no

Kakaós csiga, népszerűséghajhászoknak

Sokan szoktak nosztalgiázni a régi jó kakaós csigákról. Nem tartozom közéjük, én gyerekkoromból kiszáradt, kakaót értelmes mennyiségben csak a közepén tartalmazó csigákra emlékszem, aminek legalább a bő felében nem volt semmi élvezet. Azt hiszem, ezt az élményt amúgy sokan osztják.

tányéron

Szóval, szerintem manapság igenis könnyebb tűrhető kakaós csigát venni, mint 25 évvel ezelőtt, csak az is igaz, hogy a tűrhető, és a nagyon jó között óriási a szakadék, ezt hidalhatjuk át, ha megcsináljuk magunknak. Fontos tudni, hogy az igazi, klasszikus kakaós csiga hajtogatott tésztából készül, ez a kelt tésztás változat viszont mégiscsak egyszerűbb. Nem, szerintem bolti leveles tésztából nem lesz olyan.

Ennek az élesztős változtatnak még van az az előnye is, hogy készíthetjük a tésztát este, aztán megformázás után tepsistül berakhatjuk a hűtőbe. Ilyenkor reggel a hideg sütőbe tegyük be, mire a sütő bemelegszik, a tészta is magához tér, és gond nélkül megsül. Ugyanígy járható út az is, ha a formázás után lefagyasztjuk a csigákat, ekkor felhasználás előtt tepsin hagyjuk kiengedni.

Ahogy a füzetembe firkált receptet - amihez persze forrást nem írtam fel annak idején -, és a kelt tészta ügyben nézegetni szokott blogokat nézem, az én változatom 70% Limara, 20% Macikonyha, 10% saját.

Ha valakinek van rendesen dagasztani tudó robotgépe, vagy dagasztani képes kenyérsütője, igazán gyerekjáték, de ez most nálunk kézzel készült, és így sem rémesen munkaigényes, a hét éves lányom dagasztotta a tésztát szinte teljesen egyedül, és elboldogult vele.

Hozzávalók tészta:

50 dkg liszt
1 csomag szárított élesztő
4 ek cukor (nálam most csak barna volt itthon)
2,5 dl tej (nem jéghideg)
1 tojás
1 tojássárgája
1 csipet só
7-8 dkg vaj olvasztva, langyosan

A tészta készítésének menete:

1. Mindent összeöntünk, kivéve a vajat, és addig maceráljuk, míg össze nem áll egy gombócba, ekkor még jó kemény tészta lesz.

2. Pár perc után hozzáöntjük az olvasztott vajat, és azzal dagasztuk tovább. Ha kézzel csináljuk, eleinte teljesen reménytelennek tűnik, hogy a tészta felvegye a vajat, de kitartás, előbb-utóbb megtörténik. Géppel ezen nem kell izgulni.

3. Addig gyúrjuk, amíg szép síma, lágy, selymes, homogén gombócot nem kapunk. Ekkor letakarjuk, és békénhagyjuk, míg a duplájára nem kel. Ez a hozzávalók és a konyha hőmérsékletétől, az élesztőtől függően lehet 45 perc, de másfél óra is.

duplajarakelt

Töltelék:

1 ek vaj, megolvasztva
2 decis csésze cukor (nálam most nyírfa, mivel eddigre a barnacukor is elfogyott)*
3 ek sötét kakaópor
annyi forró víz, amennyivel még épp krémesre lehet keverni (ez 2-3 ek)

4. Ha megkelt, téglalap alakúra, nagyjából 2-3 mm vastagra nyújtjuk, és megkenjük a töltelékkel. Mivel én utáltam, hogy a cukor és a kakaópor mindig kipotyogott belőle, el szoktam keverni nagyon kevés vízzel, és az így kapott krémet kenem a tésztára.

5. Ha megkentük, feltekerjük, két centis karikákra vágjuk, tepsire sorakoztatjuk, és még egyszer kelni hagyjuk, itt már elég kb fél óra. Érdemes bőven hagyi köztük helyet, mert jócskán nőnek majd. Miközben másodszor is kel, bekapcsoljuk a sütőt, 180 fokra, sima alsó-felső, nem légkeverés.

Ilyen lazán indult, aztán ennyire összenőttek
Ilyen lazán indult, aztán ennyire összenőttek

6. Ha letelt a félóra pihenő, kb 25-30 percig sütjük, a sütés vége előtt két perccel pedig leöntjük az alábbi löttyel, hogy jó szaftos legyen:

Hozzávalók, locsolni:

2 dl forró tej, benne elkeverve
1 jó ek vaníliás cukor

* A nyírfacukor (bár korábban még nem próbáltam) teljesen alkalmas volt a töltelékhez. Viszont fontos, hogy a tésztába nem jó, mert az élesztő nem tud mit kezdeni a xilittel, és nem fog megkelni a tésztánk. A nyírfacukorról bővebben itt lehet olvasgatni.

kezek
Oszd meg másokkal is!
no
Mustra