Ebédeljen olcsóbban a Michelin-csillagos és top éttermekben

Azt már megírtuk hogy mik lettek a legjobb hazai éttermek és azt is mindenki tudja, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ezt a listát személyesen is végig szeretné kóstolni. De van erre egy egyszerű megoldásunk: ebédidőben kell meglátogatni az éttermet, és a legtöbb helyen máris sokkal kedvezőbb áron kóstolhatja meg ugyanazt a színvonalat. Nézzük, mely éttermekben mit kap napközben. 

képünk illusztráció
képünk illusztrációAlberto E. Rodriguez / Europress / Getty

Onyx

A Michelin – csillagos étterem séfjei Szulló Szabina és az a Széll Tamás, aki a Bocuse d'Or  versenyen nemcsak elindult, de a legjobbak közé is bekerült. A Henessy-Dinning Guide Év Étterme  díját bezsebelő Onyxban  keddtől péntekig dél és két óra között várják a vendégeket az ebédmenükkel, ugyanakkor jó ha előre foglal asztalt telefonon vagy az interneten. A hetente változó három fogásos menük egyszerűbb és gyorsabb fogásokat sorakoztatnak fel a vendégeknek, ugyanakkor az alapanyagok és az elkészítés módja ugyanúgy professzionális, mint az esti napszakban. Három előétel, négy főétel és három desszert közül lehet választani 5990 forintért, mindegyikből kettő az aktuális étlap fogásai közül kerül ki, ezek felár ellenében kaphatóak.

67

Egyetlen vidéki étteremként került be a listába, a székesfehérvári 67 étterem személyében. Kimondott ebédmenüvel nem készült az étterem. Mentségükre legyen mondva, hogy egy üzleti ebédre viszonylag bonyolult feladat lenne egészen Székesfehérvárig menni. Helyette megmutatjuk a menüjüket, amin szerencsére nincsenek annyira elrugaszkodva a földtől az árak, hogy akár egy kirándulással egybekötött nap után ne lehessen betérni, és megkóstolni valamelyik specialitásukat. 

Arany Kaviár

Az orosz vonalat képviselő étterem talán a kaviárról a legismertebb. De minden nap déltől háromig  az orosz bisztróebéden ismerkedhet meg a népi orosz konyha remekeivel. A három fogásos menü ára 5900 forint, míg a négy fogásos menüért 6900 forintot kell fizetni, igaz mindkettő tartalmazza az ásványvizet, egy kávét és egy pohár bort is. A menüben talál olyan fogásokat is amik felárasak, de alapáron is két előétel, két leves, két főétel és két desszert közül tud választani, felárasan a levesek kivételével még várják plusz lehetőségek.

képünk illusztráció
képünk illusztrációAlberto E. Rodriguez / Europress / Getty

Borkonyha

A legfrissebb Michelin- csillagos étterem a Borkonyha, amit a tulajdonosok egy francia bisztró és egy mai magyar kortárs családi étterem ötvözeteként képzelik el. Kimondottan ebédmenüjük nincs, de azért érdemes még most kipróbálni, amíg friss a Michlein-csillag élmény, és talán még be lehet férni ebédidőben vagy kora délután, és amíg nem drágul a hely. Nem olcsó, de nem is vállalhatatlanul drága, ha nem szállnak el a borral, fejenként 10-12 ezer forint körül bőségesen jól lehet itt lakni.

Costes

Az ország első Michelin-csillagos étterme sokak előtt ismert, talán ez az a név, ami a laikusoknak is leghamarabb ugrik be ha csúcskategóriás étteremről kérdezik őket. Menükkel itt is készültek, az árak pedig a fogások számától függően változnak. A legolcsóbb három fogásos menü is 75 Euró, tehát több mint 23 ezer forint, és erre a szervízdíj valamint a borfogyasztás még rájön. Ezt bármikor kipróbálhatja, viszont a World Gourmet Society menüt kizárólag márciusban tudja megkóstolni. A világ 5 kontinensének 21 étterme között a Costes is részt vesz a Fesztiválon, aminek fő témája az „új kulináris tájak felfedezése”, amihez egy külön menüvel készültek. A négy fogásos menü  60 Euró, vagyis olyan 20 ezer forint körül van, borpárosítással mindez nagyjából 30 ezer forint körül kóstolható.

Csalogány 26

Ha valaki még friss gasztroőrült, vagy éppen ismerkedik ezzel a világgal, és nem akar feszengeni, amiért egy szót sem ért az étlapból, annak azt ajánljuk, hogy a Csalogány 26-ban  kezdje el kulináris továbbképzést. Itt négy fogásos menüt 8000 forintért rendelhet, de akár már 2500 forintért is ehet ebéd menüt, vagy főételt. Itt semmi sincs túlbonyolítva ezzel is bizonyítva azt, egy top étterem nem attól kerül fel a legjobbak közé, hogy futurisztikus luxuskörnyezetben eheti el a fél havi fizetését.

Faustos's

A Fausto's klasszikusan elegáns étterem,  ahol az olasz konyha remekeit lehet megkóstolni. Filozófiájuk szerint az olasz konyha klasszikus fogásait kifinomult, kortárs értelmezésben, kiváló alapanyagokból, elegáns környezetben , figyelmes kiszolgálással tálalják. Kipróbálhatja az 5000 forintos ebédmenüt,  amely naponta változó három fogásból áll.

Nobu

Bár étteremláncról van szó, mégis a Nobu is állandó szereplőjévé kezd válni a Top 10 listáknak. A japán gasztronómia kedvelői ebédre kérhetnek dél és fél négy között Sushi Business Lunch néven sushi válogatást, amihez az 5000 forintért Miso leves és desszertnek egy gombóc fagyi is jár. Sőt különféle boxokat is kombinálhat, de persze egyéb ételeket is választhat, amikhez szintén Miso leves és savanyúság jár, változó áron.

Salon

Idén került fel először a Salon a listára. 2010-ben nyitott az étterem a Boscolo Budapest Szállodában aljában. Wolf András vezető séf célja a tradicionális magyar ételek megújítása. Menük közül este is választhat, ezek közül a legdrágább a hét fogásos menü 19.900 forint, de 12.900 és 13.900 forintért négy fogásos menüt is kérhet, sőt a vegetáriánusoknak sem kell éhezniük a malacpofák és a borjúszeletek világában, hiszen külön négy fogásos vegetáriánus ínyenc menüvel is készültek.

Zona

A Zona étteremben hétköznapokon két vagy háromfogásos ebédből tud választani 2800 illetve 3500 forintos áron, szombaton pedig 5900 forintért tud négy fogásos menüt kóstolni, de egy főétel 4500 és 7500 forint között szerepel az étlapon. Vacsoramenüt kérhet, ez 13.900 forintba kerül, és öt fogást tud megkóstolni.

Étterem Ebéd menü ára Ebéd menü helyett ajánljuk
Onyx 5990 forint -
67 Nincs ebéd menü Bármelyik főétel és specialitás
Arany Kaviár 5900 forint -
Borkonyha Nincs ebéd menü Bármelyik főétel és specialitás
Costes  Nincs ebéd menü World Gourmet Society menü (20 ezer forint)
Csalogány 26 2500 forint Bármelyik főétel és specialitás
Fausto's 5000 forint -
Nobu 5000 forint -
Salon Nincs ebéd menü Négy fogásos menü (12.900 forint)
Zona 2800 forint / 3500 forint Négy fogásos szombati menü 5900 forint,
Öt fogásos vacsoramenü (13.900 forint)
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek