Régimódi ropik tesztje: megleltük a tökéletest

Ha azt mondom ropi, nyilván mindenkinek a Nógrádi jut eszébe, ami igen csak jó helyen szerepel a köztudatban. Most annak néztünk utána, hogy létezik-e a jobb a „régiropinál”.

Mivel az új fajta (ami már nem is annyira új) mázas és levegős ropikat egyáltalán nem preferáljuk, utánajártunk, hogy hol lehet még kapni a hagyományos, igazi ropogtatni valót. Szerencsére a kínálat nem annyira gyér, de sajnálattal kellett tapasztalnunk, hogy azért jóval kevesebb "hagyományos" ropi van a szuperek, illetve a hiperek polcain, mint a másik típusból. Összesen 6 + 1 terméket próbáltunk, volt közöttük Penny-s, Tescós, Sparos, Nógrádi és bio is.

A teszten az elérhető maximum 35 pont volt, az eredményeket az utolsó helyezettől az elsőig raktuk sorba, a kóstolás sorrendje más volt.

7. helyezett: Nógrádi szezámmagos pálcika , 45 gramm, 62 forint 

Íme a bónusz ropi amit kóstoltunk. Amikor az óbudai Auchanban gyűjtöttük a ropikat, megláttuk, hogy a Nógrádi már nem csak a sós változatot gyártja, ezért úgy döntöttünk ezt is megkóstoljuk. Az ötlet, hogy nem sós kicsit meglepő volt, mert hát ugye ezeknek éppen ez az egyik ismertetőjegyük. Na, de a lényeg, a vakteszten elbukott. Ráadásul nem is akárhogyan: csak 4 pontot sikerült összekaparnia magénak. Ami még egészen elképesztő, hogy a szezámmagos turpisság konkrétan egy(!) tesztelőnek tűnt csak fel, pedig mag van rajta bőven. A többiek sónak gondolták, csak hát amolyan sótlan sónak. Többekben felmerült az is, hogy romlott, állott íze van. Ez lett az utolsó a kóstolón, 35 pontból mindössze 4-et kapott.

„Állott, penészes mellékíze van, berúgva valószínűleg megenném. Ha nagyon-nagyon be lennék rúgva.” „Sok kólával elmegy, de inkább csak a kólát kérném, ha lehetséges.” „Feltűnően vékony, poshadt, vagy penész ízű.” „Ajaj, ez amolyan naprafogóolaj-ízű, alig szezámmal. Ha nem lenne rajta szezámmag 0 pontot kapna, így viszont megérdemel 1-et.” „Hát, ez nem is ropi!”

És akkor nézzük a sósakat hátulról a sorban

6. helyezett: SCC családi ropogós , 250 gramm, 348 forint  

A nevével ellentétben sót alig-alig látni rajta, de sajnos nem ez az egyetlen ok amiért nem fogjuk ezt ropogtatni. Nagyon erősen érződik benne a zsiradék, és mellékíze is van. Érdekes, hogy a bio csak egy ponttal előzte ezt be, az SCC az elérhető 35 pontból 13,5 pontot szerzett.

„Kicsit égett, viszont nagyon elhasznált-olaj íze van. Akkor sem venném meg, ha olcsó. Bár, nem jófej rokonokat kínálni szuper.” „Sótlan pálcika, ropogni ropog, és jó égett. Kár, hogy van valami fura mellékíze.” „Első ránézésre feltűnően rövid, és ezt még tetézi, hogy még a rosszabb fajtából is való. Nem finom.” „A többihez képest tök rövid és könnyű, viszont jó sötét! A többinél apróbb sódarabok vannak rajta, amit nem annyira lehet érezni. Egy kicsit savanykás, kesernyés, és a zsír rohadtul érződik benne.”

5. helyezett: Bio tönkölybúza sóspálcika , 45 gramm, 155 forint 

A - fajlagos árát tekintve messze a legdrágább - bio tönkölyropi nem igazán nyerte el a kóstolók rokonszenvét, pedig kilónként számolva több mint kétszer annyiba kerül, mint a második legdrágább termék. Többen kitalálták ugyan, hogy ez teljes kiőrlésű lisztből van, de ez sajnos kevés volt az üdvösséghez. A pálmazsír ebben a termékben is érezhető, bár ez valakinek avas sertészsírként tűnt fel. Összesen 14,5 pontot tudott szerezni a 35-ből.

„Fűrészpor íze van, és egy kicsit savanykás, só alig-alig van rajta.” „Na, ezt megismerem! Ez az a bio, amitől mindig rosszul vagyok, az okát nem sikerült megfejtenem, hogy miért. Szóval köszi, ebből többet nem kérek.” „Elég furán fest, mintha korpából lenne. Az íze elég ótvar, és mellékíze is van.” „Kinézetre ez tuti valami biocucc, kevés íze van, ami van, az viszont nem rossz. Azért pontozom föl, mert elüt az átlagtól.” „Ez tökre olyan, mintha évekig állt volna a nyaralóban, egy szekrényben.” „Merész íze van, nekem nem jön be. Olyan, mint az avas sertészsír.”

4. helyezett: Tesco sóspálcika , 45 gramm, 55 forint

Na, ez a nem-rossz-de-a-jó-az-nem-ilyen kategória. Semmi baja nem volt vele a tesztelőknek vele addig amíg meg nem kóstolták. Jó, utána sem borultak ki nagyon, csak vízért könyörögtek. Szerencsére Erika megmentett mindenkit egy gallon PI-vízzel. Köszönjük! Fél ponttal vert rá a bio versenytársra, összesen 15 pontot szerzett, viszont legalább olcsó.

„Nagyon száraz, túlságosan is. Olyan azonnal-adjatok-valamit-inni-kulonben-megfulladok típus.” „Teljesen korrekt ez is, de semmi nem emeli az átlag fölé. Jellegtelen, de nem rossz.” „Na, az első amelyik ráragadt a fogamra, gyilkosan száraz. Az íze egyébként tök vállalható.” „Lehetne rajta több só is, viszont ami jó benne, hogy elég sötét.”

3. helyezett: Nógrádi ropogós, 45 gramm, 68 forint  

Érdekes, hogy a Spar saját márkása ha csak fél ponttal is, de megelőzte a nagy kedvenc Nógrádit. Mindannyian biztosak voltunk a győzelmében, ami nem jött be, de legalább a dobogón maradt. A bio után ez a második legdrágább ropi és most, hogy már tudjuk, hogy van nála jobb is, talán néha majd veszünk másmilyet is. Azért persze a Nógrádi ropikultusz, az azért verhetetlen... A klasszikus Nógrádi az elérhető 35 pontból 18,5-et gyüjtött be.

„Egyáltalán nem vékonyka, kellemesen ropogós, és semmilyen extra íze nincsen, ami egy jó jel.” „Úristen, ez nagyon jó! Pont eléggé sós, ropogós. Szerintem egyébként ez a Nógrádi!” „Ez az átlagosnál sokkal sósabb, viszont elég halovány a színe. Jobban szeretem ha odasültebb.” „Túl sós, de én pont így szeretem.”

2. helyezett: S-Budget sóspálcika , 45 gramm, 50 forint

Ugyan csak egy fél ponttal verte a Nógrádit, de így is a második helyet zsebelte be magának a Spar ropija, amelyik egyébként a teszt legolcsóbb versenyzője volt. Ennek örültünk, mert szeretjük a bolt saját márkás termékeit, és sűrűn is járunk ide vásárolni. Túl sok hozzáfűznivalónk nincs a ropihoz: olcsó, jó és kész. Az S-Budget ropi 19 pontot gyüjtött.

„Kevésbé sós, teljesen átlagos ropi. Nincsen mellékíze.” „Teljesen korrekt, semmi baja nincsen. Nem őrülten sós, nekem ez tetszik.” „Kevés rajta a só, ízre nagyon hasonlít a Nógrádihoz. Ha egy kicsit sósabb lenne, erre simán le is cserélném a jól bevált régit.” „Enyhén égettebb, el tudom képzelni, hogy ez másnál hátrány, nekem bejön.”

1. helyezett: Salty sós pálcika , 45 gramm, 59 forint

És íme a nyertes: a Penny saját márkás ropija. Mi sem gondoltuk volna, hogy ennyire jó helyen fog végezni. Egyöntetűen szavaztuk meg neki az első helyet, finom is, sós is, és még sötét is, és árban is inkább a mezőny aljához van közel. Ezúttal a Penny nagyon jól teljesített, gratulálunk neki! A teszt nyertese a maximális 35 pontból 21-et tudott megszerezni.

„Hmmm, de finom!!! Vastag és ropogós.” „Jó sós, nem száraz, jól ropog, és omlós.” „Az íze jó, és jól is néz ki. Sós, ropogós, nekem ilyen kell!” „Nagyon remélem, hogy ez egy olyan termék, amit minden hiperben meg lehet venni, mert tök jó!”

Helyezés Termék neve Ára (Forint) Kiszerelés (g) Fajlagos ár Ft/kg Pontszám Itt vettük
1. Salty sós pálcika 59 45 1311 21 Penny
2. S-Budget sóspálcika 50 45 1111 19 Spar
3. Nógrádi ropogós 68 45 1511 18,5 Auchan
4. Tesco sóspálcika 55 45 1222 15 Tesco
5. Bio tönkölybúza sóspálcika 155 45 3444 14,5 Biobolt
6. SCC családi ropogós 348 250 1392 13,5 Coop
7. Nógrádi szezámmagos pálcika 62 45 1377 4 Auchan

Önnek van ötlete, hogy mit teszteljünk legközelebb? Írja meg nekünk a Dívány Facebook oldalán!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek