága.

A legmagasabb fokozat három csillagot jelent, amit azoknak a helyeknek ítélnek oda, amelyek meglátogatása "külön utazást is megér". A sanghaji díjátadón ezt a T'ang Court étterem érdemelte ki.

Hazai vonatkozások

Aki szívesen kipróbálna itthon egy Michelin-csillagos éttermet, az öt hely közül válogathat. Elsőként Gerendai Károly étterme, a Costes kapta meg az elismerést 2010-ben. Rá egy évre a Vörösmarty téri Onyx Étterem is felkerült a listára. 2014-ben a Borkonyha étterem, 2015-ben a Tanti, idén pedig a Costes Downtown zsebelt be egy csillagot.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek