Pénteki süti: Szilvás-marcipános szelet

Szilva, marcipán, dió: már őszies hangulatú hozzávalók, de senki sem fog szomorkodni, ha a péntek délutáni capuccino mellet egy ilyet talál a tányérján.

aug 020
Piszke

Marcipán nélkül is készíthető, ekkor a morzsa többi hozzávalóját szorozzuk hárommal, a vajat olvasszuk meg, úgy keverjük el a cukorral és a liszttel, és tegyük hűtőbe, amíg sorra nem kerül a dióval együtt.

Hozzávalók:  (20x20-as négyzetes vagy 22 cm-es kerek formához)

a morzsához:

3 dkg puha vaj
3 dkg liszt
3 dkg cukor
15 dkg marcipán

a tésztához:

15 dkg puha vaj
2 tojás
10 dkg cukor
15 dkg liszt
1 tk. sütőpor
0,5 kg szilva
3 dkg durvára vágott dió

  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a formát sütőpapírral béleljük, úgy, hogy két szemben lévő oldalán a sütőpapír túllógjon a tepsin: így könnyen kivehető egyben is, ha kész, a papír két végénél emelve.
  2. A szilvákat kimagozzuk és négybe vágjuk.
  3. Először a morzsát készítjük el: a marcipánt nagylyukú reszelőn lereszeljük, elkeverjük a puha vajjal, a cukorral és a liszttel, aztán az egészet a hűtőbe rakjuk.
  4. A tésztához a másik adag puha vajat és a cukrot kézi mixer legmagasabb fokozatán pár perc alatt habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk az egész tojásokat, azokkal is 1-1 percig simára keverjük, rászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, majd lapáttal forgatva egyenletesen elkeverjük. (Plusz levegőt kap a szitálástól a tészta, nem jó kihagyni.)
  5. A sűrű tésztát a tepsibe kanalazzuk, és a kanál hátával egyenletesre simítjuk, sűrűn rárakosgatjuk a negyedelt szilvákat, lehetőleg a héjával lefele, így nem áztatja majd el a tésztát. Rámorzsoljuk a marcipános morzsakeveréket, és megszórjuk a durvára vágott dióval.
  6. 35-40 percig sütjük, 15-20 perc után egy darab alufóliával lazán takarjuk, hogy a morzsa ne piruljon meg nagyon.
  7. Rácson hűtjük ki.
aug 018
Piszke
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra