Extra szűz olívaolajokat teszteltünk

Ez volt az egyik legjobb teszt, amin az elmúlt három év alatt részt vettem. Kizárólag szűrt, extra szűz olívaolajokat hasonlítottunk össze. Összesen tizenegy fajta szerepelt a teszten, önök csak tíz eredményt látnak, mert figyelmetlenül vásároltunk, és a Bertolli olajok közül nem az extraszűzet kóstoltuk. Ez persze csak jóval később derült ki, ezért ennek eredményét kivettük az összesítésből.

Friss ciabatta kenyeret mártogattunk az olajokba, és megpróbáltuk megtalálni a számunkra legízletesebbet a drága olajok között. Elsődleges szempont volt: friss illat, „zöld íz”, kesernyés és csípős utóíz, tiszta, zöldes-aranyos színű olaj.

Az olajokat a két nagy szuper kínálatának drágább darabjaiból válogattuk össze, ezek mellé hozott kolleganőnk két olajat otthonról, amiket az egyik kifejezetten ezzel foglalkozó cégtől vesz, saját használatra. Arra is kíváncsiak voltunk, kimagaslanak-e ezek minőségben a mezőnyből (igen), vagy a prémium árkategória többi darabja is ugyanolyan jó (van, ami).

Bár ma már minden hiperszupernek vannak viszonylag olcsó, sajátmárkás olivaolajai (némelyiknek többféle is), most szándékosan nem azokat vettük meg - azok mind körülbelül ugyanazt tudják (olivából vannak), és ugyanazt nem: egyik sem okoz különösebb élményt.

A maximálisan elérhető pontszám a 30 volt, a skála egész széles lett: gyenge, közepes és jó termék is akadt, illetve több holtverseny is született. 

Az olajokat semmilyen tudományos alapon nem vizsgáltuk, nem vagyunk olívaolaj szakértők, csak egyszerű felhasználók, tehát a legfontosabb szempont az volt, hogy jó íze legyen. Friss, ropogós ciabatta kenyeret mártogattunk az olajokba, és nagyon szerettük.

Talán kevesen tudják, de az olívaolajnak nem Spanyolország és még csak nem is Itália, hanem Görögország az őshazája. Homérosz az olívaolajat „folyékony aranynak” nevezte. Az első olajfaligeteket a rómaiak hozták át Itáliából Andalúziába. Az olivaszüret időpontja október és február közötti, ez függ a bogyók érési időpontjától, és attól, hogy a termelő milyen jellegű olajat szeretne kapni. 

Extra szűz olívaolaj (Extra virgin olive oil) 

Az olajfa bogyójából többféle minőségű (mondhatnánk: többféle színvonalú) olajat készítenek. A legértékesebb a hidegen préselt, kizárólag mechanikus – és nem vegyi – úton előállított extra szűz olívaolaj, ahol a préselési folyamat során az olívacefre hőmérséklete nem haladhatja meg a 27°C-t. Az extra szűz olívaolaj készítésének egyik alapkritériuma, hogy a fáról való leválasztást követő 24 órán belül meg kell kezdeni a bogyók sajtolását, ellenkező esetben a gyorsan meginduló erjedés lerontja az olaj minőségét, többek között a savtartalmat is negatívan befolyásolja. Az extra szűz olívaolajok esetében jogszabály rögzíti, hogy a szabad zsírsavak részaránya – vagyis a savtartalom – nem lehet több, mint 0.8%. Az olaj savtartalmára és egyéb paramétereire vonatkozó vizsgálati eredményeket minőségtanúsítványon tüntetik fel. Forrás és további infó: igazioliva.hu

Az extra szűz olívaolaj íze: létezik enyhe, közepesen intenzív és erős olívaolaj. Ezek az adottságok több dolog miatt lehetnek, természetesen számít az olajbogyó fajtája, illetve az is, hogy mennyire érett állapotában préselik ki belőle az olajat.

10. helyezett: Cotoliva, 10 pont

Ez egy spanyol olívaolaj, semmi extrát nem tudunk róla elmondani, valakinek túl keserű volt, másoknak meg ízetlen. Ami biztos: az eredménye messze van a maximális 30 ponttól.

„Nincs illata, kesernyés íze van, egyszerűen nem ízlik.” „Ez sem nagy szám, nem rossz.” „Ez nem érintett meg, olyan közepes, amit a közepesen jó pizzériákban adnak.” „Ennek nincs íze, csak keserű. Nincs élvezet, ez csak hizlal.” „Nem finom, konkrétan nincs íze.”

9. helyezett: Carbonell, 13,5 pont

Szintén a mainstream vonalat erősíti a spanyol Carbonell, egyöntetűen értékeltük: teljesen semleges termék, nincsen túl sok íze. Ugyanezt gyakorlatilag bármelyik sajátmárkás extraszűz olaj is tudja, csak olcsóbban.

„Enyhe illata van, kicsit sűrűbb, mint a többiek.” „Semmi különös.” „Nem tudom azt mondani, hogy rossz de nem érintett meg.” „Borzalmas, nagyjából semmi illata nincsen, és az íze messze van az olívabogyótól.” „Nincs íze. Mintha vizezve lenne. Fura, ez nagyon egy semmilyen termék.” „Hát, ezért kár volt feláldozni szegény bogyókat, annyira jellegtelen.”

8. helyezett: Tesco Finest Tuscan, 15

Azt tudtuk, hogy léteznek méregdrága olívaolajok, de, hogy egy literenkénti 7198 forintosba akadjunk a Tesco saját márkások között, na arra nem számítottunk. És itt még nincs vége, mert nem ez az egyetlen horrorárú termék a tescóból, hamarosan ön is megláthatja mi van még a tarsolyukban.

„Benzinnel kevert fűszaga van, folyósabb, nagyon erős az íze.” „Nekem ez is kutyatej ízű, nem jön be a túlzott növényi íz.” „Szép szín, jónak indul, de hiányoznak az aromák.” „Elég fű íze van, nagyon keserű és csípős az utóérzete. Nem jött be.” „Nekem tetszik, nagyon karakteres, csípős, de legalább van íze.”

7. helyezett: Saba Habib, 15,5 pont

Salátába jó lehet ez az olívaolaj, mert nem veszi el semminek sem az ízét, hiszen magának az olajnak sincs valami karakán íze. Enyhén kesernyés, de ezt még bárki el bírná viselni. 

„Semleges illat, folyós az állaga, fura íze van - sajnos rossz értelemben.” „Kesernyés, annyira nem finom.” „Elég semleges ízre és illatra is.” „Kicsit kesernyés az utóíze.” „Ipari olíva, magasabbra pozicionálva, mint ami. Karcos, nem jó.” „Kicsit kesernyés az utóíze, könnyű olaj, de túl sok íze nincsen. Az illata elsőre erősnek tűnt, aztán ez gyorsan elillant.” „Nem különösebben karakteres, de legalább nem bántó.

5. helyezett: Tesco Finest Puglian, 18 pont

Holtversenyben máris itt van a következő borsos árú tescós olaj, ami egyébként elég jóra sikeredett, csak hát túlságosan drága ahhoz, hogy otthon is kenyérrel falatozzuk, viszont senkit nem beszélnék le róla, ha ki akarná próbálni, mert ez már tényleg finom. Főleg azok a kollegák szerették, akiket az erősebb, zöldes ízű olajok vonzanak.

„Semleges illata, közepesen sűrű állag, kicsit fémes, keserű íze van, viszont hamar eltűnik.” „Festék lehet benne?” „Nagyon zöld, nagyon aromás, ez valami igen jóféle darab.” „Ez nagyon keserű és egyáltalán nem finom.” „Kellemes illata van, csípősen kesernyés ízvilág, nagyon karakteres olaj, nálam mégsem ez a favorit, de ez nem jelenti azt, hogy rossz a termék.” „Csípős, határozott szénaszerű íz, általában azt gondolom, hogy az ilyesmi az jó olaj.”

5. helyezett: Filippo Berio, 18 pont

Holtversenyben lett ötödik az olasz olívaolaj és az előző tescós. Ez már egy nagyon karakteres, erősen csípős olívaolaj, aki kedveli a csípős olajakat, ezt a terméket is bírni fogja.  

„Színre ez a legzöldebb, közepesen folyós, az illata enyhe,, az íze pedig kellemes.” „Mellékíze van, de nem vészes.” „Füves, erőteljes ízvilág, salátára teljesen jó, egy kis pluszt hiányolok belőle.” „Finom olaj, zöldebb, mint a többi.” „Csípősen keserű, elveszi az olaj ízét. Nem jó.” „Főleg keserű, egyéb jellemzők nélkül.”

4. Monini Classico, 19 pont

Az abszolút fősodor egyik képviselője lett a negyedik helyezett, nem is drága a többihez viszonyítva. Főleg azok a kollegák lelkesedtek érte, akik a nem különösebben karakteres olajokat kedvelik, enyhén kesernyés, enyhén csípős, viszont nincs határozottan "zöld" íze.

„Fura az illata, kicsit fű szaga van, közepesen folyós, ezen érezni a legjobban az olívát.” „Sűrűsége, íze, perfekt.” „Szép zöld, sűrű, de messze van a prémiumtól.” „Kicsit túl mesterséges, gyári íze van.” „Nyers olívaolaj illata van, ami jó jel. Az íze sajnos elég kesernyés, és van valami fura utóíze, amire nem tudtam rájönni, hogy mi, de elég kellemetlen. Olyan, mint a parfüm.” „Alapvetően semmi íze, az utóíze viszont kesernyés és csípős.”

3. helyezett: Albador Artajo, 21,5 pont

Ez volt az egyik, amit kolleganőnk hozott otthonról. Koroneiki fajtájú bogyókból készült, közepesen intenzív az íze, szinte mindenki megjegyezte, hogy „fűíze” van. Közepesen drága termék, ha "haladó" olajat keres, csalódni tuti, hogy nem fog benne.

„Fűszaga van, közepesen sűrű, fűíze van, és nem kellemes.” „Kutyatejnek van ilyen íze, legalább is a szaga alapján a kutyatej íze ugyanilyen lehet.” „Pitypangolaj -  tavaszi rét - remélem ez nem valami sajátmárkás, vagy ha igen, akkor nagyon jó ültetvényt találtak.” „Elég intenzív, savanykás, „zöld” ízű olaj.” „Klassz illata van, és paradicsomos mellékíze, ami egyáltalán nem zavaró, vagy erőteljes. Nagyon finom olaj!” „Viszonylag karakteres, csípős, rétíze van, mármint a jó értelemben. Tetszik.”

Aranyérmes: Tesco organic, 24 pont

Wow! holtverseny az első helyen. Ez pedig nem csak sajátmárkás termék, de még bio is! Az íze rendkívül kellemes, kesernyés, de nem csípősen. Ja, és a 2598 forintos fajlagos ár is elég jól hangzik, nem?!

„Nincs illata, folyós, nagyon finom az íze.” „Ez rendben van, ilyen az olíva.” „Ebben valamit összekevertek valamivel, és ettől nem áll össze az olaj ízvilágában.” „Kellemes olaj, intenzív ízvilág, enyhén savanykás és természetesen ez is „zöld” ízű.” „Nagyon érdekes íze van, borzasztó finom amellett, hogy enyhén kesernyés az íze, viszont nem csípősen.” „Az illata is remek, simán megvenném.” „Visszafogott, de mégis finom, tetszik.”

Aranyérmes: Oleoestepa, 24 pont

Kolleganőnk másik saját olaja, látszik is, hogy alig van az üvegben. Hojiblanca fajtájú bogyókból készül. Megosztva lett aranyérmes a tescóssal, igazi ízélményt ad ez az olaj, és hasonlóan a bio tescóshoz, ennek is nagyon jó az árfekvése. Kesernyés, de nem csípősen, és egyszerűen varázslatos.

„Ez is túl növényi, kevésbe friss, telt íz.” „Ez kurvajó, ott ülök egy mezőn, és eszem a növényeket, ezt AKAROM.” „Nagyon keserű, emellett az ízvilága finom és kiegyensúlyozott.” „OMG!!!! Ennél finomabb olívaolajat én még nem ettem, pedig rengeteget kóstoltam már. Az olajbogyók hazájában éltem évekig, talán ott éreztem ehhez hasonló ízt. Ilyet mindenképpen szeretnék venni!!” „Ennek is van egy ilyen zöldnövényes kiegyensúlyozott íze, viszont nem csípős, inkább az olajsága dominál.” „Erős illata van, közepesen sűrű, nagyon erőteljes az íze, kicsit benzinjellegű.”

 
Gyártó Ár/kiszerelés(forint) Fajlagos ár (forint) Pont (max. 30) Itt vettük
Oleoestepa 2650 2650 24 Igazioliva.hu
Tesco organic 1299 2598 24 Tesco
Albador Artajo 3600 3600 21,5 Igazioliva.hu
Monini Classico 1235 2470 19 Auchan
Filippo Berio 1758 3516 18 Auchan
Tesco Finest Puglian 3599 7198 18 Tesco
Saba Habib 1030 4120 15,5 Auchan
Tesco Finest Tuscan 3599 7198 15 Tesco
Carbonell 1175 2350 13,5 Auchan
Cotolvia 599 2396 10 Auchan

 Ön is megkívánta az olívaolajat? Megértjük...

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek