Tojásmentes omlettmuffin - látványos és könnyű vegán reggeli

Egy héttel ezelőtt az egész Facebook hírfolyamomat ellepte egy "forradalmi kulináris újítás": főként paleo-mániás ismerősök tucatjai posztolták az omlett muffin receptjét, melyben a színes zöldségek patchwork mintákat alkotnak a muffinsütő tepsiben, majd mindezt nyakon kell zúdítani felvert tojással, benyomni a sütőbe negyedórára, és máris kész a minden igényt kielégítő, finom reggeli. Azaz, csak majdnem minden igényt – mert hogy a vegánoknak ennél trükkösebb megoldásra van szükségük.

omelette-muffins
fitwithmich.com

No azért nem kell máris „fura alapanyagokról” és „Magyarországon beszerezhetetlen összetevőkről” hőbörögni – szerencsére a vegán „tojás” elsőszámú összetevője, a csicseriborsó liszt ma már a legtöbb bioboltban, és ázsiai élelmiszerboltban kapható, ráadásul könnyedén helyettesíthető kávédarálóban finom porrá őrölt sárgaborsóval, vagy vöröslencsével is. Egy púpozott evőkanál lencse, vagy borsólisztet nagyjából fél-egy deci vízzel, és kiskanálnyi olajjal – oliva, vagy kókusz – keverek ki, attól függően, hogy mennyit vesz fel, de kábé úgy kell kinéznie, olyan állagúnak kell lennie, mint a hagyományos, felvert tojásnak.

Variációk

Ez volt eddig a legolcsóbb, legszimplább recept, de ha tápanyagdúsabb, rafináltabb verzióra vágyom, botmixerrel egy kis tofut, vagy porrá őrölt kesudiót is keverek bele – az ízesítés pedig mindenkinek kénye-kedve szerint zajlik, lehet bele fokhagymát préselni, zöldfűszereket szórni, füstölt paprikát hinteni, és persze sóval-borssal megkínálni. Sokan esküsznek a feketesóra, ha tojásételek vegán verzióit készítik el, ennek ugyanis a tojglihoz hasonló íze és szaga van, de csínyán kell bánni vele, mert nagy mennyiségben az ehetetlenségig aromásítja a kaját. Ha pedig egy csipet szódabikarbónát, vagy sütőport is pakolok bele, buborékosabb, lazább omlettet kapok.

IMG 20150211 183053
Steiner Kristóf

Hozzávalók a vegán omlettmuffinhoz:

muffinonként 1 ek csicseriborsóliszt, vagy porrá örölt vöröslencse vagy sárgaborsó
muffinonként fél-1 dl víz
opcionális dúsítás: tofu vagy darált kesudió
zöldségek vékonyra szelve (hagyma, cukkini, gomba, paprika, stb)
opcionális: fokhagyma, zöldfűszerek, feketesó, stb
pici olaj
só, bors

Ezzel az alappal a vegánok is könnyedén elkészíthetik a hőn áhított omlett muffinjukat.

1. Előmelegítem a sütőt 190 fokra, és első körben a fent leírtak szerint elkészítem a tetszőleges vegán omlett mixet – hagyományos, 12 gödröcskés muffin forma esetén 12 kanál csicseriborsó liszttel. Nagyobbacska, „Starbucksos” muffinforma esetében ezt az adagot megduplázom.

2. Kinyitom a hűtő ajtaját, és megnézem, miféle zöldségek vannak itthon – tökéletes választás a hagyma, legyen szó vörös, lila, vagy zöld változatról, bármilyen paprika, gomba, a cukkini, sőt, még a fagyasztott zöldbab is, azaz tulajdonképpen bármi, amit omlettbe, vagy frittatába belesütnék. Ezeket apró kockákra, vagy vékony csíkokra vágom, és attól függően, hogy OCD, vagy ADHD hangulatomban vagyok, színenként és fajtánként szeparálom őket, vagy az egészet összekeverem egy vegyes zöldségkavalkáddá.

3. Én szilikon formát használok, mert könnyebb tisztán tartani, és mert így nem kell állandón papírkapszliról gondoskodnom, ami vagy lejön egyenletesen a muffinról, vagy nem. Minden gödröcskébe csurgatok egy kis olajat, majd – igény szerint fajtánként vagy vegyesen – igazságosan elosztom közöttük a zöldségeket. Lényeg, hogy csak lazán - mindbe csak annyi jusson, hogy ha majd rácsurgatom az omlettet, lefolyhasson forma aljára is, különben nem lesz, ami összetartsa a muffint.

IMG 20150211 183225
Steiner Kristóf

4. Jöhet a kézi habverővel ismét kicsit átforgatott omlett-mix is – nem csurgatok annyit, hogy kis feszített-víztükrű medencékre emlékeztessenek, mert csak összemaszatolná a muffin formámat, és ráégne a massza, így jó fél centit hagyok a peremig. Mehet is be a sütőbe 12-16 percre a muffinforma méretétől függően.

5. Frissen, melegében, rozskenyérrel, szeletelt uborkával, paradicsommal, pesztóval, avokádókrémmel, vagy épp humusszal tálalom, és ha marad belőle reggeli utánra, a hűtő mélyére rejtem – így délután két szelet kenyér közé fogva meguzsonnázhatok. Ha pedig überszofisztikált akarok lenni, pici, félbevágott zsemlékben, afféle reggeli mini-burgerekként helyezem őket az asztalra. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek