Így maradj normális a karácsonyi őrültekházában

Érdemes alaposan megtervezni a következő heteket, mert így kisebb a valószínűsége, hogy valami váratlan helyzet áll elő. Írd össze a menüt, tankolj fel a fogyóeszközökből, és készülj fel az extra látogatókra is!

A karácsony az év egyik legszebb időszaka, ugyanakkor rengeteg teendővel is jár, főleg, ha már gyerekek is vannak. Át kell gondolni, hogy idén milyen sorrendben látogatjátok végig a rokonokat (vagy épp milyen beosztásban érkeznek ők hozzátok), ki kell találni, ki milyen ajándékot kap, és akkor ott van még az ünnepi menü elkészítése és a (nagy)takarítás is. Nem árt, ha időben átgondolod a feladataidat, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen futkosni az ünnepi menü hozzávalói után! Íme tehát néhány praktikus tanács a Motherly összeállítása alapján.

#1 Írj tervet!

Vegyél elő (vagy nyomtass/rajzolj) egy naptárat, és jegyezz fel minden eseményt, ahol a következő hetekben részt kell vennetek! Munkahelyi Mikulás az alkalmazottak gyerekeinek, ovis adventi készülődés, céges karácsonyi parti, mézeskalács-készítés az ismerős gyerekekkel – mind kerüljön fel, színkóddal jelölve, hogy kötelező vagy fakultatív a részvétel. Így ha összecsapnak a fejed felett a hullámok, akkor könnyebb lesz eldönteni, hogy melyiket passzold.

Ütemezd be azokat a dolgokat is, melyek nem időérzékenyek, de sort kell rá keríteni! Ilyen például a karácsonyfa megvásárlása (vagy a tavalyi műfenyő megkeresése), a lakás dekorálása.

Érdemes beütemezni a karácsony előtti teendőket
Érdemes beütemezni a karácsony előtti teendőketShutterstock

Írd össze az ajándékok listáját, és jegyezd fel a beszerzési helyeket is! Minél előbb kezdesz el keresgélni, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a legjobb áron be tudod szerezni. Írd fel azt is, hova dugtad el a gyerekek már megvásárolt ajándékait, hogy ne kelljen végigtúrni a lakást a túl jól elrejtett játékok után kutatva.

Tervezd meg a menüt! Ne csak az ünnepre, hanem a megelőző és az azt követő napokra is. Minél felkészültebb vagy, annál kisebb a valószínűsége, hogy pizzát kell majd rendelni. Kivéve persze, ha pont erre vágytok.

#2 Töltsd fel a kamrát!

Ha megvan a menülista, akkor a bevásárlásnál figyelj arra, hogy a sokáig elálló dolgokból inkább kicsit több legyen, mint kevesebb! Így nem fogsz kellemetlen helyzetbe kerülni azért, mert valami elfogyott, viszont megromlani sem fog, ha még sincs rá szükség.

Ide tartozik például:

  • száraz alapanyagok (liszt, rizs, tészta)
  • alkoholos és alkoholmentes italok
  • konzervek (például paradicsompüré, tonhal)
  • rágcsálnivalók
  • extra ajándék, ha az utolsó pillanatban derül ki, hogy valakihez még be kell ugrani

#3 Ésszel az ajándékokkal!

Nagy családod van? Akkor megpróbálhatod bedobni, hogy idén mindenki csak egy valakinek vesz ajándékot, ezzel elkerülhetitek a felesleges tárgyak felhalmozását, és azt is, hogy a gyerekek belefulladjanak a játékokba.

Ha viszont ragaszkodtok a hagyományos ajándékozáshoz, akkor érdemes online megrendelni, amit lehet. Így elkerülheted a sorban állást, és valószínűleg árban is jobban jössz ki. Lehet a szomszédban a könyvesbolt, akkor is jobban jársz, ha megrendeled, személyes átvételt kérsz, így megkapod az online kedvezményeket, és a szállításért sem kell fizetned.

#4 Készülj fel a vendégekre!

Ha nem ti vagytok azok a szerencsések, akik látogatóba mennek (bár minden nézőpont kérdése), akkor alaposan készülj fel a nálatok alvó vendégekre. Készítsd ki az ágyneműt, törülközőt, legyen elég WC-papír, csinálj helyet a vendégek kabátjainak, cipőinek, és derítsd ki, hogy van-e bárkinek bármilyen allergiája, ami fontos lehet. Végül ajándékozd meg magad azzal, hogy felbérelsz egy takarítót, aki alaposan rendbe szedi a lakást, mielőtt a vendégek megérkeznek!

Oszd meg másokkal is!
Mustra