Szarvasragu: igazi ünnepi étel

SZARVASRAGU-KICSILocatelli szarvasraguja igazi ünnepi étel, mi születésnapot ünnepeltünk vele, egy pohár testes vörösbor társaságában. Annyira finom, és különleges lett, hogy gyakran visszatapsoljuk majd.

 

cikk-tipus-recept

Érdekes, hogy minden hozzávalót használtam eddig is, de ebben az arányban, és ilyen párosításban még soha nem próbáltam. Ami különösen jót tett a ragunak, az a lassú, sütőben sülés, egész más lett, mintha hagyományos módon a gáztűzhelyen főztem volna. Locatelli tagliatellét ajánl a sűrűbb, húsos ragukhoz, így én is gyúrtam hozzá egy adagot, érdemes volt. Érdekes, hogy a bolonyai ragut pedig gnocchival készíti, ez lesz a következő, amit megfőzök.

szarvas_nagy

Hozzávalók legalább 12 főre:

2 kg szarvascomb lehártyázva, kifilézve, apróra vágva (én ledaráltam)
5 ek olívaolaj
2 sárgarépa nagyon apróra vágva
1 zellerszár apróra vágva
2 hagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma
1 ü vörösbor (száraz, 7,5 dl)
1 ek paradicsompüré
1 l passzírozott paradicsom

bors
50 g szegfűszeg őrölve
50 g borókabogyó őrölve
1 ág rozmaring levelei apróra vágva
1 ág zsálya levelei apróra vágva

Melegítsd elő a sütőt 120 fokra. Az olajat öntsd az edény aljára, szórd rá a zöldségeket, az egész fokhagyma gerezdeket és a zöldfűszert. Kevergesd nagy lángon, amíg színt kap.

Sózd, borsozd a húst és öntsd a zöldség tetejére. Ne kevergesd öt percig, amíg a hús alja színt kap, és teljesen átmelegszik. Add hozzá a borókát és a szegfűszeget is. Keverd meg, és süsd további 10-12 percig óvatosan, nehogy a zöldség lekapjon. Ha szükséges, önthetsz alá egy kevés olajat.

Öntsd hozzá a bort, és hagyd, hogy szinte teljesen elpárologjon. Keverd hozzá a paradicsompürét, és főzd néhány percig. Öntsd fel a paradicsomlével és kb. 1 liter vízzel. Keverd meg, és told a sütőbe 1,5 órára.

Oszd meg másokkal is!
Mustra