Három fogás hat főre, 2 ezer alatt

Hó vége van, a zsebed lapos, és este hat embert kéne megetetni. Mit lehet a vendégek elé tenni, ami olcsó, de ez nem látszik rajta? Kétezer forintos menük, hat emberre.

stockfresh 1298237 broccoli-soup sizeM

Maki Stevenson

Bárkit megtanít főzni

alapkonyha.png

Bizonyára mindenki életében volt már olyan, hogy a barátnő, barát, szomszéd, családtag telefonált, hogy átugrana, de ha már ő jön, hozná magával még a Lajosékat is, és a végén egy kisebb traccspartira elegendő ember jött össze. Mit lehet ilyenkor tenni, főleg, ha hó végével a pénztárcánk is megcsappant már? Vacsora, két-három fogás, 2000 forintból 6 főre, és még nézzen is ki valahogy? Az íze meg persze legyen olyan, hogy megnyalják a vendégek minden ujjukat?

Kivitelezhető ? Kihívás, tudom, de nem lehetetlen. Erre a nem épp könnyű feladatra vállalkozunk most. Facebook oldalunkon kommentben mondjátok el nekünk, ti mit főztök, ha hó végén kell vendégeket etetni!

Gondolkodjunk. Mik az olcsó alapanyagok? Liszt, zöldségek, tojás. Nekem ezek jutnak eszembe elsőre. Mi az, ami drága? Hús, hal, sajtok.

Kezdjünk tehát úgy hozzá, hogy az előbbi alapanyagokból legyen több, az utóbbi pedig csak inkább mutatóba kerüljön az ételbe. Fontos szempont, hogy jól nézzen ki az, amit a vendégek elé teszünk. Ez alapvetően csak marketing kérdése. Egy nagy tálban tálalható ételnél például lehet arra hivatkozni, hogy az egy tálból evés mennyire családias, hisz megosztjuk az ételt, amink van. Ezzel máris bővül az elkészíthető ételek palettája.

300 forint, krémleves

Az olcsón finomat célnak tökéletesen megfelelnek a krémlevesek, mivel a zöldségek önmagukban is ízt adnak a levesnek, tehát elkerülhetőek az alaplevek. Konkrét példa a brokkoli krémleves, amit én úgy szoktam készíteni, hogy egy brokkolit, ami hozzávetőlegesen 200 forint, rózsáira szedve megfőzök annyi vízben, ami ellepi, sóval , borssal, petrezselyemmel (ez 40 forint/csokor), majd összeturmixolom, teszek bele 2 dl tejszínt/joghurtot/tejfölt (60-150 forint) és utóízesítem, ha szükséges. Pirított kenyérkockát adok mellé. Ez működhet karfiollal is.

Szintén jó hóvégi megoldás a zeller+ alma krémleves, vagy a sárgarépa+sütőtök kombináció, merítsetek ihletet a leveses anyagukból.

340 forint, töltött tojás

Előétel lehet a töltött tojás is. Egy tojás 40 forint, kell belőle 6 db, ez így 240 forint. Megfőzzük a tojást, megpucoljuk, majd kettévágjuk és a sárgákat kivesszük. Egy tálban sóval, borssal, kevés mustárral, pici tejföllel elkeverjük (ez nálam mindig van itthon) és visszatöltjük a fehérjékbe egy nyomózsák segítségével. Friss kenyérrel tálaljuk (ez legyen 100 forint). Ez az előétel is megvan 340 forintból. Ha a Casa Moro főételt választjuk mellé, a salátából lecsíphetünk néhány szép levelet, amin tálalhatjuk a tojásokat.

960 forint, kolbászos frittata

Főétel lehet a frittata, ami egy olasz tésztás-tojásos étel. Ehhez 500 gr spagetti tésztát (300 forint) főzzünk meg, szűrjük le. 10 tojást (400 forint) verjünk fel és adjunk hozzá egy joghurtot (60 forint), sózzuk meg. 10 dkg kolbászt (200 forint) vágjunk vékony szeletekre és serpenyőben pirítsuk meg. Tegyük rá a tésztát, öntsük rá a tojást, szórjuk meg reszelt sajttal és alacsony hőfokon süssük meg, de úgy, hogy a teteje még lágy legyen. Serpenyőben tálalhatjuk, chilivel, a tojásmérgezés elkerülése végett emellé ne a töltött tojást válasszuk.

1100 forint, lazacos tészta

Hat főre kell másfél zacskó durumtészta (75 dkg), ami 450 forint. Ha ezt egy 300 forintos leves mellé tesszük, akkor marad még 850 forintunk a szószhoz.

stockfresh 939865 tasty-pasta-with-salmon sizeM

Itt már dőzsölhetünk egy picit és vehetünk halat, mégpedig 15dkg filézett, bőr nélküli lazacot, ez nagyjából 450 forintba fog kerülni. Ezt apróra vagdossuk, egy fej megpirított hagymával villámgyorsan megsütjük, adunk hozzá 2 dl tejszínt (200 forint) és egy gerezd fokhagymát, összerottyantjuk, és a megfőzött tésztára öntjük. Frissen őrölt borssal tálaljuk. Tésztákról itt írtunk korábban.

1260 forint, Casa Moro húsos lepény, salátával

Egy igazán mutatós, de munkaigényesebb fogás lehet a Casa Moro szakácskönyvből kölcsönzött darált hússal töltött burgonyás pite, ahol a készre főzött, fűszeres húsos tölteléket főtt krumpliból és lisztből készült batyuba töltjük, és így pirítjuk át kevés olajon. Előre elkészíthető legnagyobb részben, akkor frissen csak befejezni kell. Egy sima zöldsalátával, lecsöpögtetett natúr joghurttal mennyei. Ehhez a drága alapanyag a fenyőmag, egy csomag 500 forint. Kell még 20 dkg darált hús, ez kábé 200 forint, és kell még 70 dkg krumpli, ez egy százas. További hozzávalók a húshoz: 1 közepes hagyma, 1 tk fahéj, 2 csipetnyi fekete bors, 2 csipetnyi szerecsendió, 3 szem kardamom magjai összetörve, 1 ek paradicsompüré, 1 csokor petrezselyem, só, bors, 2,5 dkg vaj, 2 ek olivaolaj (összesen: 300 forint). A krumplihoz pedig 1-2 ek liszt és só. Zöldsaláta: 100 forint, 1 pohár natúr joghurt: 60 forint.

Először a krumplit kell héjában megfőzni, (nem szétfőzni!!!), megpucolni, alaposan összetörni, és sóval és 1-2 ek liszttel tésztát csinálni belőle. A húsos töltelék, (ebből a végén maradni fog): hagyma karamellizál+fűszerek 1 percre+hús, 5-8 perc, piruljon át, ne legyenek benne csomók+fenyőmag, paradicsom, 2 ek víz, petrezselyem, só bors. Levesszük, kezelhetőre hűtjük. Lisztezett kézzel a tésztából egy centi vastag lepényeket lapogatunk, egy jó evőkanál tölteléket teszünk rájuk, és összenyomkodjuk rajtuk a krumplit. Ha eltesszük, alaposan lisztezzük be minden oldalukat, mert hajlamosak ragadni. Serpenyőben, 1-2 miliméteres, forró olajban sütjük meg a lepények mindkét oldalát pirosra. Mellé a saláta (ecet+olaj) és a lecsepegtetett joghurt jár.

1600 forint, rakott padlizsán:

A rakott padlizsán mellé viszont már csak vagy-vagy választhatunk előételt/desszertet. Ehhez vehetünk 1 kg padlizsánt (szezonban 300-400 ft/kg), amit felkarikázunk és serpenyőben átsütünk, fűszerezünk, fél kiló paradicsomot (200 ft), amit felkockázunk és néhány bazsalikom levéllel szószt főzünk belőle, és fél kiló darált marhahúst (800 forint),amit szintén elősütünk serpenyőben sóval, borssal, majd ezeket egymásra téve sajttal (200 forint) megszórva egy hőálló edényben összesütünk.

Na és a desszertek?

Ha takarékosan akarunk desszerthez jutni, sajnos mellőznünk kell a túrós, vagy a nagyon csokis recepteket. Ugyanígy nem jön szóba sok dió, sok mák, de a drága gyümölcs sem. Azért itt van néhány ötlet, és biztos jön kommentben vagy ezer olyan, ami nekünk nem jutott eszünkbe.

200 forint, palacsinta

Jó megoldás lehet a palacsinta, ha van otthon valami, amit beletölthetünk. A látványosabb végeredményért nyugodtan pakolhatjuk őket egymásra is, lekváros, darált diós, fahéjas és kakaós szinteket variálva, természetesen alapanyagok függvényében. Ha takarékosan választottuk a többi fogást, akár duplázhatjuk is az adagot.

stockfresh 126722 stack-of-pancakes sizeM

Palacsinta, a magyar Good Food általunk letesztelt receptje. 12 papírvékony darabhoz kell: 14 dkg liszt, 2 dl tej, 1 dl víz, 2 tojás, 2,5 dkg vaj/margarin+kevés sütéshez, ez összesen maximum 200 forint. (liszt+só, beleütni a tojást, lassan, folyamatosan keverve adni hozzá a tej+vizet. 20 perc pihentetés után menjen bele az olvasztott vaj. Egy palacsintához 2 ek mennyiségű tészta kell) Ha emeletesen építkezünk belőle, érdemes a tojás fehérjét kemény habbá verni, és úgy keverni a kész tésztába, hogy könnyebb végeredményt kapjunk.

300 forint, tejbegríz/tejberizs variációk

A tejberizs és a tejbegríz elég olcsó, és hidegen, szép üvegpohárban, lekvárral vagy kakaóporral, friss vagy aszalt gyümölccsel rétegesen tálalva mutatós lehet. Ha van otthon mivel csicsázni, a desszert kijön maximum 300 forintból. (1 liter tej, cukor ízlés szerint (4-8 ek), 8 ek búzadara vagy 20 dkg rizs, ízesítésnek mehet bele, ha van citromhéj, vanília)). A tejberizsnél a rizst először 2 dl vizzel tesszük fel, ha azt elfőtte, öntjük rá a tejet, amikor nagyjából felitta, elzárjuk, különben kemény lesz. A cukrot van, aki az elején, van, aki a végén teszi bele.

500 forint, panna cotta

Opció még az olasz panna cotta: ehhez kell 2 kis doboz habtejszín (a legolcsóbb is jó, 300 forint), 2dl tej (40 forint), 3,5 lap zselatin (140 forint) 3 ek vaníliás esetleg levendulás cukor (mindkettőt magamnak csinálom, legyen 20 forint).

stockfresh 79359 vanilla-panna-cotta-with-raspberries-redcurrant

Jó mellé valami savanykás lekvár, vagy gyümölcsszósz, ha van otthon. A tejet és a tejszínt a cukorral összeforralni, majd jól elkeverni benne a zselatint. Hűlni hagyni, majd langyosan még egyszer nagyon alaposan elkeverni, tálkákba önteni, és két-három órára behűteni.

400/500 forint (margarin/vaj ár), gyors almatorta

tészta: 20 dkg liszt, 10 dkg vaj/margarin, 3 ek cukor, ½ dl víz, a tetejére 3-4 alma,
szósz: 2 dl tejszín, 1 tojás, 1 vaniliás cukor, 1 ek liszt.

A tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, fél órára behűtjük. Kerek piteforma aljára lapogatjuk, rá a vékony szeletekre vágott alma. Be a 200 fokos sütőbe, amikor a széle pirulni kezd, rá az összekevert szósz. Addig kell sütni, amíg nagyon pirulni nem kezd, nagyjából 15 perc. Szezonban szilvából még finomabb.

A ti receptjeitek, további Alapkonyha

Biztosan tanulhatunk egymás ötleteiből, a facebookon gyűjtjük, ki mit főz a hó végén érkező vendégeknek. További Alapkonyha cikkek itt olvashatóak. Legközelebb pedig ellátogatunk Mexikóba.

Alapkonyha wiki

Az Alapkonyha mentora a Makifood Főzőiskola. Következő óráink: 03.10. Buon Appetito - olasz este Patricioval, 03.16. Obento - japán piknik Makival, 03.17. húsvéti csokigyár Keserédes Beával.
Maki Stevenson japán származású szakács Budapesten él magyar férjével és kisfiukkal. Az étel iránti rajongást és alázatot édesanyjától hozta, szakmai képesítését New Yorkban szerezte. Vallja, hogy az vagy, amit megeszel. Jól beszél magyarul, és remek oldalast süt. Szerzőink az iskola munkatársai, gasztrobloggerek, újságírók.
A cikket Terey-Vígh Kriszta, az á la carte kulinária blog szerzője és Koncz Andrea írta.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek