A testvérem szerette el a páromat

teso_mSzerelmi háromszögbe keveredni már önmagában is veszélyes játék, de mi a helyzet, ha rokoni viszonyok is bonyolítják a helyzetet? Hogyan tudja feldolgozni két lánytestvér azt, hogy a szeretett férfi családban marad? Igaz történet következik.

A nővérem a riválisom

A szerelem kifürkészhetetlen és olykor olyan dolgokra késztet minket, amiket legvadabb álmainkban sem gondoltunk volna - képes akár két testvért is teljesen elhidegíteni egymástól. Emese és Anna között mindig megvolt a testvérekre jellemző természetes rivalizálás, ám ahogy beléptek életükbe a férfiak, ez egyre jobban kiéleződött. Az idősebb nővér, Anna körül ugyanis mindig is legyeskedtek a pasik, míg Emese inkább a háttérbe húzódott és kevésbé került a figyelem középpontjába. Bár már korábban is megesett, hogy ugyanaz a fiú tetszett meg nekik - akire persze Anna mindig le is csapott - konfliktus sosem robbant ki közöttük, hiszen húga érdeklődését igazából elég nehéz volt felkelteni. Mindaddig, amíg meg nem ismerte Gábort.

Gábor színre lépése

A lány a mai napig sem érti, hogy mi fogta meg ennyire a férfiban, tény azonban, hogy hosszú idő óta először érezte, hogy valakivel le tudná élni az életét. Kapcsolatuk elején minden tökéletes volt, Gábor igazi gavallérnak bizonyult, rengeteg boldog és vidám pillanatot töltöttek együtt. Egy idő után azonban a lánynak feltűnt, hogy egyre több időt töltenek baráti társaságban, ahol természetesen nővére is mindig jelen volt, és akinek Gábor mindig kiemelt figyelmet szentelt. Egyre jobban kezdte zavarni testvére és a férfi túl jó kapcsolata, egy alkalommal pedig azon kapta magát, hogy míg Anna az ő párjával szórakozik órák óta, addig őt lepasszolták a haveroknak. Érezte, hogy itt valami nem stimmel, és nem értette, vagy inkább nem akarta érteni, hogy mi folyik körülötte. Azonban semmiképp sem akart egy olyan kapcsolatban szenvedni, ahol semmibe veszik, ezért tisztázta viszonyát Gáborral, és megbeszélték, hogy ez így nem fog működni.

A szerelem fontosabb a családnál?

Szakításuk után egy nappal Anna elé állt, mondván, nem tudja tovább titkolni az érzéseit: Gáborral egymásba szerettek. Árulását azzal magyarázta, hogy képtelenek voltak ellenállni az egymás iránt érzett vonzalomnak, ráadásul annyi közös van bennük, hogy olyan nagyon nem is akartak. Emesében ezek után minden egyes furcsa pillantás, elejtett szó, „véletlen" érintés értelmet nyert és végre világossá vált számára, miért is nem működött a kapcsolata a férfival. Olyan csalódást érzett nővére színvallása után, amilyet még az ellenségének sem kívánna, és lelkileg teljesen összetört. Mivel azonban „hivatalosan" már nem volt Gábor barátnője, nem tehetett mást, mint hogy beletörődött az új felállásba. Ellenben nővérével hosszú időre megromlott a kapcsolata, teltek a hetek, hónapok, és végül két évig nem is nagyon beszéltek egymással.

Revans nélkül

A történetben nincs igazi happy end. Emese végül persze túltette magát a sokkon, talán mert akkorát csalódott mindkét félben. Rájött, hogy a férfi finoman szólva sem főnyeremény, és nővére megérdemli, amit kapott. Ráadásul, bár nem vágyott elégtételre, mégis megkapta: a férfi egy véletlen találkozás alkalmával kifejtette neki, hogy talán mégsem jól választott... Ennek ellenére Anna és Gábor a mai napig együtt vannak, és bár néha közös programokat is szerveznek Emesével, a hármuk között kialakult feszültség valószínűleg mindig megmarad.

Oszd meg másokkal is!
Mustra