Gépsonkateszt: létezik finom gépsonka, de nem sok

A gépsonka elengedhetetlen szendvicstöltelék volt a nyolcvanas években, a kilencvenes évek elején és még mostanra sem ment ki a divatból, egyedül a neve változott: uzsonnasonka és csemege sonka néven fut most már a boltokban. Legalábbis mi ilyen megnevezésűeket találtunk a vákumcsomagoltak között.

Ezért a tesztért nem igazán lelkesedtek be a szerkesztőség tagjai, amit így utólag már értünk. A kóstolt sonkák egy kis része élvezhető, más része ehető volt, viszont olyanok is voltak, amelyektől meg egy életre elment a kedvünk.

MG 2290
Dívány

Mivel nem akartunk még nagyobb sokkot kapni, egyáltalán nem néztük meg a sonkák összetevőit és kifejezetten csak az íz volt az, amire az osztályzatokat kapták. Jó, esetleg illatra, de talán a legtöbb jobban járt volna, ha meg sem szagoljuk. Szóval, ahogy mindig: a termékeket semmilyen tudományos szempontból nem vizsgáltuk, kizárólag arra voltunk kiváncsiak, finomak-e.

A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, hát, túl sokan még a 15-ös álomhatárt sem lépték át. Ez valószínűleg mindent elmond: három termék volt a teszten, amelyik meghaladta, és egy csak egy olyan volt, amelyik majdnem a maximumot kapta!! Hogy melyik? Nézze csak:

Gépsonka

A gépsonka mandolin vagy hasáb alakú formában főzéssel hőkezelt termék, amely bőrrel fedett vagy bőr és szalonna nélküli pácolt sertéscombból vagy -lapockából készül. A metszéslapon legfeljebb 4 izomcsoport látható. Az egész termék felületének tisztaságát csomagolással védeni kell. Darabban, illetve szeletelve fóliás, vákuumfóliás vagy védőgázos csomagolásban is forgalomba kerülhet. Alak, méret: Alakját a főzőformában való hűtés után veszi fel, annak megfelelő.

  • Burkolat: felülete tiszta, sérülésmentes, folytonossági hiány nem látható.
  • Állománya, metszéslap: állománya rugalmas, jól szeletelhető, porcot, vérfoltot nem tartalmaz. 10 mm-nél nagyobb lég- vagy folyadéküreget nem, legfeljebb néhány ennél kisebbet tartalmaz. Ín, kötőszöveti hártya csak néhány látható.
  • Szín, íz, illat: a pácolt húsra jellemző ízű, illatú. A hús színe egyenletes rózsaszín, a szalonnaborítás fehér. Pácéretlenségből, oxidációból eredő szürkészöldes elszíneződés nem látható.
Forrás: Magyar Élelmiszerkönyv

Utolsó: Surjányi csemege sonka

Annyira megnyerő volt a csomagolása ennek a sonkának, hogy azt feltételeztem, a hús is jó benne. Sajnos nem így lett, tehát, ugy,e megint eldőlt: nem érdemes a külcsín alapján dönteni. Ezzel a sonkával ki lehetne húzni egy nem-eszem-húst diétát, mert annyira szörnyű, hogy már a kinézete miatt sem fogja megkívánni a húst.

MG 2278
Dívány

„Elég szar az íze, fátyolos utóérzet marad a számban (talán zsíros?), nem sós. „Ez egy kibaszott párizsi.” „Édeskés, sótlan, íztelen. Nem jó.” „Fúúúj, valami rágós izére haraptam, plusz ugyanaz a jellegzetes illat, mint ami a kutyám szószos konzervjeiben van.” „Parizer íze van, fúj!”

Hatodik lett: Auchan csemege sonka 

Holtversenyben végzett az Auchan saját márkása (ez a termék egyébként a Pápai Hús szüleménye, ami egy kedvező árú – úgynevezett első áras termék) az Aldiséval, árban sincs olyan nagy eltérés közöttük. Erről a löncshús ugrott be a kóstolóknak, bár az is igaz, valakinek ez egyben a házias ízvilágot is felidézi. Hát...

MG 2275
Dívány

„Valamivel jobb ízű az előzőnél, de elég nagy fehér cupákok vannak benne.” „Gusztustalan zselés, benne rózsaszínebb húsdarabok, szerintem ezzel ki lehetne irtani a spanyol népet.” „Sótlan, de nem a rossz értelemben. Kicsit emlékeztet a finomabb löncshúsra. Szerintem házias ízvilága van.” „Nagyon sós löncshús kilapítva. Kerüljék messziről, ha tehetik!” „Láthatóan undorító mócsingok vannak benne, tehát nem egy megkívánni való darab, ezt tetézi, hogy az íze is hasonló.” 

Hatodik lett: Aldi uzsonnasonka 

Elég szomorú, hogy ilyen termék van az Aldiban, mert ezt leszámítva az egyik legjobb felhozatala van, ami a vákumcsomagolt felvágottakat illeti. Például az Aldi az egyetlen, ahol eddig olyan baromfiszalámit találtunk, amelyben egyáltalán nincsen semmilyen sertés származék, és ők árulják az általunk ismert egyetlen olyan csomagolt szárított sonkát is, amiben húson és són kívül nincs más. Szóval tényleg nem lehúzni akarjuk az Aldit, de ez a termék valami botrányosan rossz. A kollegák az aldist csak egyszerűen műnek tituálták – bár valaki ebben is meglátta a löncshús szikráját. Ja, és a macskaeledelt is.

MG 2274
Dívány
„Kissé rágós, mintha húsból lenne, sonkaíze van.” „Nagyon, nagyon mű, egyszerűen nem szabadna megengedni, hogy ezt sonkának nevezzük.” „Emlékeztet a löncshúsra. Nem túl fűszeres.” „Macskaeledel. Undi.” „Sajnos annyira borzasztóan néz ki, hogy alig mertem megkóstolni. És nem ért pozitív csalódás”
 

Ötödik lett: Tesco saját márkás sonka 

A legtöbben arra panaszkodtak, hogy túl sós a tescós sonka, és ebben is vannak mócsingok. Én már nem emlékszem biztosan, de önök szerint nem volt sokkal ehetőbb régen a gépsonka?

MG 2276
Dívány
„Elég gumis – ezen a kiskutya is rágódhatna, ha nem nyelné le egyben. Elég jó íze van.” „Felejthető. Nem tudok róla semmit mondani. Semmilyen.” „Ráharaptam egy porcra, innentől felejtős, ráadásul az íz hiányát sóval helyettesítik.” „Ez is oké, ha egy picit kevésbé lenne agyonsózva, még akár jó is lehetne.” „Gépsonka ízű, apró mócsingokkal.”

Negyedik lett: Délhús party sonka 

Közepesen kellemetlen a Délhús sonkája, de legalább a második legdrágább. Javaslom, ha eddig ezt vette, válassza inkább az második és harmadik helyezettet, azok jobbak és még olcsóbbak is.

MG 2272
Dívány
„Eddig ez a legjobb, az állaga is leginkább a szeletelt sonkára emlékeztet (nem papír).” „No way – ez úgy készülhetett, hogy az ipari sonkaaromát megvették, összekeverték valami ipari húsmaradékkal, és ezt megpróbálják sonkának eladni – mert állagra legalább sonka.” „Felejthető, nem rossz, nem jó. Enyhén sós, legalább nem íztelen.” „Kicsit túl rágós, kicsit sok benne az ízfokozó, de tulajdonképpen nem kifejezetten rossz, sok kellemetlenebb volt, igaz, jobbak is. Szóval ez egy közepes.” 

Bronzérmes: Dárdás, uzsonnasonka Penny Market

Fél pont eltérés van a pennys és lidlös sonka között, az áruk ugyanannyi, szóval ha viszonylag jó sonkát szeretne enni, ezekben megbízhat. Egyébként emlékszik még, hogy a szalámiteszten milyen jó helyen végzett a pennys szalámi?

MG 2273
Dívány
„Ez is jó ízű, kicsit rághatóbb az 515-nél.” „Jellegtelen, nem rossz, de nem is jó.” „Napközis, mellékízes, hóka, nem szeretem.” „Teljesen jó gépsonka, semmi bántó, simán megenném máskor is.” „Nyomokban benne van az a gépsonka mellékíz, de nem vészes, viszont vizes.”
 

Ezüstérmes: Baroni, szendvicssonka Lidl 

Jó gépsonka, senkinek nem esett nehezére lenyelni. Felüdülés volt ebben a mezőnyben.

MG 2279
Dívány
„Tényleg finom és végre enyhén sózott.” „Sonkaszerű, bejön, bár azt nem mondom, hogy elájultam tőle.” „Sótlan, íztelen.” „Hússzerű az állaga, és nem is emlékeztet állati takarmányra. Ebben a műfajban ez tejesen vállalható, ha nem is a legjobb.” „Jó az állaga, nincs rossz utóíze, ami fontos az ilyeneknél. Egy baja van, vizes.”
 

Magasan verte a többit: Pápai extra sonka 

Ezúttal a legdrágább vitte a prímet, nyilván ebben több a hús, mint az ilyen-olyan származékok. Ez volt az egyetlen termék a kóstolón, amelyik „finom” értékelést kapott. Nincs is más mondanivalónk.

MG 2281
Dívány
„Ez tisztára sonka! Ilyet még kérek! „Közepesen sós, szépen erezett, semmilyen, de legalább normális.” „Finom illatú. Pont olyan, mint gyerekkorom egyetlen fajta gépsonkája. Finom.” „Gépsonkaműfajban egyáltalán nem rossz, sőt, egész finom ez! Mondjuk a sót nem sajnálták ki belőle, az is biztos.” „Kicsit szárazabb, mint a többi, jó sonka! Sőt, felüdülés a többihez képest!”
 
 
Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/kg) Pontszám (max. 25) Itt vettük
Pápai extra sonka  399 4433 20,5 Tesco
Baroni, szendvicssonka Lidl (AZ EREDETI ÁRA, 219 FORINT, AKCIÓSAN VETTÜK)
199 1990 17,5 Lidl
Dárdás, uzsonnasonka Penny Market 199 1990 16,5 Penny Market
Délhús party sonka 
396 3960 14 Auchan
Tesco saját márkás sonka 379 3790 11,5 Tesco
Aldi uzsonnasonka 
299 1993 8 Aldi
Auchan csemege sonka (Pápai Hús) 167 1670 8 Auchan
Surjányi csemege sonka 249 2490 4 Tesco
 
 
Teleki Cabernet Sauvignon vagy Cabernet Franc
Teleki Cabernet Sauvignon vagy Cabernet Franc

Büszkék vagyunk arra, hogy az ország egyik legszélesebb borválasztékával várhatjuk Önöket! Áruházaink polcain az ismert magyar pincészetek népszerű borai mellett számos borkülönlegességgel is találkozhat. Célunk, hogy borkínálatunk minden eleme valóban a legjobb ár-érték arányt tükrözze

h i r d e t é s
Oszd meg másokkal is!
Mustra