Ha a férfi hawaii nővé változik

farsang-leadDivat farsangkor vámpírnak vagy diszkópatkánynak öltözni, bár az idei jelmeztrendet főleg a huszas-harmincas évek gengszerkorszaka határozza meg, a kislányok körében pedig Hannah Montana a jelmezikon. A kölcsönzősök szerint a nők igazán élvezik, hogy farsangkor kihívóan öltözhetnek fel.

cikk-tipus-altalanos
 
A farsangi bulikon mindig van boszorkány, hastáncos, angyal, orvos, cowboy, apáca, arab sejk, pap, és az utóbbi években gyakori volt az emós öltözet is, emellett pedig a páros vagy csoportos jelmezek: Stan és Pan, Piroska és a farkas. A klasszikus ötletek mellett azért időről időre feltűnnek a kreatív megoldások is: az egyik ismerős baráti társaság például Madonna négy korszakát szeretné idén megmutatni, míg egy másik csapat az Óz négy főszereplőjének öltözne be. És persze minden évben van sláger-jelmez vagy stílus - az idei jelmez-trendről a Mandarin Jelmezkölcsönző tulajdonosait kérdeztük.
 

Al Capone, Greta Garbo és Drakula is

gang„Az idei farsangi szezonban, a felnőttek körében a húszas-harmincas évek divatja és a gengszter stílus lesz a menő, pedig tavaly azt hittük, a diszkó stílus diadalmenetét semmi sem törheti meg. A Mamma Mia!-őrület miatt egy éve a csillogó trapéz nadrág, a megkötős top, az óriási paróka és színes napszemüveg volt a sláger” - mondják a jelmezkölcsönző tulajdonosai, akik szerint most is sokan bújnak majd ilyen típusú jelmezbe, de az előzetes érdeklődésekből úgy tűnik, hogy idén inkább Al Capone-ként vagy Greta Garbo-ként domborítanának a farsangozók.

Ennek megfelelően, akár a nők is gengszteröltönyt (jellemzően csíkos) kölcsönöznek majd, vagy az adott korra jellemző, hétköznapi ruhába (például dzsörzéből készült, ejtett derékrészű egybe ruha), esetleg alkalmi öltözékbe (muszlinból, organzából készült ruha) bújnak.A kiegészítők közül idén biztos kedvenc lesz a szipka, a boa, az apród vagy bubi paróka és a hozzá tartozó széles homlokpánt, flitteres kistáska, gyöngysor. A gengszter jelmez és az öltöny kiegészítői a nadrágtartó, a kalap, a játékpisztoly, esetleg a szivar.

A kölcsönzősöktől megtudtuk, hogy természetesen a Twilight-őrület is érezteti hatását, sokan keresnek vámpírjelmezt, Drakula-palástot az elmaradhatatlan vérszívó fogakkal és fekete parókával. Aki pedig angyal szeretne lenni, az is jellemzően inkább fekete angyalnak öltözik be.
 

Szőrör hawaii táncosnő

kalozA férfiak kevésbé kaphatóak a beöltözésre – ezért van a farsangi buliban olyan sok (különösebb jelmezt nem igénylő) ügyvéd, teherautósofőr, magánnyomozó, felszolgáló. A tartózkodók között azért vannak kreatívabb pasik is – például aki Indiana Jones-nak öltözik, amihez elég egy kalap és egy bőrkabát. És van, aki „csavarhúzó” – ő az, aki a derekára köt egy madzagot, annak a végére egy csavart tesz, amit húz maga után.

Az is jellemző – ezt a kölcsönzősök is alátámasztják –, hogy ha a fiú a többiek unszolására mégis nekibátorodik, akkor minél színesebb, feltűnőbb, autentikusabb akar lenni. „A férfiak számára nagyon fontos a humor – például kövér hawaii táncoslány jelmezt választanak, és a buliban így mutogatják a szőrös lábukat” – mesélik. Az úgynevezett vicces pasik körében nagy sláger a Túró Rudi jelmez, vagy a kitömött malac jelmez is.

A lányok –bátrabbak, például egy korabeli ruhát sokkal szexisebben viselnek, sokkal merészebben mutatják be, mint az valójában volt. A nők egy része nagyon élvezi, és ki is használja, hogy farsangkor bűntetlenül bulizhat olyan hacukában, amelyet egy hétköznapi buliban amúgy nem venne fel. Ezért olyan kelendő a domina-szerelés, a szexi nővérke jelmez, a vamp ruha.

Tajvanon élő barátnőm azt mondja, az ottani lányok sem szégyellősek a jelmezes partikban, előszeretettel öltöznek például szexi focibírónak vagy dögös rendőrlánynak, sőt, olyat is látott, hogy az illető „a fürdőből éppen kilépő lánynak” öltözött, vagyis törülközőbe csavarva, papucsban, zuhanysapkával a fején bulizta végig az estét.
 

Gyerekek: halott menyasszony meg a csöves

tacoVolt általános iskolámban megkérdeztem a második és negyedik osztályosokat, minek öltöznének farsangra?

Azt eddig is tudtam, hogy a többség leginkább szuperhős vagy királylány szeretne lenni, de emellett érkeztek olyan válaszok is, hogy: bohóc, párduc, méhecske, angol focista, vízilabdázó, Hupikék törpe, varázsló. A vagányabb 7-10 évesek nindzsának vagy vámpírnak (meglepően sok apróság mondta ezeket), fegyveres rablónak, Praktikeres kutyának, Michael Jackson-nak, titkos ügynöknek, kommandósnak, rapper lánynak, második világháborús katonának, a Csillagok háborúja valamelyik szereplőjének, vadászrepülőgép pilótának (igazi géppel - tette hozzá a kisfiú) öltöznének. Volt, aki a kérdésre így felelt: halott menyasszony, részeg, BKV-s ember, csöves – mindenki maga döntse el, hogy ez komikus, vagy inkább tragikus.

„Az iskolások között is változik a divat: tombol a Hannah Montana-őrület, még mindig szedi áldozatait a Harry Potter láz, a H2O című ausztrál sorozat hatására pedig sokan hableányok akarnak lenni. A kamasz srácokra – és újabban a lányokra is – jellemző, hogy minél sötétebb jelmezt viselnének: sötét ruha, hosszú, fekete körmök, tavaly pedig nem egyszer azzal szembesültünk, hogy kiegészítőként baltát, vagy fejszét kértek a jelmezükhöz” – mesélik a Mandarinosok.

Oszd meg másokkal is!
Mustra