Elhunyt Fenyő Miklós
Január 31-én a hajnali órákban, 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, eMeRTon-díjas magyar előadóművész, dalszerző, szövegíró, rock and roll énekes, a Hungária zenekar alapítója.
Január 31-én a hajnali órákban, 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, eMeRTon-díjas magyar előadóművész, dalszerző, szövegíró, rock and roll énekes, a Hungária zenekar alapítója.
A szakemberek ugyan még finomítják a közlekedési szabályok új tervezetét, azt azonban már tudni, hogy számos ponton változik a KRESZ az eddigiekhez képest, többek között az autók világítását, illetve a fényszórók használatát illetően is.
Január második felében szokatlan helyzet alakult ki a paradicsom piacán, amely alapjaiban forgatta fel a kínálatot. Bár a vásárlók bizonyos helyeken árcsökkenést tapasztalhattak, a választék összetétele észrevétlenül átalakult. A piacot jelenleg a külföldi beszállítók határozzák meg, miközben a helyi termelés komoly kihívásokkal küzd.
Catherine Dior nemcsak a Miss Dior parfüm nevét ihlette, de a franciaországi ellenállás bátor hőse is volt.
A Földközi-tenger partján egy olyan barlangrendszert tártak fel a kutatók, amely elképesztő részletekkel szolgált arról, hogyan is éltek egykor a neandervölgyiek.
Kétszáz éven át foglalkoztatta a közvéleményt a Kaspar Hauser nevű fiú származásának és korai halálának rejtélye. Csaló volt, vagy egy uralkodói család eltitkolt gyermeke? A válaszra egészen 2024-ig kellett várni.
Sokan hajlamosak mindent készpénznek venni, ami a Bridgertonban megjelenik. A Netflix sorozata azonban nem történelemóra: az alkotók tudatosan keverik a valós elemeket a fikcióval.
Az ősz haj testünk rák elleni védelmi mechanizmusának egyik jele lehet, a szervezetünk inkább megszabadul a károsodott sejtektől, hogy elkerülje a melanóma kialakulását.
Egyre több kis- és középvállalatnál verik át a dolgozókat olyan üzenetekkel, amelyekben kollégának vagy vezetőnek adják ki magukat a csalók. A sürgető hangvételű kérések célja szinte mindig ugyanaz: elérni, hogy a munkatárs gondolkodás nélkül utaljon el akár milliókat egy idegen számlára. Egy ilyen hiba pillanatok alatt lenullázhatja egy cég pénzügyi tartalékait.
Az európai almák 85 százalékában többféle növényvédőszer-maradványt mutattak ki, a hazai helyzet pedig kiemelkedően súlyos: a magyar almák mindegyike legalább egy „örök vegyi anyagot” tartalmazott.