Limara tízóraiztat: az este kelt péksütik

Ha a tízóraikról van szó, általában nem a kelt tészták szoktak az eszünkbe jutni. Ez világos is, senki nem akar négykor kelni azért, hogy a gyerek uzsonnásdobozában friss briós díszelegjen. De van egy kerülőút, amit én gyakran alkalmazok, ez pedig az, hogy egy csomó kelt péksütemény remekül bírja a hűtőben éjszakázást, reggel pedig egy fél óra alatt készre süthetőek. A fél óra persze nem kevés, de még éppen beleférhet, pláne, hogy aktív munkánk ilyenkor már nincs vele, egyszerűen a még hideg sütőbe tesszük a tepsit, majd, ha megsült, kivesszük. Ennyi.

croissant
Limara

A normál eljárás

A töltött kelttészták variációja végtelen lehet. Készülhetnek édes vagy sós változatban is. Egy semleges tésztából akár egyszerre süthetünk mindkettőt.

Ilyenkor a megkelt tésztát kettéosztjuk, az egyik felére sós krémet kenünk (lehet sonkakrém, kolbászkrém, tepertőkrém, maradék sült vagy főtt húsból készült krém, de akár hummusz vagy zakuszka is), majd feltekerjük mint a bejglit, és rombuszokra vágjuk. Sütőpapíros tepsin újrakelesztjük, majd forró sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

A tészta másik felére kenhetünk lekvárt, amit meghintünk őrölt dióval, de kenhetünk rá túrókrémet vagy csokoládékrémet, sőt kókuszkrémet is, majd szintén feltekerjük, daraboljuk és sütjük.

A hűtőben éjszakázás

Ezek a péksütemények remekül bírják a hűtős kelesztést. A megformázott tésztát letakarjuk egy fóliával, és a tepsit éjszakára hűtőbe tesszük. Reggel hideg sütőben kezdjük sütni - ahogy a sütő melegszik, a tészta is magához tér -, így kb. 30 perc alatt készül el.

Friss brióst reggelizhetünk, ha a tésztát este készítjük és formázzuk, aztán a hűtőbe tesszük reggelig
Friss brióst reggelizhetünk, ha a tésztát este készítjük és formázzuk, aztán a hűtőbe tesszük reggeligLimara

Sós és édes péksütihez is alkalmas tészta:

70 dkg finomliszt
1,5 tk. só
1 ek. cukor
0,5 dl olaj
2 dl tej
2 dl víz
3 dkg friss élesztő

1. A hozzávalókból egy jól nyújtható tésztát dagasztunk, letakarjuk és kb. 40 percig pihenni hagyjuk.

Finomliszt??? De miért?

Az előző tízórais cikk után többen is felvetették, miért BL55-ös (finom, fehér) lisztet használok a kiflihez. Erre a kérdésre egyszerű a válasz. A könnyű, foszlós péksüteményeket azért ilyenből készítik, mert a kenyérliszt (BL80) elnehezítené őket a magas sikértartalom miatt.

2. Ezután lisztezett felületre borítjuk, két részre osztjuk, egyesével vékonyra nyújtjuk, megkenjük valamilyen (akár sós, akár édes, lásd, mint fentebb) töltelékkel. Feltekerjük mint a bejglit, majd trapézokra vágjuk.

3. Sütőpapíros tepsire fektetjük, ha csak reggel akarjuk kisütni azonnal hűtőbe tesszük. Sütés előtt tetejét lekenjük egy egész felvert tojással.

További töltött tészták, amik szintén remekül bírják az éjszakai kelesztést:

Sajtos zsemle

Expressz croissant

Tatu kifli

Spanyol briós

Kolbászos és sonkás csónakok

Napocska

Sonkás virágok

Hernyókifli

Kolbászos csiga

Kókuszos és diókrémes keltszívek

Piknikzsemle

Pizzás csiga

Még egy Jolly Joker: a lepénykenyér

A serpenyőben sütött lepénykenyér gyors megoldás, és szintén alkalmas mindenféle finomság betekerésére. Lehet készíteni a pizzához hasonlóan nyitva, tekerve, vagy félrehajtva-töltve, lehet sütni reggel, vagy este.

Az este kisütött lepénykenyérre reggel kenhetünk akármilyen krémet, megpakolhatjuk sonkával, sajttal, és bármilyen finomsággal, ami a gyerek kedvence. Ezután forró sütőbe toljuk, és addig sütjük, míg a sajt ráolvad, máris kész a "pizza". Nincs olyan gyerek, aki panaszkodna érte.

P1020476
Limara

Ha valaki ráér, ezt is sütheti reggel frissen, ez a tészta is elvan egy éjszakát a hűtőben, ilyenkor a kinyújtott kis lepényeket sütőpapírral elválasztva egymás tetejére pakolva, majd lefedve kell a hűtőbe tenni. Ha töltve készül, az az eljárás, hogy amikor sütjük, a megfordítás után azonnal kenjük, halmozzuk rá az egyik felére a belevalókat, majd rövid sütés után hajtsuk rá a másik felét, és egy perccel később már készen is van.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek