Visszafelé sült el a 35 százalékos áremelés: ennyit már nem fizetnek a magyar autósok
Jelentősen csökkent az egyéni és egyedi rendszámok iránti érdeklődés a brutális áremelés miatt.
Jelentősen csökkent az egyéni és egyedi rendszámok iránti érdeklődés a brutális áremelés miatt.
Egy friss kutatásból kiderült, hogy a fiatalok szerint mennyi pénzre van szükség a megélhetéshez, és ők miből gazdálkodnak hónapról hónapra.
A fogyasztóvédelmi hatóság a ruhákat és textíliákat ellenőrzi a következő hónapokban, a korábbi tapasztalatok szerint a címkén feltüntetett összetétel gyakran nem felel meg a valóságnak.
Alig több mint két hét maradt az adó 1 százalékának felajánlására, több mint egymillió magyar még nem adta be a nyilatkozatát.
A nyugat-nílusi láz egyik legritkább szövődményeként gerincvelő-gyulladás alakult ki a 12 éves fiúnál, miután megcsípte egy szúnyog.
Az utóbbi évek egyik aggasztó tendenciája, hogy a vastag- és végbélrák már nem kizárólag az idősebb korosztály betegségeként jelenik meg. Egyre több esetet diagnosztizálnak 50 év alatti felnőtteknél, miközben a jelenség pontos okai továbbra sem teljesen tisztázottak. A lehetséges magyarázatok között régóta szerepel az életmód, az étrend, az elhízás, a dohányzás, a bélflóra változása és különböző környezeti hatások.
Ezzel az egyszerű, bárhol elvégezhető gyakorlattal könnyedén megtudhatod, milyen állapotban van a szíved. Szánj egy percet az egészségedre!
Hiába érkezett meg a nyugdíj a bankszámlára, bizonyos esetekben utólag vissza kell fizetni. Ez akkor fordulhat elő, ha kiderül, hogy az érintett nem volt jogosult az ellátásra, vagy csak kisebb összeg járt volna neki.
Azt, hogy mennyire vagy otthon a kémia világában, most kvízünkkel tesztelheted. A kérdések között találsz majd alapfogalmakat, vegyjeleket, képleteket és elméleti kérdéseket is. Lássuk, eléred-e a legmagasabb pontszámot!
Van, aki ördögtől valónak tartja a szteroidokat lehetséges mellékhatásaik miatt, mások csodaszerként tartják számon jelentős gyógyító erejükre hivatkozva. Ez azonban orvosi kérdés, amelyre cikkünk szakorvos segítségével ad választ.