Pénteki süti: pite fügével

Öt hozzávaló, mosogatással és sütéssel együtt összesen 30 perc. Instant örömforrás édesszájúaknak. Ezt tudja ez a fügés lepény. Elkészíteni egyszerűbb, mint leírni. Pedig az sem bonyolult. Fügét ilyentájban a német diszkontokban, hiperekben, sőt, piacon is találunk, én is az egyik német boltban vettem az enyémet.

fuges
Doctor Pepper

Hozzávalók:

4-5 db füge
250 g (fél adag) leveles tészta
1 evőkanál vaj megolvasztva
1 evőkanál (barna) cukor
1 db tojás a lekenéshez

1. A leveles tésztát kiolvasztjuk, majd lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk.

2. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra, és sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit. A leveles tésztát a sütőpapírra helyezzük, a széleit felhajtjuk.

3. A fügét megmossuk, felszeleteljük, és a leveles tésztára helyezzük.

foto
Doctor Pepper

4. A vajat megolvasztva a fügére locsoljuk, és a végén meghintjük barna cukorral.

5. A széleket lekenjük a tojással, majd sütőbe toljuk és kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Kenhetünk a tésztára darált mandulával kevert krémsajtot is, szórhatunk a tetejére mandulaszeleteket, vagy meglocsolhatjuk sütés után felforrósított sárgabarack lekvárral is. Ha pedig a fügés tetszett, akkor a szilvás-barackost is érdemes kipróbálni.

fuges lepeny
Doctor Pepper
Oszd meg másokkal is!
Mustra