Lángossal győzzük le a világ legnagyobb gasztronemzeteit

Ha egy szakácsnak vagy gasztronácinak kiejtjük a Bocuse d'Or nevet, felcsillan a szeme, elkezd nyálzani, majd végeláthatatlan történeteket kezd mesélni a Versenyről. Ez ugyanis a világ legismertebb szakácsversenye, amin ha valaki nyer, akkor onnantól a nevét csak suttogva ejtik ki a népek, az étterem meg ahol dolgozott, gyorsan árat emel, és még egy embert felvesz, aki a foglalásokat intézi.

A minden második évben Lyonban rendezendő versenyre ugyanis versenyzőként kijutni szinte lehetetlen, nagyhatalmak esnek ki az előselejtezőkön, és csak a rafinált kvalifikáció miatt kaphatnak lehetőséget. A döntőben 24 ország szakácsai csapnak össze.

Annak, aki nem olvas minden nap a konfitált vadkörtéről lazacderékkal, nem is érti, miért is olyan fontos ez az egész. Megpróbáljuk összefoglalni.

A versenyt január 29-30-án rendezik meg Lyonban, a SIRHA Nemzetközi Szálloda, Vendéglátás és Élelmiszerkereskedelmi Kiállításon. Idén először Széll Tamás is bekerült a döntőbe, aminek eddig a közelében sem járt magyar ember.

Mi ez az egész?

A versenyt Paul Bocuse, a most 87 éves az évszázad szakácsának tartott étteremtulajdonos alapította 1987-ben. Azóta minden második évben rendezik meg. A döntőn 24 ország csap össze, 2 nap alatt mérik össze tudásukat. Az ételek elkészítésére 5,5 óra áll rendelkezésre, és a szakácson kivül egy segítő is jelen van, aki nem lehet idősebb 22 évesnél.

A szabályok meglehetősen szigorúak, megadott alapanyagokból kell elkészíteni az ételeket. Minden évben egy húsos és egy halas ételt kell készíteni, idén a homárt, a lepényhalat és az ír szabadtartású marhát lehet használni. A zöldségek és egyéb hozzávalók maximum tisztítva kerülhetnek be a versenykonyhába, amely valójában egy üvegfalú szoba. A zsűrinek a húsos ételt tálon és két tányéron, míg a halasat tányéron kell tálalni. Az ételekhez való hozzávalókat a helyszínen található "piacról" lehet beszerezni, más alapanyagot nem lehet használni.

Na de mit főz Széll Tamás és csapata?

A versenyen a körítésnek igen nagy szerepe van, ezért Magyarország talán leghíresebb termékéből a Rubik kockából kiindulva épül fel a tál. Az egymáson elcsúszó sorok a működést jelenítik meg, a szintbeli eltérések a dinamizmust növelik - legalábbis a sajtóanyag szerint. Az hogy mit láthatunk január 30.-án a top secret kategória, annyit lehet tudni, hogy a lángos és a gulyásleves is szerepel a versenymunkában. Orbán Viktor szerencsére posztolt képeket a versenymunkából Facebook oldalán, így valamiféle rálátásunk lehet a dologra. A piacon még a versenyzők sem tudják, mit fognak kapni, ezért három köret tervvel is készülnek, a zeller, a karalábé, az alma és a paszternák reményeik szerint kapható lesz.

Hogy készültek a versenyre?

A verseny selejtezőjét 2 éve, még 2011 októberében rendezték meg, ezen nyolcan indultak. Itt lett első Széll Tamás, aki Magyarország egyik Michelin-csillagos éttermének chéfje. 2012 márciusában Brüsszelben 19 indulóból a 9. helyen végzett, és ezzel kvalifikálta magát a versenybe. A kreativ tervezés októberben kezdődött, a versenymenüt 30 alkalommal főzték le. Az csapat negyed órás bontásban dolgozott ki egy tervet, tehát pontosan megvan, ki hol és mit csinál adott pillanatban.

Mennyibe kerül ez az egész?

Baromi sokba. A verseny költsége kb. 30 millió forint, amit a Magyar Turizmus Zrt., a Metro, az Onyx dobott össze. Egy vacsora költsége átlagosan 250.000 forint volt.

Mit kap a nyertes és mik az esélyek?

A magyar versenyző feltehetően a 10. hely körül fog végezni, ami igen jó eredménynek számít. Eddig főleg az északi államok versenyzői nyertek, két éve Dánia, Svédország és Norvégia végzett az élen. A nyertes egyrészt odanyomhatja a tenyerét Paul Bocuse lyoni éttermének bejáratához, másrészt onnantól övé a világ, meg persze kapnak 6-12.000 eurót is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra