Belváros vs. kertváros: hol jobb az élet?

Közel harminc évnyi kül- és kertvárosi illetve Pest környéki kistelepülési lét után két hónapja központi helyre költöztem Budapesten. Van némi különbség, és nem csak abban, hogy a mostani lakhelyem környékén több a jó étterem és kávézó.

Az elmúlt 29 évemet úgy éltem le, hogy hol valamelyik külső pesti kerületben, hol az agglomerációban laktam. A hosszadalmas ingázások közben mindig arról álmodoztam, hogy egyszer beköltözöm a belvárosba és kipróbálom milyen érzés, amikor nem kell egy órát utazni azért, hogy beérjek a  munkába/elmenjek bulizni/vacsorázzak egy jót.

Aztán két hónapja úgy alakult az életem, hogy a 16. kerületi Ómátyásföldről a 13. kerületi Újlipótvárosba költöztem – ha emlékeztek, ebbe a cuki minigarzonba. Rácsodálkoztam pár dologra, mert nagyon más a két világ. Mindkettőnek van nyilván előnye és hátránya is, ezekről mesélek most – hátha te is éppen te is költözésen gondolkozol, és nem tudod eldönteni, hogy a zöldövezet vagy a város kellős közepe-e a nyerőbb lakásvásárlás vagy albérlet szempontjából.

Mióta beljebb költöztem, állandóan késésben vagyok

Amíg a városközponttól messze laktam, órát lehetett volna hozzám igazítani. Sőt, általában inkább előbb érkeztem, ne várassam már a másikat csak azért, mert én a világ végéről jövök. A költözéssel ez gyökeresen megváltozott. Elég gyorsan belejöttem, hogy azokat a helyeket, amikért eddig több mint egy órát utaztam (ilyenek mondjuk a munkahelyem, a kedvenc kocsmám vagy a barátaim lakhelye) most tömegközlekedéssel – vagy akár sétálva – percek alatt elérem.

Simán előfordul, hogy akkor kapok észbe, hogy el kéne kezdenem készülődni, amikor már indulnom kéne. Szóval notórius késő lettem, az a fajta, aki azt mondja a másiknak, hogy már a villamosra vár, de közben épp csak hogy kijött vizes hajjal a zuhany alól.

Az ingázással töltött idő hasznos is lehet

Persze szuper percek alatt ott lenni a Deák téren, de van egyébként szépsége a hosszabb utazásoknak is. Jó, nem az hiányzik amikor telente kockára fagyva anyáztam a késő busz miatt, vagy amikor a reggeli vonat inkább egy heringes doboz belsejére hasonlított mint tömegközlekedési eszközre. De tény, hogy amikor egy órát utaztam a városba, sokkal többet olvastam (hosszabb cikkekre, könyvekre vagy akár nyelvtanulásra is volt idő), reggelente jobban fel tudtam készülni az előttem álló napra, este pedig volt időm zenehallgatás közben leereszteni mire hazaértem.

Így, hogy gyakorlatilag folyamatos időzavarban rohanok A-ból B-be, nem szánok annyi időt se a gondolataim, se a feladataim rendszerezésére – ami meg is látszik a mindennapjaimon. Ez nyilván nem törvényszerű, nem mindenkinek van szüksége unalmas órákra ahhoz, hogy rendbe rakja a gondolatait vagy az időbeosztását, és egy jobb időszakomban majd én is jobban összekapom magam. De attól még az tény, hogy ingázás rákényszerít, hogy valami értelmessel foglald el magad út közben, különben megkattansz. És ezek általában olyan dolgok, amikre otthon már valahogy nincs szíve az embernek időt szakítani.

shutterstock 566262667

Spontaneitás a kertvárosban? Felejtsd el

Amikor az ember messze lakik a belvárostól, kénytelen a programjait előre megtervezni. Velem is így volt, pláne amikor home office üzemmódból átváltottam az irodai létre. Hiszen ha a belvárostól egy órányira laksz, nem lehet csak úgy hazaugrani az edzőcuccért, vagy átöltözni az esti iszogatás előtt. Most milliószor spontánabb életet élek, simán belefér, hogy nap közben derüljön ki az aznap esti programom, úgyis lesz időm még hazamenni. És ha éjszakába nyúlna a buli, akkor is sokkal könnyebb hazakeverednem mint eddig bármikor.

Tehát minél távolabb költözöl a nyüzsitől – miközben alkalmanként igényed azért lenne rá –, készülj fel, hogy nem lesz annyira spontán az életed. Persze ha téged csak és kizárólag a zöld fű és a madárcsicsergős idill éltet, és semmi igényed a belvárosi infrastruktúrára, akkor neked ez nem lesz akkora probléma. Nekem az volt. 

Mindkettő nagyon szép – és mindkettőnek vannak hátrányai

Ha nem jártál még Mátyásföldön, javaslom hogy hévezz vagy buszozz ki oda, mert csodaszép. Századfordulós luxusvillák, széles utcák, ősfás sétányok, rengeteg madár, mókus, sün, az egykori reptéren nyulak és őzek, van itt minden, ami az idillhez kell. Kár, hogy több mint napi két órát kellett ezért cserébe ingáznom a szerkesztőségbe, és hogy olyan helyeken át vezetett ide az út mint a festői Örs vezér tere.

shutterstock 697408207

Ezzel szemben jelenlegi lakókörnyezetem növény- és állatvilága kimerül néhány fában, néhány galambban, varjúban, szarkában, ja, meg egyik este az utcán láttam egy egeret is. Mégis, a város gyönyörű, elképesztő hangulatos mondjuk napfelkeltekor bekocogni a Margit-szigetre, büszke vagyok rá hogy itt élhetek. Amikor fotózkodó turistákat látok a Margit hídon mindig arra gondolok, hogy szoktam irigyelni külföldön azokat, akik ott laknak ahol én csak vendégségben járok. És most én vagyok otthon, engem lehet irigyelni. És ez tőlem óriási szó, sosem szerettem igazán Budapesten élni, és most ilyeneket írok.

Azt viszont képtelen vagyok megszokni, mennyivel rosszabb itt a levegő mint a város szélén. A Szilas-menti futóutat cseréltem a rakpartra és a Margit-szigetre, amikor először indultam el itt futni, konkértan alig kaptam levegőt.

Nem csak a levegő, de az emberi kapcsolatok is olyanok, mint egy nagy faluban

Annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. A kertvárosban egy idő után kiderül, hogy kis túlzással mindenki ismer mindenkit. (És persze mindenkinek van egy jó sztorija a másikról...) Az edzőteremben mindig ugyanazok az arcok vannak, ha pedig futni mész mindenki minimum int, mosolyog, de a legtöbben köszönnek is.

Maradva a futásnál: a városban ha felveszi a szemkontaktust a másik futó, az már nagy szám. Rengetegen sportolunk (szerencsére), úgyhogy teljesen érthető a dolog. Mégis, pontosan érzékelteti, milyen érzés a város széléről, kisvárosi hangulatból a központba költözni – hirtelen egyedül leszel a nagy tömegben.

shutterstock 537148285

Neked vannak hasonló élményeid? Hol szerettél jobban lakni? Írd meg kommentben Facebookon, vagy emailben az irokaszerknek@divany.hu-ra! Kíváncsi vagyok.

Vágj bele most extra kamattal! 

Lakásvásárláson töröd a fejed? Esetleg már meglévő otthonodat szeretnéd felújítani, korszerűsíteni? Vagy elérkezett az idő a fészek kibővítésére? Lakásálmaid megvalósításához óriási lökést adhat a Fundamenta Lakásszámla, amellyel most – a Kamatbónusz Akció keretében – egy évig extra kamatot kapsz megtakarításaidra.

Mindig a te igényeidhez igazodik

A Fundamenta Lakásszámla rugalmas megoldást kínál a lakáscélok eléréséhez, a megtakarítást ugyanis saját igényeidhez igazíthatod. Dönthetsz a futamidőről, a havi megtakarítás összegéről, egyvalami azonban állandó: megtakarításaidra akár évi 30% állami támogatást kapsz, évente legfeljebb 72 000 Ft-ot. Így a rugalmas kialakításnak köszönhetően akár már kisebb havi összegekkel is összegyűjtheted a szükséges alapot terveidhez.

Több van benne, mint hinnéd!

Azt tudod, hogy a lakástakarékot mennyi mindenre felhasználhatod? Felújításnál például elszámolhatod a festést és a tapétázást, az ablakcserét és a tetőtér-beépítést, de minden olyan tárgyat és bútort is megvásárolhatsz belőle, ami beépíthető, tehát nem tudod magaddal vinni költözéskor. Így például beépített konyhaszekrényre és háztartási gépekre, kerítésre, redőnyre, nyílászáróra is befektetheted megtakarításodat, ahogy a riasztót és a tetőcserét is az elszámolható tételek között találod.

Ha szeretnél lendületet adni lakásterveid megvalósításához, használd ki a Fundamenta Lakásszámla Kamatbónusz Akcióját, mellyel most egy évig extra kamatot is kapsz megtakarításodra! (X)

Oszd meg másokkal is!
Mustra