Honnan is tudjuk, hogy tavasz van?

Végre itt a tavasz. Ezt egyesek a szoknyahosszokon veszik észre, mások a virágosnál megjelenő nárciszokon, van, akit pedig az döbbent rá, hogy medvehagymát lát a zöldségesnél. Március végi piackínálathoz igazított receptözön.

Sok medvehagyma
Sok medvehagyma

Maki Stevenson

A japánok a retek levelét is megeszik

alapkonyha.png

Mit kapunk márciusban a piacon? Végre itt a tavasz! Már vártuk egy ideje. Többek között azért is, hogy lekerüljön a menüről a répa, a gyökér, a cékla, a sütőtök, a kelkáposzta, és az alma.

Szeretjük ezeket, de több hónapon át fogyasztva őket már valami változatosságra vágyunk. Tavasszal beköszönt a színkavalkád: jönnek az újabb és újabb zöldségek, gyümölcsök és többségüknek csak egy-két hónapig tart a szezonja, így aztán, ha ki akarjuk élvezni, nem érdemes halogatni az új receptek kipróbálását, mert mire kettőt pislogunk, már le is késtük a medvehagymát, és akkor már csak a spárgával vigasztalódhatunk.

Élvezzük hát a vitaminban gazdag, friss, ropogós ízeket, mert egyszer csak felkapjuk a fejünket és azon tűnődünk, hogy került újra cékla és sütőtök a tányérunkra. Egy színes tavaszi csokrot állítottunk össze nektek sok-sok recepttel.

Medvehagyma

A tavasz beköszöntét számunkra egyértelműen a medvehagyma megjelenése jelenti. Megvehetjük piacon vagy gyűjthetjük saját magunk (főleg bükkös, tölgyes és gyertyános erdők aljnövényzetében nő), ekkor viszont nagyon-nagyon ügyeljünk arra, hogy ne tévesszük össze az őszi kikericcsel vagy a májusi gyöngyvirággal (súlyos, adott esetben halálos mérgezés lehet a következménye!). A medvehagyma (amit angolul például vad fokhagymának hívnak) erős fokhagymaillatot áraszt.

Egyes országokban a medvehagymának a gumóját is fogyasztják, mi azonban azt hallottuk egy méhésztől, hogy Magyarországon védett növénynek számít a medvehagyma gumója, ezért kihúzni, értékesíteni, fogyasztani nem lehet.

Néhány éve robbant be a magyar gasztronómiába ez a vadon termő hagymaféle és az 1-1,5 hónapos érési időszaka alatt az interneten tömegével jelennek meg medvehagymás receptek: levesek, piték, pástétomok, pogácsák, saláták készülnek belőle.

Összegyűjtöttünk mi is nektek néhányat:

Medvehagyma pástétom
Medvehagymás pogácsa és medvehagymás sajtkrémmel töltött gomba
Medvehagymás lepény feta sajttal
Medvehagyma pesto
Tavaszi quiche (pite)

Medvehagyma krémleves füstölt sajtropogóssal

Zöldfűszeres rózsakenyér
Medvehagymás krumpligombóc citromos vajjal

Kovászos bucik medvehagymás krémmel és paradicsommal

Hónapos retek

Az egyik legnépszerűbb tavaszi zöldség a hónapos retek. Dundi, rózsaszínes-pirosas gömböcskék csokorba kötve elárasztják a piacokat márciusban. Nemcsak magát a retket, hanem a friss, szép levelét is felhasználhatjuk pástétomok, levesek, saláták készítéséhez. Egy szelet ropogós kenyér, megkenve jó minőségű vajjal, megszórva egy kevés sóval, a retek vékonyan felszeletelve és máris kész az egyszerű, mennyei vacsora rohanós tavaszi hétköznap estéken.

stockfresh 154671 fresh-radishes sizeM

Mi frissen, ropogósan szeretjük a legjobban, de készíthetünk belőle kiváló köretet is, akár a húsvéti sonka, tojás, torma szentháromsága mellé. Néhány recept:

Retek kompót
Párolt retek (sonkához, másképp)
Orosz reteksaláta
Reteklevél pesto
Zsenge sült retek

Snidling

A metélőhagyma, alias snidling is gyakori szereplője a tavaszi piacoknak. Termeszthetjük cserépben is, jól tűri a hideget. Tavasztól őszig tudjuk vágni a zöld hosszúkás leveleit, amelyekkel kiválóan ízesíthetünk leveseket, salátákat, pogácsákat.

Halványlila virága júniusban jelenik meg a növényen, amelyet szintén fogyaszthatunk nyersen - feldobhatunk vele bármilyen salátát. Ekkor gyűjthetjük be a virágban rejlő magokat is a következő évi vetés céljából.

Néhány recept:

Túrós tonhalas kence metélőhagymával
Gyors snidlinges-túrós pogácsa
Metélőhagyma krémleves brie sajttal
Pesto kesudióval és snidlinggel
Krumplis palacsinta snidlinges tejföllel
Gabona saláta

Balra virágzó snidling, jobbra újhagyma
Balra virágzó snidling, jobbra újhagyma

Újhagyma

Noha az újhagyma szinte már egész évben kapható, mégis tavasszal fogyasztjuk a legtöbbet, hiszen hozzájárul egészségünk megőrzéséhez. Magas C-vitamin tartalma nagyon jó fáradtságűző. Kiválóan keverhető salátákba tavaszi társaival. Fogyasztható főzve és sütve is.

Néhány recept:

Sárgatúró sósan sonkával, tormával és újhagymával
Medvehagymával, újhagymával és pulykahússal töltött vöröshagyma
Zöldfűszeres kuszkusszal töltött karalábé
Cukkinis-újhagymás csirkés húspogácsák
Tavaszi tekercs
Újhagyma leves medvehagyma olajjal

Spenót

A spenót az egyik legkorábbi friss zöldség. Felhasználása sokrétű, már nemcsak főzelékként népszerű, mint gyerekkorunkban a menzán (akkor még sokan nem szerettük, igaz?). Sokféle készítési módjának köszönhetően talán már korábban meg tudjuk szerettetni a gyerekekkel ezt a vitaminban gazdag zöldséget.

Balra egész zsenge, jobbra nagyobbra nőtt spenótlevelek
Balra egész zsenge, jobbra nagyobbra nőtt spenótlevelek

Fogyaszthatjuk levesként, piteként elkészítve, beletehetjük pogácsákba, salátákba, sőt még zöld turmixot is készíthetünk belőle.

Néhány recept:

Bulgur kucsmagombával és spenóttal
Spenótos gorgonzolás canelloni
Spenóttal rétegelt harcsa
Zöld turmix
Spenótos medvehagymás pite
Spenótos medvehagymás sárgaborsó sajtos puffanccsal
Spenótos frittata

Forrásul használtuk: piac, Bálint Gazda, magyar Wikipedia

Kommentelés és további Alapkonyha

Hozzászólások jöhetnek a facebookon, további Alapkonyha cikkek pedig itt olvashatóak. Legközelebb ellátogatunk a Közel Keletre. Nem túl ismert nálunk, pedig az arabos ízvilág általában bejön a magyar ízlelőbimbóknak is, szóval gyertek velünk!

Alapkonyha wiki

A cikket Nagy Zita, a Zizi Kalandjai blog szerzője írta.

Az Alapkonyha mentora a Makifood Főzőiskola. Következő óráink: 04.06. Mexikói Fiesta Patricioval. 04.07. Alap késtechnika. 04.13. Sushi workshop Makival. A Makifood legutóbbi japán izakaya órájáról élménybeszámolót itt olvashattok.
Oszd meg másokkal is!
Mustra