A Józsefváros ismert utcáját egy kiegyezés utáni országgyűlési képviselőről nevezték el.
Még a végén kiderül, hogy valójában nem is létezik.
Nemcsak nagyszerű orvos és gyógypedagógus volt, de a német megszállás alatt zsidó gyerekeknek nyújtott menedéket.
Mária Terézia kedvenc lányának esküvőjén még gyászruhában volt a násznép.
Most megtudhatjuk a lánykori nevét is, és azt is, hogy nem véletlenül viseli pont az az V. kerületi utca a nevét.
Névadóját kicsit máshogy hívták, a 15. században élt, és majdnem pápa lett: szabad a gazda?
A magyar Mulannak is hívhatjuk a kalandos életű és bátor asszonyt, aki férfiként harcolta végig a szabadságharcot.
Térfigyelő sorozatunkban ma a főváros VII. kerületébe látogatunk el.
Nem véletlen, hogy a legpatinásabb magyar egyetem az ő nevét viseli.
Mai Térfigyelőnkben a XIX. kerület ismert városrészének névadóját mutatjuk be.
Budapest egyik forgalmas útja a névadó halála után három évvel kapta a nevét.
Azt talán sokan tudják, hogy színésznő volt, de hogy pontosan hogyan alakult az élete, az kevésbé ismert.
Most kiderül, mit érdemes tudni Szabó Ervinről, és hogy alakja ma miért olyan megosztó.
A városi legenda szerint rokonságban áll Columbo megformálójával, Peter Falkkal.
Rákospalotán tér, Pestszentlőrincen utca viseli a híres zenész nevét.
Az elfeledett svájci embermentő története.
A mai Belváros első igazán menő utcája volt a Ráday utca. De vajon mi volt Ráday keresztneve, és ki volt ő?
Kiknek a vezére volt Örs? És mikor épült a róla elnevezett tér? Mai Térfigyelőnkből kiderül.
A II. kerület egyik leggondozottabb terére látogatunk, és a liget névadójáról olvashatunk.
Térfigyelő sorozatunkban ma Budára látogatunk.
Pestszentlőrinc ismert terének eredetét kerestük.
A Harminckettesek tere a VIII. kerület ismert része, mely a Nagykörúton, a Corvin-negyed és a Csarnok negyed határán fekszik.
A hangulatos, zöld park horrorisztikus nevének nyomában.
Budapest egyik legbizarrabb utcanevének nyomában.
Térfigyelő sorozatunkban a ferencvárosi Haller utca nevének nyomába eredünk.
A Forgách utca nevét nem egyetlen személyről kapta.
Észak-Buda egyik legforgalmasabb terének névadója alig 26 évet élt.
Nem, a Petőfi híd pesti hídfőjénél található téren nem árultak bort régen.
Nyomor, kilátástalanság és herbál Magyarország no-go zónáiban.
Megérkezett Magyarországra a Google Art szelfimókája.
Az olasz tervezőt zavarták az ijesztő térfigyelő kamerák, ezért szerethetőbbé tette azt. Nézze meg a végeredményt!
Boldogan keltem én is nemegyszer hajnali négykor, hogy induljunk kukázni. Londonban a freeganek ingyen élnek, szállásért, ételért nem fizetnek, de nem csövesek, hanem a fogyasztói rendszer kritikusai.
A parktól öt percre lakunk, és én nyitva hagytam a garázst. Benne az ütött-kopott Pierre Cardin kocsi, nájlon huzatban. Jézusom, csak nem.....? Fene a gusztusát, nem tetszett neki napfénynél ez a vacak és itt hagyta?
Egy történelmi rejtély, ami ellenáll a megfejtésnek. Vajon mit jelentenek a kéziratban szereplő írások, ami egyetlen ismert nyelvhez sem hasonlít?
Ha nagyon szeretted a menzaételeket, vagy épp nagyon nem, ez a te kvízed lesz!