no

Nullmacerás ebéd: lecsóval sült tarja

Egy újabb étel, ami egyszerűségével tarol. Annak ellenére, hogy nem kell fél napot a főzéssel tölteni, nyugodtan tálalhatjuk az az egész család elé is. A körettel nem kell sokat bajlódni, hiszen a lecsó magától készre párolódik a hús alatt, a burgonya pedig magába szív minden ízt.

DSC 2666akicsi
Katuci

Az a legjobb, ha akkora tepsiben tudjuk sütni az ételt, amiben nem kell egymásra halmoznunk a húsokat, és mindegyik szépen meg tud pirulni.

Hozzávalók:

6 szelet csontozott tarja
6 fej hagyma
6 szép paprika (piros s zöld vegyesen)
6 paradicsom
10-12 szem burgonya
só, bors,
olaj

  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A megmosott hússzeleteket sózzuk és borsozzuk, majd forró serpenyőben, egy kevés zsiradékon elősütjük mindkét oldalukat egy-két perc alatt.
  2. A meghámozott kruplit és a paprikát felkarikázzuk, a paradicsomot cikkekre vágjuk, és elhelyezzük őket a tepsi aljában.
  3. A zöldségágyra tesszük az elősütött hússzeleteket, lefóliázzuk az edényt, és 30 percre a sütőbe tesszük. A fóliát levesszük róla, és újabb 30-35 percig sütjük, közben néhányszor megfordítjuk a tarját.
Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek