Luxus a pesti dzsungel szívében
Tavaly tavasszal kapta kézhez a diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékén. November végén Junior Prima-díjat kapott. A mindössze 23 éves fiú zenész, szólista, zeneszerző, és tanár. Sokoldalú személyiség: jazzfesztiválokon lép fel, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar és a Heaven Street Seven MR2 Petőfi rádiós kooperációjában „hangszerel", filmzenét ír. Dezső tavaly felvette első önálló CD-jét, amely a Bartóki örökség jegyében, de nagyon különleges hangszer összeállítást felvonultató septetjével (négy fafúvós + jazztrió!) készült. Mainstream jazzt játszik rengeteg klasszikus, kortárs zenei töltéssel. Bach, Lennie Tristano, Herbie Hancock, Pat Metheny, és tanára Oláh Kálmán hatottak rá leginkább.
Sokszor fellépett már a MÜPÁBAN és egyéb nagy koncertteremben. Ezeken a helyeken általában egy adott társadalmi réteg, és generáció képviselteti magát. Szerda és szombat esténként viszont Dezső új tradíciót vezetett be: a Szimplában vagy a Duplában ad ingyenes szólókoncertet. E szimpatikus kezdeményezés eredményeképp a szűkebb pénztárcájú egyetemisták is élvezhetik a kortárs jazz ifjú hajtását a pesti dzsungel szívében. A dinamikus leütések becsábítják az utcán gyanútlan andalgót, s betér egy sörre, vagy kettőre... Akárcsak a régi szép időkben, mikor még nem volt luxus a tehetséges bárzongorista az underground pesti világban.
Hanyag elegancia a Singer varrógépek között
A Szimpla helyett (A PestiEst sajnálatos elírása) ezúttal a Duplában lépett fel este a szólista zongorista. Ismert jazztémák keringtek az alternatív hangulatú térben. A Dupla olyan, mint a Szimpla, csak (nevével ellentétben) fele annyira van felspirázva. Egyszerűbb, kisebb, és kevésbé ismert. A régi és nem odaillő tárgyak halmozása itt is uralkodó koncepció, de nem a Szimpla-féle eklektikus stílusban. Itt képernyők, kábelek, egerek, és egyéb modern kütyük helyett antik tárgyak sorakoznak a falon. Egy lámpafejű, ember nagyságú bábú fogadja a vendéget az ajtóban, pólóján a menüvel. Helyenként régi Singer varrógépek szolgálnak asztallábként, a falon pedig azért „ott figyel" az óvodából ismert „őskori" diavetítő.
Dezsővel egyébként a gimiben osztálytársak voltunk. XIII. kerület, Árpád-híd, deviánsok olvasztótégelye. Sok-sok pillangókés, rassz és stílus által egymásnak feszülő elem. A végeredményből kitűnik egy srác a rács mögött, egy énekes, egy színész, és egy jazz-zongorista. Utóbbi, Dezső hanyag eleganciával ért felnőtté, s amint leül a zongorához, az összes nosztalgikus élmény tovaszáll, s a zene veszi át a főszerepet. Izgalmas tempóváltások, kedves játékosság, és teljes átélés. A lábával üti a ritmust, arcának mimikája pedig a hangjegyek mintájára formálódik. Szenvedélyesen játszik.
Elmondása szerint kialakult egy 15-20 emberből álló rajongótábor, akik rendszeresen eljönnek ezekre az estékre. Most kevesebben voltunk, fogjuk ezt a helyszín elírására. Az első leütéseket követően a dumáló társaság, zongora köré rendeződő hallgatókká vált, és az utcáról most is spontán bevonzott egy német párt a zongoramuzsika.
Fotó: Kováts Dániel
