no

Furagyümölcs-kalauz: sweetie

Nem csak a neve ennyire bájos ennek a gyümölcsnek, az íze is édes. De persze nem véletlenül kapta ezt a nevet, mert a kinézete alapján akár egy éretlen narancs is lehetne. Ám szeretnék mindenkit megnyugtatni nem, nem az!

A hétvégén felugrott hozzám a nővérem és a kezembe nyomott egy szatyor gyümölcsöt, majd sietve elrohant, még beszélgetni sem volt nagyon időnk. Miután elment kipakoltam a zacskót, és meglepődve forgattam a kezemben ezt a zöld színű narancsot. Legalábbis akkor még úgy véltem narancs, mert már láttam hasonlót Kubában, csak az dupla ekkora volt.

Volt egy matrica is a gyümölcsön, amit miután elolvastam ignoráltam, ugyanis a következő szöveg volt rajta: Jaffa, Sweetie, Israel. A jaffáról egyből a narancs ugrott be, a sweetie-ről meg egyáltalán nem gondoltam, hogy ez a neve lenne, inkább a cég aki forgalmazza (bár annak is elég béna név).

Nem kellett sokáig keresgélnem, hála a google-nek és csodák csodája, megleltem e fura gyümölcsöt. Kiderült, hogy sweetie a neve, legalábbis Izraelben ezt a becenevet aggatták rá - mivel eredetileg oroblancónak nevezik - ami annyit tesz spanyolul: fehér arany.

Eredetileg a Kaliforniai Egyetem kísérleti ültetvényein látta meg a napvilágot 1958-ban az első ilyen gyümölcs, azóta viszont előszeretettel termesztik Kalifornia államban, Ausztráliában és Izraelben. Az oroblanco egy nem savas pomelófajta és a fehér grapefruit keresztezéséből jött létre.

Hogy néz ki?

Úgy néz ki, mint egy narancs, csak éppen zöld vagy sárga a héja. Máshogyan mondva: mint egy éretlen, feleméretű grapefruit. Ne kezdje el érlelni, mert ennek ilyennek kell lennie.

Az íze a pomelóra, formája a grapefruitéra hajaz. A gyümölcs húsa fehéres, sárgás pont mint a „szüleinek”, viszont egyáltalán nem keserű mint a grapefruit. Inkább édeskés és nagyon lédús. Szinte alig van benne mag.

Milyet vegyünk?

Mondhatnánk, hogy amilyet kapunk, egy ilyen ritka gyümölcsből nem válogatunk. A héja teljesen zöld, a késői szezonban akár aranysárga színű is lehet, ilyenkor az íze édesebb. Fogja a kezébe és tapogassa végig, hogy nem puha-e és nézze meg, hogy sérülés se legyen a gyümölcsön.

Hol lehet kapni, mennyiért?

Először is örüljön ha valahol meglátja, mert vadászni kell rá. Néha fellelhető a Tescóban, Sparban és néhány piaci standon. Az ára változó, és inkább darabra adják mint kilóra, 250-650 forint között van darabja. Szezonális gyümölcs, októbertől április végéig lehet vele találkozni a boltokban.

Hogyan kell felbontani?

Többféleképpen lehet fogyasztani, a legegyszerűbb ha keresztben kettévágja, és kikanalazza a gyümölcs húsát. A másik megoldás ha lebontja a vastag héjat a húsról és gerezdekre bontja a gyümölcsöt. A vékony hártyát a gyümölcs körül le is veheti, nagyon könnyű szinte kibukik belőle a sweetie, de rajta is hagyhatja, bár a grapefruithoz hasonlón elég rágós. A gyümölcs elképesztően leveses, a héja olajos és kesernyés is. Utóbbit ezért se dobja el pucolás után, készíthet belőle párologtatót, illatosítót, isteni, erős citrusillata van.

Mihez kezdjünk vele?

Az oroblanco kitűnően passzol az avokádóhoz, és jól megy a keményhúsú, zsírosabb halakhoz is. A legegyszerűbb "recept" az oroblanco brulee, ami úgy néz ki, hogy a keresztben elfelezett gyümölcsre pár csepp vaníliaesszenciát kenünk, vékonyan megszórjuk barnacukorral, és betesszük a grill alá pár percre, aztán kikanalazzuk, mint egy grapefruitot. Isteni lekvárt is lehetne belőle főzni, de ahhoz sajnos egy kicsit költséges.

Mivel szuper vitaminforrás, C-vitamin, A-vitamin, protein, kalcium, és kálium is van benne, a legjobb ha nyersen fogyasztja. Gyümölcssalátába ideális, vagy a reggeli müzlibe vagy joghurtba aprítva. Készíthet belőle friss gyümölcslevet is, naranccsal, grapefruittal, mandarinnal vagy répával keverve isteni. Remek sorbet készíthet belőle, ha nincs fagyigépe akkor egy kicsit macerás, de mindenképpen megéri megcsinálni mert nagyon finom.

Így készítse el

Keverjen el fél pohár cukrot/mézet és fél pohár vizet egy serpenyőben és közepes lángon forralja össze. Forrás után csökkentse a hőmérsékletet és további öt percig főzze. Ezután tegye a hűtőbe, teraszra 15-20 percre, a lényeg, hogy hűljön ki a szirup. Csavarja ki két oroblanco levét és öntse a sziruphoz, majd öntse az egészet egy fémedénybe és tegye a mélyhűtőbe legalább három órára. Az idő lejárta után egy nagyobb tálban verje sűrű habosra elektromos habverővel és tegye vissza a mélyhűtőbe megint három órára és ismét verje habosra. Végül 6-8 órára tegye ismét a fagyasztóba. Mielőtt fogyasztaná tegye a hűtőbe 15-20 percre, hogy egy kicsit felengedjen.

Korábbi furagyümölcs-kalauzok:

Gránátalma

Avokádó

Kókuszdió

Mangó

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra