Kólateszt: tényleg a Coca-Cola az igazi?

Ha azt mondom kóla, mindenkinek azonnal a piros-fehér jelzéses jut eszébe, vagy a fordított francia zászlós, sötétkék vetélytárs. Pedig hazánkban (nyilván más országokban is) elég sok hiper és szuper ráment a kólagyártásra, és ahogyan az Index már megírta szerencsére, van saját, magyar kólánk is.

A hazai piacon fellelhető üdítőitalok közül válogattunk, a mezőnyben összesen 16 fajta kólát kóstoltunk. Persze, ahogyan az már lenni szokott, ez is vakteszt volt, és meglepő módon - az első olyan teszt volt - ahol a kóstolók hasonlóan vélekedtek az italokról. Egy vagy két olyan termék volt csak ami megosztotta a tesztelőket, bár itt is eléggé hasonló pontokat osztottak.

Tudjuk, hogy a felhozatalban nincsen benne pár az itthon kapható kólákból, nekünk csak ennyit sikerült beszereznünk. Nagyon rá voltunk kattanva, hogy leteszteljük a bio kólát is, de sajnos sehol nem találtunk ilyet. Esetleg ha ön már kóstolta, igazán megírhatná nekünk a véleményét róla.

A tesztből kiderül, hogy az „utángyártott” kólák határozottan hasonlítanak a Coca-Cola ízére, de persze, az igazi csak utánozható  nem reprodukálható. Több Coca-Cola függő is részt vett a kóstolón, természetesen azonnal ki is szúrták melyik a kedvencük. A végeredmény meglepő lett, például sosem gondoltuk volna, hogy a saját márkás kólák ilyen jó helyezést érnek el, ahogyan azt sem, hogy a nagy magyar Elixis csak a mezőny végén kapott helyet. Most persze lehet azzal jönni, hogy utóbbi nem is kóla, de ha jó lenne az íze, nem utálta volna ennyire mindenki.

És akkor kezdjük is a legrosszabbal

Elixis, 16. hely - 3,5 pont

Túl sok mindent nem lehet elmondani a hazai csodáról. Ja, nem csoda!

„Ezzel ölni lehet, van valami fura íze, mintha gyomnövény lenne benne. Bármi is ez, ezt alkohollal sem lehetne feljavítani.” „Szőlős-citromos ízű valami.” „Ez borzasztó, kínozni lehetne vele. Szörnyű, keserű, mint egy orvosság. Szerintem ez gyógynövényes.” „Kólának nem kóla. Egy nagyon édes gyomorkeserű. Még krízishelyzetben sem szívesen innám, az az érzésem, hogy csak szomjasabb leszek tőle.” „Büdös, gyógyfüves, igazán karakteres. Karakteresen nagyon szar, messze a leggyengébb.” „Poshadt must íz, kólával keveredve.” „Bár még soha nem ittam Elixist, szerintem ez az lesz! (És talált! - a szerk.)

Tesco original, 15. hely - 5 pont

A Tesco színes kólája senkinek nem jött be, ami azért érdekes mert általában a „spórolós” az, amelyik kevésbé jó. Itt most felcserélődtek a szerepek, és a jóval drágább csúszott a dobogó második fokára, hátulról. Mondjuk nem mintha ez nagyon elszomorítana bennünket, jó tudni, hogy nem mindig a drágább a jobb.

„Erről tényleg nem tudok semmi pozitívat mondani, kicsit olyan, mintha kőolajszármazék is lenne benne.” „Ment a köpőkancsóba, ihatatlan.” „Nagyon rossz, nem ízlik. Olyan, mintha 3 napot állt volna egy nyitott palackban.” „Enyhe citromos beütés, minden más szempontból fáradt és jellegtelen, szomorú ital ez.”

Fresh Cola, 14. hely - 9 pont

Az Auchanban vásárolt kóláért szintén nem voltak oda a kóstolók, sőt, egy jó kommentet sem kapott. Pár forinttal olcsóbb csak, mint a Pennys és a Tescos Value kóla, szóval ha nem akar kólaszínű alig buborékos vizet inni, válassza az utóbbi kettőt.

„Ennek egyáltalán nincs semmi íze, csak színe.” „Se nem édes, se nem kóla ízű, szörnyű.” „Mintha fel lenne vizezve, nem nagyon ízes.” „Hűűűű. Ezt nem akarom tudni, hogy miből van. Szénsav semmi, nagyon édes, nagyon rossz.” „A leggagyibb kóla, és még szénsav sincs benne.”

Spar budget cola, 13. hely - 12 pont

Nagyon édes, műanyag ízű és a kólára egyáltalán nem hasonlít. Többen az Unicumot vélték felfedezni ebben a cukros löttyben, szóval valószínűleg a gyerekunicum jobb jelző lenne rá, mint a kóla. Ja, és szénsav sincs benne túl sok.

„Hihetetlen édes, innom kéne rá még valamit, mert szomjas lettem tőle. Egy kis pohár ilyen, és aztán annyi vizet kéne innom, hogy fedezném a napi folyadékbevitelem. Ennyi lenne a pozitívuma.” „Szörnyű szörnyű szörnyű! Műanyag ízű.” „Nagyon édes, nem ízlik. Nincs sok köze a valódi kólához. Továbbá nem volt benne sok szénsav, de lehet hogy ez azért volt, már egy ideje állt.” (Nem, nem állt. -a szerk.) „Egy kólaszörp ízű versenyző. Sok-sok hulladékudvarról összekotort cukor barna vízben oldva.” „Unicum, csak alkohol nélkül.” „Egészen meglepő Unicumos íze van, nekem bejön, de a kólára nem hasonlít.”

Slice cola, 12. hely - 13 pont

A következő üdítőital megosztotta a tesztelőket: volt aki lándzsás utifű utóízt érzett ki belőle, volt, aki szerint csak szimplán romlott volt az ital. A lényeg, senki nem volt odáig érte, ahhoz képest egészen sok pontot kapott...

„Az lehet, hogy ez romlott? Elég savanyú.” „Pepsi, vagy olyan, mint a Pepsi, utálom!” „Eléggé bor ízű. Mintha összeöntöttek volna édes vörösbort és kólát.” (Talán ez lenne az alkoholmentes VBK?!) „Kólaműfajban vállalható, bár, mivel nem szeretem a kólát, lehet, hogy ez pont egy antikóla, amitől minden rajongó sokkot kap. Na mindegy, a légyeg, hogy nem rossz.” „Köhögés elleni szörp illata van, kis hányásillat lecsengéssel. Túl édes, nem érzem a kólaízt benne.” „Ennek olyan két napja felbontott, állott kóla íze van. De legalább hasonlít...”

Pölöskei szörp kóla, 11. hely - 14 pont

Ez volt a kakkutojás a tesztben, kólaszörp az előírt mennyiségű szénsavas vízzel higítva. Sajnáljuk, hogy ennyire lepontozták a kóstolók. Abszolút a gyerekkori Balatonos nyaralásokat juttatta eszünkbe (gépi kóla palacsintával), és a kifejezett gumicukorőrültek preferálták az íze miatt. Sajnos túl sok jó ízlésű dolgozik a szerkesztőségben, így csak a hatodik helyet szerezte meg magának, hátulról.

„Jó, lehet inkább ez romlott, vagy ez is, mert ez még savanyúbb, mintha kicsit poshadt lenne.” „Cherry ízű, nem szeretem.” „Jaaj, ez tökre olyan, mint a kólás gumicukor!!!!” „Kólaszörp? Azt is csak gumicukorban szeretem.” „Cherry cola.” „Ha Cherry Coke lenne, nagyon király lenne.”

Spar fresh cola, 10. hely - 15 pont

A Spar drágább kólája sem jutott fel a dobogóra, de még a középmezőnybe sem sikerült becsúsznia. Ezt most annyira nem bánjuk, mert több saját márkás kóla is jó helyen végzett, így van miből válogatni.

„Nagyon rossz, és mellékíze is van, talán citrom?” „Enyhén citromos íz, finom.” „Nem rossz, iható. Bár sztem nem ez az igazi Coca-Cola.” „Soha többet nem akarok kólát inni. Mondjuk eddig sem akartam.” „Vizezett mekis kóla, fura mellékízzel.”

Márka, 9. hely - 16 pont

Egészen elképesztő volt Márka kólával találkozni a Tesco polcain. Mi valahogy megszoktuk a régi szőlőt és meggyet, nem voltunk még felkészülve erre az újításra. Ahogyan a kóstolók észrevételeit olvastuk, az is feltűnt, hogy túl sok szénsavval sem büszkélkedhet. Szóval a régi reklám már nem állná meg a helyét, miszerint: „visszahozza a jó kedved a sok-sok buborék, csak igyál most velem, ebből sosem elég”. Nekünk elég volt, köszönjük.

„Egész értékelhető, vagy az előző után minden jobb alapon.” „Pepsi ízű szörnyűséges dolog. Elnézést a Pepsitől, de én nem szeretem a cukormentes szörp ízű kóláját.” „Fúj, olyan, mint egy cukorszirup!” „Szénsavval is szar lenne, de így duplán az.” „Szirupos, édes lötty.”

Freeway cola,  8. hely - 17 pont

Abban egyetértettek a kólától telített kóstolók, hogy a Lidl itala ugyan szénsavas, de semmiképpen sem hasonlít a „rendes” kólához az íze. Pont a nyolcadik helyen landolt, ami ugye pont a közepe a mezőnynek, ahol egészen összesűrűsödtek a pontszámok. Igaz is, szomjas már?

„Ennek mintha valami gyümölcsös mellékíze lenne, mondjuk sokat nem dob rajta.” „IHATATLAN!” „Ez is olyan, mintha fel lenne vizezve. Meg egy kicsit rét íze van, gyógynövényes.” „Végre valamiben van szénsav.” „Szörpös íze van, de van benne szénsav!” „Rossz-rossz-rossz, háromszor is rossz!”

Cola (Coolest cola in town), 6. hely - 18 pont

Elérkeztünk az Aldi saját márkás italához, ami nem volt kifejezetten rossz, holtversenyben végzett a Queen kólával. Franc se tudja, hogy akkor most tényleg jó-e. Kóstolja meg, nem drága!

„Elég rossz az íze, de a többihez képest kiemelkedik, mondjuk így sem szívesen innám.” „Ez is keserű, valamiért az Uniqumra emlékeztet.” „Buborék ebben sincs, ez valami átok lehet ebben a mezőnyben. Amúgy enyhe citromsavas lecsengés.”

Queen cola, 6. hely - 18 pont

Holtversenyben az Aldissal 18 pontot kapott, bár ezt az értékelések szerint kevésbé szerették, mint az előzőt: szájfény íze van!

„Elég rossz, van benne valami fura mű íz. Leginkább olyan, mint mikor olcsó, ismeretlen eredetű szájfényt csomagolnak újságokhoz lehetetlen színben, és kipróbálod, mert annyira ronda, hogy azt látnod kell magadon. Na azoknak van pontosan ilyen íze.” „Finom, hasonlít a Cocára, de nem az” „Kicsit édes nekem, de nem rossz. Volt jobb és rosszabb is. Magamtól nem venném meg, de meginnám, ha nagyon szomjas lennék.” „Ó, anyám! Annyira remélem, hogy soha nem lesz ez az egyetlen esélyem szomjanhalás ellen!” „Ja, fekete, de hogy kóla lenne??”

Tesco value, 4. hely - 18,5 pont

A „spórolós” üdítő egészen jó helyezést ért el, de ez valószínüleg csak azért van, mert a versenyben szerepelt kólák nagyon kevés része jött be igazán a tesztelőknek. És igen, az értékeléseket olvasva itt jogos a kérdés: ha ez idáig kúszott, milyen lehetett a többi?!

„Ebben a kólában nincs semmi extra. Nincs nagyon kóla íze, szénsav se sok.” „Hát ez is az ihatatlan kategória.” „Keserű, nem ízlik.  Köze nincs a Coca-Colához.” „Ez is de rossz. Csak a cukor. Csak a cukor. Csak a cukor. Segítséééééég!” „Pepsi?” „Savanyú mellékíze van, talán valami citromos borzadájnak elmenne.”

Drinky cola,  4. hely - 18,5 pont

Van egy úr, aki minden tesztünket kritizálja, mert nem szerepel benne Penny termék. Ezúttal ezt nem hagytuk ki, és milyen jól tettük! Nem drága (sőt!), finom, és hasonlít az igazihoz. What else?!

„Nem Coca, de nagyon hasonlít hozzá.” „Finom, bár nekem túl édes. De nem cukros, inkább édesítőszeres.” „Már éppen felcsillant a szemem, elsőre kóla ízű. Utána viszont azonnal émelyítő édesítőszer ízzel támad, és jön az az érzés, hogy ettől is csak egyre szomjasabb leszek.” „Gagyibb kóla, de nem annyira.” „Na, ez egészen jó. De legalábbis felüdülés a többi után.”

Pepsi, 3. hely - 19,5 pont

Sajnos a Pepsinek nem sikerült beférkőznie a két első helyezett Coca-Cola közé, de azért ez a harmadik hely is nagyon-nagyon szép ebben a megmérettetésben! Fura viszont, hogy senki nem vágott rá azonnal: „Na, ez az! Ez a Pepsi!”. Úgy látszik, Pepsi függők nincsenek a szerkesztőségben.

„Határozottan jobb, mint az előzők.” „Coca-Cola? Ha nem, akkor jó utánzat.” „Balatonparti kólaíz. Ezzel azt hiszem mindent el is mondtam róla.” „Ennek megint nincs túl sok íze, édes.” „Nagyon édes, viszont szénsavas.”

Pepsi vs Coke

Coca-Cola zero, 2. hely - 20 pont

Valahogy nem csodálkoztunk a végeredményen, tarolt a Coca-Cola. Besöpörte a második és az első helyet is.

„Elmegy, igazából sokkal jobb, mint az előző néhány.” „Édesítőszer ízű gyötrelem.” „Nem rossz, de nem is jó, a többihez képest tök oké.” „Penetráns műcukoríz. Annyira, hogy mást szinte nem is érezni rajta.” „Van valami mellékíze, de finom.”

Coca-Cola, 1 . hely - 31 pont

Íme, a vaktesztünk alapján kiderült: tényleg a Coca-Cola az igazi! Vagy, ha nem ez a helyzet, akkor viszont az, hogy annyira ehhez szokott már hozzá mindenki, hogy még egy vakteszten is ez az etalon kólaíz. A klasszikus Coke több, mint 10 pontot vert rá a második helyezettre, és az egész középmezőnyre.

„Ez eddig a legjobb, szerintem ez valami menő kóla lesz!!” „Coca-Cola talán? Ha nem, akkor nagyon jó utánzat.” „Semmi extra, iható, de nem finom.” „Van benne szénsav. Végre!!! Túl édes, enyhe rovarirtós mellékízzel.” „Egészen olyan, mint az igazi kóla.” „Jó fajta, tetszik. Ez a Coca-Cola?” „Nem kérdés, ez a Coca-Cola! Minden nap ezt iszom, csak felismerem... Talált??” (Igen, talált és büszkék vagyunk RÁD! - a szerk.) „Coca-Cola függő vagyok. Ez meg tuti, hogy a kedvencem!”

 
Termék neve Ár (forint) Fajlagos á/liter  (forint) Pont (40) Itt vettük
Coca cola 335 167,5 31 Auchan
Coca cola zero 335 167,5 20 Auchan
Pepsi 296 148 19,5 Auchan
Drinky cola 99 49,5 18,5 Penny
Tesco value 95 47,5 18,5 Tesco
Queen cola 199 79,6 18 Penny
Cola (Coolest cola in town) 159 105,9 18 Aldi
Freeway cola 199 99,5 17 Lidl
Márka 155 77,5 16 Tesco
Spar fresh cola 199 99,5 15 Spar
Pölöskei szörp kóla 529 529 14 Auchan
Slice cola 179 89,5 13 Auchan
Spar budget cola 95 47,5 12 Spar
Fresh Cola 89 44,5 9 Auchan
Tesco original 279 139,5 5 Tesco
Elixis 289 192,6 3,5 Tesco
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek