A színek szerepe mindennapi életünkben megkerülhetetlen. Bizonyított, hogy a különböző árnyalatok hatnak hangulatunkra, érzéseinkre, sőt akár még vásárlási szokásainkat és egészségi állapotunkat is befolyásolhatják. A szín tehát nem csak akkor kulcskérdés, ha sminkről, ruháról, vagy autóról van szó. Ha otthonunkban is jól meg- és összeválogatott árnyalatok vesznek bennünket körül, igazi feltöltődést jelenthetnek a lakásban eltöltött órák. A Wikihow.com nyomán adunk tippeket, hogy sikerüljön megteremteni a harmóniát.
Funkció
A szoba rendeltetésétől függően vágyhatunk nyugalmas, pezsdítő, vagy egyszerűen könnyed élettérre, és ennek megfelelően játszhatunk a színekkel is. A meleg színek otthonossá, kuckóssá tesznek egy-egy sarkot, a világos, ragyogó festés pedig tágítja a teret. A hűvös színek nyugtatóan hatnak, az erős kontrasztok pedig inspirálóak, de egy bizonyos szinten túl zavaróak is lehetnek. Ezen szempontok alapján érdemes arról dönteni, mi mehet a háló, a nappali vagy épp a konyha falára.
Ha egy-egy saroknak kiemelt szerepet szánunk, mert például valamilyen számunkra fontos tárgyat szeretnénk elhelyezni benne, könnyen odairányíthatjuk a figyelmet, ha két színt találkoztatunk épp össze - most amúgy is trend, hogy a szoba falai, vagy közülük legalább egy eltérő színű.
A falak színezésénél azt is érdemes figyelembe venni, hogy milyen jellegű igénybevételnek lesz kitéve a terület. A mosható falfesték áldásait egyik kisgyerekes szülőnek sem kell bemutatni, de ha már színek: a gyerekszobába például érdemes olyan árnyalatot választani, amit készen lehet venni, és nem szükséges kevertetni: apróbb javítások esetén jól fog jönni, ha kevés a macera az utángyártással. Egybenyíló szobáknál továbbá jó figyelembe venni, hogy a két szoba fala mennyire néz ki jól együtt, mert zavaró lehet, ha két nagyon nem össze illő színt sikerül találnunk.
A méret is sokat számít
Kis tér, világosabb színek - nagy tér, akár sötétebb színek is, röviden ennyi a titok.
Kicsit bővebben: egy kis teret a sötétebb színek csak még jobban összenyomnak, és az éles kontrasztok is tovább szabdalják az amúgy is kis helyiséget. Ugyanez igaz fordítva is. Bár egy szoba nagyon ritkán túl nagy, de egy tágas és nagy belmagasságú helyiséget érdemes lehet sötétebb falfestéssel otthonosabbá, kuckóssá tenni. Természetesen nem tilos sötétebb színeket alkalmazni a kisebb tereken sem, ilyenkor viszont mindenképpen jó egy-egy világosabb árnyalattal felragyogtatni a szobát, amit később kevés - és világos - bútorral tehetünk még szellősebbé.
A belmagasság is sokat számít: egy kis helyiség tágasabbnak tűnhet a magasan lévő mennyezet miatt, míg egy nagy alapterületű szobából hiányozhat a tágasság érzése, ha a plafon alacsonyan van. Szerencsére ehhez is van festési trükk: ha tompítani szeretnénk a mennyezet tágító, vagy szűkítő hatásán, fessük más színűre. Egy amúgy is nagy szoba, mondjuk 4 méteres belmagassággal könnyen lehet hangárszerű, egy apró szoba kis belmagassággal pedig gyufásdoboz érzést ad: ilyenkor érdemes egy-két árnyalattal megkülönböztetni a falat a plafontól, de nem javasoljuk a nagyon éles kontrasztokat.
Azt is figyeld meg, hogy mennyire homogén egy-egy falrész. Egy nagyméretű, nem megtört fal színe nagyban befolyásolja majd a szobád, míg egy kisebb, vagy ablakos falszelet kevésbé. (Kisebb szobában például az ablakos falon alkalmazhatsz sötétebb színt, hogy elkerüld az összenyomó hatást, de mégis ott lehessen a megálmodott árnyalatod.)
És persze nem lövünk mellé akkor sem, ha a hagyományos fehér falaknál maradunk. (Ne örülj korán, itt sem annyira egyszerű a választás.) A tágasság érzését nagymértékben fokozza a sok, világítóan fehérre festett fal és ajtó, a színeket pedig hozhatják a bútorok és kiegészítők. Bár a fehér fal talán könnyebben piszkolódik (például a kapcsolók körül hamarabb látszik meg rajta a tapikosz), törölni és javítani is könnyebb. Még nagyobb baleseteket is elháríthatunk sima fehér festékkel, feltéve, hogy nem olajos/zsíros a szennyeződés.
A tökéletesség felé
Ha már tudod, hogy egyszínűek, vagy többárnyalatúak lesznek a falaid, hogy lesz-e eltérés a plafon és a fal között, és ha az ügyben is döntöttél, világosabb vagy sötétebb, illetve hidegebb vagy melegebb árnyalatokat használsz majd, megkeresheted a konkrét - és remélhetőleg tökéletes - falfestékeket.
A festékboltok némelyikének elég jó applikációja van a szín kiválasztásához, érdemes ezeket nézegetni még akkor is, ha a digitális szín nem pontosan olyan, mint a majdani falon lévő. Kipróbálhatod azt is, hogy azokat a kis Pantone-mintákat viszed haza, amiket szintén minden festékboltban kaphatsz és azok segítségével próbálod elképzelni az összhatást.
A legjobban viszont akkor jársz, ha festékmintát kérsz és élesben próbálod ki a dolgot. Ha a falra kensz, vigyél fel egy kis területre legalább két réteget. Nézd meg, hogyan játszik rajta a fény, milyen hatást kelt délelőtt, délután, mert ez sem mindegy. Ha ismered a lakás tulajdonságait, azt is tudod, hogy a nap mekkora részében lesz fényes vagy sötét, és ez alapján lehet, hogy változtatsz egy-egy korábbi ötleteden. Érdemes a padlóhoz közel is lefesteni egy szeletet, hogy megnézhesd, mennyire illik a szín a burkolathoz. Ha nincs lehetőséged a falra pingálni, akkor egy nagy kartonra húzz a mintákból, és hordozd körbe a lakásban, hogy kiválaszthasd a megfelelő színt/színeket.
Harmónia
A végső harmóniát természetesen nem csak a falak, hanem a textilek és bútorok színe, és ezeknek a falakkal és egymással való kapcsolata adja majd meg, vagyis minden apró részlet fontos lehet, és minden egyes új bútor, vagy kiegészítő hozzáad vagy épp elvesz az összhatásból. Ez már jóval komplexebb kérdés, de alapvetően három irányba tudsz elindulni, ha színharmóniát szeretnél.
- Használhatod egy szín sokféle árnyalatát egy szobában/lakásban. Sötét és világoskék, halványabb, erőteljesebb, fényesebb, mattabb tónus. Nagyon harmonikus lesz és nem is igazán tudsz melléfogni, ha egy színnel dolgozol. Kétségtelenül a tervezettség benyomását fogja kelteni így a lakás - kérdés persze, hogy ez-e a célod. Egyesek számára A stepfordi feleségek című film világát idézheti egy ennyire tökéletes szoba. Mindenesetre ezen az oldalon igazán szép és ízléses példákat találhatsz.
- Választhatod azt is, hogy két-három összeillő színnel operálsz, mondjuk, szürkét kombinálsz türkizzel és arannyal. Ez a megoldás is nagyon letisztult és harmonikus, de már jóval kevésbé merev és könnyebben is alakítható, ha megunnád a dizájnt. A későbbiekben, ha változást szeretnél, elég az egyik színt kicserélni, és így is egy teljesen új palettád lehet.
- Végül: követheted napjaink eklektikus lakástrendjét is, ahol bármennyi színt felhasználhatsz, ha közben megteremtődik az egyensúly. Ha így tervezed meg az enteriőrt, érdemes komplett színpalettát keresned, vagy összeválogatnod. Ezzel a remek programmal például könnyen megteheted. Sőt, akár grafikai vagy holnaptervező oldalakon is körülnézhetsz, klasszul meg tudod keresni egy-egy neked tetsző dizájn színtérképét. Ha több elemből álló palettát használsz, látni fogod, hogy olyan színek is tökéletes harmóniában vannak, amiket amúgy eszedbe sem jutna együtt alkalmazni a lakásban. Az illeszkedés oka itt elsősorban az, hogy a felhasznált árnyalatok egy-egy lényeges tulajdonságban mégis passzolnak: hasonlóképpen telítettek vagy kevésbé teltek, élénkek vagy tompák - olyan, mintha a szivárvány minden színét valamilyen instaszűrővel tennéd egységessé. Ha ezekre a finomságokra figyelsz, a sok szín adta változatosság mellett is kiegyensúlyozott lesz az összhatás.
Csavar
Az igazi harmónia és otthonosság túlmutat a tervezettségen, és sokszor épp egy oda nem illő tárgy, valami személyes, valami váratlan ötlet teremti majd meg az egységet. Ne felejtsd el, hogy nem egy kiállítóteret rendezel be, hanem mindennapjaidnak adsz hátteret, és tárgyi emlékeid, kedvenc holmijaid nem biztos, hogy menni fognak egy nagyon kimódolt dizájnhoz. Ha nem akarsz mindent fiókban dugdosni, merj egy kicsit letérni az eredetileg tervezett útról.