Új, zöld bicikli: ha nem hajtod, felborulsz

bicaj1Képzelj el egy biciklit, amit a mobiltöltőd mellé dughatsz és egy 100 kilométeres utat nagyjából 60 forintból tesz meg.! Továbbra sem ússzuk meg a pedálozást, ha nem tekerünk, eldől.

Vadonatúj városi közlekedési eszközt mutattak be, amelyik egy használtautó árával vetekedik. A kerékpárosoknak kínál új alternatívát a Miskolc Holding Zrt. Go pedelec! konzorcium, a Hungexpo, Budapesti Vásárközpont „B" pavilonjában. A Pedelec lényegében egy elektromos kerékpár, amely a pedálozás közben az elektromos hajtóműből rásegítő erőt nyer - az elektromos motor a kerékpáros pedálozásával bekapcsol, és egészen annak leálltáig aktív marad. Az eszköz végsebessége 25 km/h, és szabványos elektromos hálózatról tölthető, mint egy mobiltelefon - melyhez hasonlóan szintén kivehető annak akkuja. A bicaj másfél-három óra alatt feltölti magát. Ez nem robogó: ha egyáltalán nem tekeri az illető, akkor leáll és felborul.

Irigykedve néztem ef Zámbó chopperjét

bicaj3Az eseményen Szabó Imre Környezetvédelmi Miniszter is beszédet mondott. Megtudtuk, hogy a miniszter két irányban is elkötelezett, egyrészt Miskolc városának, másrészt a kerékpáros közlekedésnek: „Miskolc gördülékeny és sokarcú város, melynek vezetői jó barátaim. Annak idején biciklivel bejártam egész Kárpát-medencét a családommal és barátaimmal. Emlékeszem, amikor irigykedve néztem ef Zámbó barátom sárga chopper-jét, amikor egyszer bekarikázott vele. Vitathatatlan tény, hogy a kerékpárkultúra immár divat és életmód. "

A megnyitót követő teszten a miniszter a sajtó kedvéért tett egy kört és kiderült, ez a szerkezet húszszor kevesebbet használ fel, mint egy autó. Elsődleges energiaforrása maga az ember. Átlagosan fél kWh árammal fel lehet tölteni, amivel 30-40 km-t lehet megtenni. Fél kilowattóra jelenleg átlagosan 18 forintba kerül, így 100 km.-t nagyjából 60 forintból le lehet tudni.

Lopásgátlóval vagy anélkül?

bicaj2Mint megtudtuk, a biztonsági megoldások lehetősége is bővülni fog, de nehéz feladat lesz a tervezőknek a biztonsági fejlesztés, hiszen minden, ami az ember hóna alá kapható, az könnyen lopható. A szerkezet méreteiben nem különbözik a hagyományos bringáktól, így hasonló célokra használható: Hollandiában a vasúttal közlekedők mintegy 30 %-a kerékpárral érkezik a vonatállomásra. Azokban a városokban, ahol a kerékpár tárolási lehetőségek jók, ez az arány majdnem 50%. Az állomások körüli parkolás mindig komoly probléma, így egy ilyen drága holmihoz ajánlatos saját tárolót bérelni.

Most pedig egy kis környezetvédelmi propaganda: a kerékpározás javítja és fenntartja a jó közérzetet, az egészséget, mérsékli a dugókat, csökkenti az üvegházhatást fokozó gázkibocsátást, és csökkenti az üzemanyag-fogyasztást is. A legtöbb haszon a rövid távú autós közlekedés kiváltásánál jelentkezik. Ezek a 7,5 km-nél rövidebb utak teszik ki az európai városi közlekedés 25-40%-át.

A jelenlegi árkalkuláció szerint egy Pedelec modell 1500-2500 eurót taksál, ami egy használtautó ára. Amint fellendül a hazai elektromos kerékpár piac, talán némi árcsökkenés is várható, viszont egy salzburgi cégnél már havi 50 euróért bérelhető a modell.

Oszd meg másokkal is!
Mustra