Kakukktojás-receptkvíz: megtalálod a felesleges hozzávalót?
Klasszikus és népszerű ételek hozzávalói közé rejtettünk egy-egy kakukktojást. Játékos kvízünkben így ezúttal azt kell kiszúrnod, hogy melyik az az összetevő, amely nem illik a receptbe.
Klasszikus és népszerű ételek hozzávalói közé rejtettünk egy-egy kakukktojást. Játékos kvízünkben így ezúttal azt kell kiszúrnod, hogy melyik az az összetevő, amely nem illik a receptbe.
A tej megítélése megosztó – van, aki szerint az erő és egészség itala, mások viszont egyenesen azt állítják, hogy nem alkalmas emberi fogyasztásra. Kinek van igaza?
Mintegy 200 tonnányi értékes rakománnyal süllyedt el 1708-ban a San José spanyol galleon nem messze Kolumbia partjaitól. Miután a hajóroncsok Szent Grálját egy véletlennek köszönhetően megtalálták, az értékes lelet nemzetközi jogi csatározások középpontjába került.
Az SS-tagok menyasszonyjelöltjeinek hathetes tanfolyamon kellett részt venni, ahol a náci ideológia mellett azt is elsajátíthatták, hogyan kell szakszerűen kifényesíteni férjük csizmáját.
Ebben a vizuális fejtörőben egy sor különös, már-már misztikusnak tűnő szimbólumot látunk. A feladatunk látszólag egyszerű, mégis sokakon kifog: meg kell fejtenünk a képek mögött rejlő szabályszerűséget, hogy eldönthessük, az „A”, „B” vagy „C” jelű ábra illik-e a kérdőjel helyére.
Ha azt hiszed, egyetlen gombnyomással kikapcsolhatod a telefon Bluetooth-funkcióját, nagyot tévedsz. A háttérben a készülék akkor is adatokat sugároz, amikor azt hiszed, leállítottad a Bluetooth-kapcsolatot.
Egyes kullancsok nyálában található egy cukormolekula, mely megtéveszti az immunrendszert. A csípés után a fertőzött személynél „húsallergia“ alakul ki, mely akár halálos kimenetelű is lehet.
Egy már visszahívott power bank esetében adtak ki újra figyelmeztetést. Az eszköz túlmelegedhet, és akár életveszélyessé is válhat, az adatok alapján azonban továbbra is nagyon sok van belőle a felhasználóknál.
A budai Vár egyik legismertebb épülete új korszak elé nézhet, miután Magyar Péter leendő miniszterelnök közleményben jelezte, hogy a miniszterelnöki iroda a Tisza-kormány alatt a Karmelita kolostorból átköltözik a Parlament közelében található valamelyik minisztériumi épületbe.
Hatalmas a bérszakadék az ország különböző régiói között a KSH friss adatai szerint. De nem csak a területi eloszlás egyenlőtlen, a munkabérek az ágazatok szerint is jelentős eltéréseket mutatnak.