Saját kalácsot a húsvéti asztalra!

Saját készítésű házi kalácsot tenni a húsvéti asztalra – azzal bizony nagyot lehet villantani. És hogy ne legyen kérdés, hanem rögtön látsszon, hogy itt most egy különleges csemegéről van szó, látványban is elszakadhatunk az unalmas, boltban is beszerezhető, fonott formától.

A tésztát begyúrni nem egy nagy kaland, dagasztással együtt sem vesz igénybe többet húsz percnél. A kelesztés után pedig kezdődhet a móka: a formázás. Persze nem csak a kalács alakjával, hanem az ízével is játszhatunk. Amit most itt megosztunk, egy jó alaprecept, a végeredmény pedig enyhén édeskés, ami kiválóan illik a tojáshoz és a sonkához. Ám ha valaki nem szereti az édes kalácsot, nyugodtan kihagyhatja belőle a mézet, és emelheti kissé a só mennyiségét, sőt a tetejét megszórhatjuk különféle magvakkal vagy nagy szemű dekorsóval, attól csak még érdekesebb lesz a végeredmény.

Jó játék a kalácssütés
Jó játék a kalácssütésPrimilla

Hozzávalók:

3 dl tej
50 dkg finomliszt
4 evőkanál méz
5 dkg vaj
1 tojás sárgája
1 cs. instant élesztő
1 evőkanál vaníliakivonat (vagy fél rúd vanília, esetleg vaníliás cukorral)
1 kávéskanál só
1 csipet cukor az élesztő felfuttatásához
1 tojás a kenéshez

  1. Kimérjük a tejet és fellangyosítjuk. Ebből kb. egy decit egy kis tálba öntünk, és egy csipet cukorral együtt feljuttatjuk benne az élesztőt.
  2. Kimérjük a lisztet egy nagy tálba, belekeverjük a sót, a maradék tejbe pedig beletesszük a mézet és a vaníliakivonatot, jól elkeverjük benne.
  3. Szétválasztjuk a tojást és felolvasztjuk a vajat.
  4. A lisztbe kis mélyedést készítünk, beleöntjük a felfuttatott élesztőt, a tojás sárgáját, a langyos vajat, és elkezdjük dagasztani. A másik kezünkkel a tejet öntjük hozzá szépen, folyamatosan. Lágy tésztát kell kapnunk, a liszt minőségétől (és a csillagok állásától) függően lehet, hogy kevesebb tej is elég lesz, de az is lehet, hogy egy kicsit még hozzá kell öntenünk.
  5. Ha összeállt a tésztánk, még dagasztjuk egy kicsit, szép homogénnek kell lennie.
  6. Langyos, huzatmentes helyen, konyharuhával letakarva kb. egy órán át kelesztjük.
  7. Ha megkelt, átgyúrjuk és megformázzuk.
  8. A képen látható kalács úgy készült, hogy a tésztából darabokat szakítottam, amikből kígyót sodortam, ezeket pedig felcsavartam csigába, és egymás mellé tapasztottam. Az aljára egy masnit formáztam a kígyóból.
  9. Letakarjuk, és még fél órát hagyjuk kelni, majd megkenjük tojással.
  10. 180 fokos sütőben nagyjából 30-35 percig sül.

Még több kalácsrecept kéne?

Kezdőknek és konzervatívoknak: Ha teljesen kezdők a kalácsműfajban, érdemes megnézni Limara receptjét, mert ő a leggyakoribb hibalehetőségekre is kitért, így könnyebb elkerülni a buktatókat. Ráadásul persze a recept is szuper.

Annak, aki nagyon siet: az örökös időhiánnyal küzdők (és a türelmetlenek) kezdjenek Piszke expressz-kalácsával, ez minden más receptnél gyorsabb, és kevesebb macerával jár. Az is kattintson, mert ebbe tettük azt a videót, ami megmutatja a tökéletes héj-belseje arányt biztosító hatos fonást.

Aki picike kalácsot szeretne: a szerkesztőségből is sokan örökre hűségesek maradtak Doki receptjénél, nem csak finom lesz a kalács, de ráadásul a mennyiség is baráti, ha valaki nem szeretne óriási kalácsmonstrumot készíteni, az mindenképpen ezt süsse meg.

Akinek nincs kalács csoki nélkül: az viszont ne keresgéljen más receptet, hanem lásson neki ennek a Hokkaido kalácsnak, ráadásul ez is egyszerű, bolondbiztos recept, ami kezdőknek is szokott sikerülni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra