5 tipp a környezettudatos karácsonyhoz

Érdekel a környezettudatos életmód, de azért ott még nem tartasz, hogy kihagyd miatta a karácsonyt? Szeretnél finomakat enni, ajándékokat adni és kapni, fenyőt és fényeket is, de valahogy úgy, hogy azért ne keletkezzen egy tonna szemét, ne növeljük a csendes-óceáni műanyagszigeteket, és ne pazaroljunk feleslegesen energiát? Adunk néhány tippet a fenntartható karácsonyhoz!

1. Vegyél valódi fenyőt!

Első pillantásra talán környezetbarátabbnak tűnik a műfenyővásárlás, de a helyzet ennél azért összetettebb. Ha műfenyőt használunk, nem vágunk ki élő fákat, azonban abba is érdemes belegondolni, mennyire károsítja a környezetet a műfenyő gyártása és szállítása, illetve a megunt vagy tönkrement és kidobott műfenyő mennyi idő alatt bomlik le a természetben. A műfenyők többségét PVC-ből gyártják, ami nem megújuló, környezetszennyező, ráadásul nehezebben újrahasznosítható. Jellemzően Kínában vagy más délkelet-ázsiai országokban készülnek (ellentétben a valódi fákkal, amik nem szelnek át kontinenseket), ezért szállításuk is energiát igényel. 

shutterstock 198896936

A valódi fenyőket nem az erdőben vágják ki: a fenyők termesztésére szakosodott gazdaságok jó esetben odafigyelnek a helyes gazdálkodásra, a kivágott fákat pótolják, a talajt nem zsigerelik ki. A később karácsonyfaként hasznosuló fenyők életük során élőlények lakhelyéül (madarak, rovarok) szolgálnak, és amíg a földben vannak, szén-dioxidot használva tisztítják a levegőt. A fenyőket általában hazai gazdaságokból, max. a környező országokból hozzák, így szállításuk során is kevesebb energia fogy. Mivel azért importfenyőket is lehet kapni, érdemes az árusnál rákérdezni, honnan származik a fa.

2. Dekoráció

A karácsonyi dekoráció egyik kulcspontja a fényfüzér, amiből kell minimum egy a fenyőre, pár a balkonra, de persze beburkolhatjuk az egész házat is. Inkább ne. A legkörnyezetbarátabbak persze akkor vagyunk, ha egyáltalán nem használunk fényfüzért, de ha mégis szeretnénk, akkor is betarthatunk pár alapszabályt.

A fényeket illetően három dologra érdemes figyelni: az első természetesen az, hogy ne toljuk túl, a kevesebb több, inkább kevés, de ízléses fényfüzért alkalmazzunk. A második, hogy minden körülmények között LED-lámpát használjunk, mert ez sokkal kevesebbet fogyaszt a klasszikusnál.

A harmadik pedig, hogy amikor nem kell, akkor kapcsoljuk ki: nincs szomorúbb annál, mint a fényes nappal világító karácsonyi égők. Sok fényfüzér időzíthető, én tavaly pár ezer forintért vásároltam egy rém egyszerű kültéri darabot: egy gomb volt rajta, amivel felkapcsoltam, utána 5 óra hosszat világított, aztán kikapcsolt, és másnap ugyanabban az időpontban újra bekapcsolt. Semmit sem lehet rajta állítani, de tökéletesen alkalmas arra, hogy minden este 5-től 10-ig szép legyen a balkon. 

A dekoráció többi része, az ajtódíszek, asztaldíszek, karácsonyfadíszek esetében is azt a vezérelvet érdemes követni, hogy ne vásároljunk minden évben egy tonna felesleges műanyagot. Azaz használjuk a tavalyi díszeket! Régebben menő volt minden évben más stílusú fát állítani, idén kék-ezüst, jövőre piros-arany színkombinációkban – az évek során azonban a karácsonyfadivat is szerencsére a fenntarthatóság felé tolódott.

shutterstock 613862966

Hiszen épp ez az ünnep az, ami eredetileg a családról, a hagyományokról szól – számomra nagyon hangulatos elővenni a dobozból azokat a díszeket, amiket első közös karácsonyukkor együtt vettünk a férjemmel; meg azokat, amiket még ő készített általános iskolás korában, és anyukája megőrizte; meg a tobozmanócskákat, amik az én kedvenc díszeim voltak gyerekkoromban, és néhányat elhoztam a szüleimtől.

Kislányunk, aki négyéves, és még az angyalokban hisz, már kérdezte, hogy idén is ráteszik-e a fánkra az angyalkák azt a cuki kis pulóveres rénszarvast? Szerintem igen. 

3. Ajándékötletek

Ami engem illet, imádok vásárolni, így karácsonykor könnyen előfordul, hogy módosult tudatállapotban felvásárlom néhány pláza meg a nagyobb webáruházak kínálatát, de tudok a problémáról, és igyekszem tudatosan odafigyelni a mértékletességre. Persze a legjobb, ha nem veszünk semmit, de ha mégis szeretnénk, akkor is szem előtt tarthatjuk a fenntarthatóságot.

Helyi termékek

Vegyünk olyan dolgokat, amiket nem egy másik földrészen gyártanak! Ez azért környezetbarátabb, mert a holmik föld körüli szállítása rengeteg energiával jár és környezetszennyező (akár repülővel, akár közúton történik). Vegyünk ruhát hazai tervezőtől, és finomságokat a termelői piacon! Az én ismerőseim biztosan kapnak pár üveg csipkebogyós meg gyömbéres krémmézet a soproni piacról. 

Élményajándék

Jó pár éve divat tárgyak helyett élményt adni, ami szuper, de pár dologra azért figyeljünk. Vannak ugyanis olyan élmények, amik lényegesen energiaigényesebbek és környezetszennyezőbbek, mint más tárgyak. A repülőjegy, a wellnesshétvége például kevéssé környezetbarát – vegyünk inkább koncertjegyet, kiállításbelépőt, gyalogos városnéző túrát, mozibérletet!

Újraajándékozás

Etikai kétségeket vethet fel az újraajándékozás, bevallom, én sem döntöttem még el, hányadán állok vele. Például tavaly kaptam egy csokifondü-készítőt, amit sose használtam, és tuti, soha nem is fogok, de nagyon kedvelem azt a lányt, aki adta. Bunkóság továbbadni? Tudok olyat, aki örülne neki. Megsértődne az ajándékozó, ha megtudná? Talán örül, ha használatban van ahelyett, hogy a szekrényben porosodik. 

shutterstock 723728092

Elemek

A ceruza- és egyéb elemek jelentős részét a karácsonyi időszakban vásárolják az emberek. Ha környezettudatosak akarunk lenni, olyan ajándékot vegyünk, amibe nem kell elem! A kisgyerekes szülők is hálásak lesznek, ha nem egy újabb, idegesítő dallamot játszó holmi kerül a háztartásukba. 

Használt holmi

A használt holmi ajándékozásával pár éve kísérletezem, eddig még senki sem panaszkodott. Két éve az egyik barátnőmnek vettem egy hibátlan, olasz gyapjú-kasmír pulóvert a turiban, tavaly anyósomnak egy kasmírsálat ugyanott, idén pedig anyukám fog kapni egy tollkabátot az eBay-ről (megbeszéltem vele, és azt mondta, ezt szeretné). Szerintem oké a használt cucc, persze van olyan barátom és családtagom is, akinek nem vennék, mert zavarná, de a többiek kaphatnak. 

Csomagolás

A legjobb, ha nem csomagolunk, de ha már feltétlen muszáj, akkor természetesen hasznosítsuk újra a tavalyi papírokat, ajándéktáskákat, szalagokat, masnikat. Vagy készítsünk ajándéktáskát papírból, tök egyszerű. Vagy csomagoljunk újságpapírba!

4. Ennivaló

Karácsonykor szeretünk finomakat sütni-főni, és különösen enni. Hogyan csináljuk, hogy ez azért viszonylag környezettudatosan menjen, de azért ne főtt cékla legyen a vacsora tarkababbal? A karácsonyi menüt illetően mindenhol megvannak a szokások, hazánkban halat, halászlét, bejglit eszünk hagyományosan. 

shutterstock 507424045

A menü összeállításánál arra érdemes figyelni, hogy ne használjunk olyan hozzávalókat, amiknek az előállítása nagyon megterheli a környezetet – ilyen például a marhahús, utána következik a többi vörös hús. Jobb tehát, ha szárnyast, halat eszünk. 

A másik fontos szempont, hogy honnan érkezik az ételünk: a más földrészeken termesztett gyümölcsök, zöldségek szállítása rendkívül megterheli a környezetet. Szerencsére olyan országban élünk, ahol rengeteg minden megterem – csak arra kell figyelnünk, hogy hazai diót, hazai mandulát (amúgy is ízletesebb, mint  kaliforniai), hazai, édesvízi halat és hazai fokhagymát vegyünk (ami kisebb, de erősebb, mint a kínai). Kicsit kevesebb déligyümölcs, kicsit több alma kerüljön az asztalra!

5. Menj ki a természetbe!

Bevallom, imádok kirándulni, csak épp nem télen. Télen utálok. Persze amikor esik a hó, vagy deresek a fák, akkor gyönyörű az erdő, de ködös, szürke időben kinek van kedve kimenni a lakásból? Karácsonykor vagy annak környékén azért a gyerekeink életkorától függően mindig elmegyünk egy hosszabb-rövidebb erdei sétára, ez már hagyomány. Ha nincs kedvünk csak úgy cél nélkül sétafikálni az erdőben, kereshetünk programokat is – szenteste nem, de advent idején vagy a téli szünet más napjain meglepően gazdag programkínálatot nyújtanak a hazai erdők, környezetvédő szervezetek. Érdemes körülnézni például az Erdeiprogramok.hu oldalon vagy a Magyar Madártani Egyesület honlapján – de ha csak felugrunk a Normafára egy forralt bort inni, az is szuper hangulatos lehet!

shutterstock 582455701
Oszd meg másokkal is!
Mustra