Istanbul: tartalmas szórakozás bejglikómához

Az egyik legjobb karácsonyi családi ajándék a társasjáték, mert azon túl, hogy maradandó és többször örül neki a gazdája, rögtön a bejglikóma alatt beálló csöndet is meg lehet törni vele. Mivel szeretem a stratégiai társasokat, amikor megérkezett néhány játék a szerkesztőségbe, hogy teszteljük őket, azonnal lecsaptam az Istanbulra. Már a doboza is emlékeztet kicsit a kedvenceimre (Puerto Rico és Carcassonne), a szerencsén múló dobókockahajigálós, gondolkozást nem igénylő táblás játékokat pedig nem szeretem.

 A leírás szerint "Isztambul bazárnegyedében kereskedők és segédeik sietnek keresztül a szűk sikátorokon, hogy versenytársaiknál sikeresebbek legyenek. Meg kell tölteni a talicskákat árukkal a raktáraknál, és a segédeknek ezeket gyorsan a különböző célhelyekre kell szállítani. A kereskedők célja, hogy elsőként gyűjtsenek össze bizonyos számú rubint. Egy kereskedőt és négy segédet irányítanak a játékosok a bazár 16 helyszíne között". Már ez is kicsit bonyolult, de közel sem annyira, mint ami utána jön.

A bejglikóma nem kedvez a játék elindításának, ugyanis amikor először bontja ki a dobozt az ember, hirtelen azt se tudja, mihez kapjon, a hosszú játékleírás pedig próbára teszi a figyelmet. Csak kis részlet abból, mi van a pakkban: 16 helylapka, 5 talicska, 15 talicskabővítés, 26 bónuszkártya, 16 mecsetlapka, 25 segéd, 32 rubin, etc. Ezeket pedig először is megfelelően el kell rendezni (szerencsére ad kezdő lapkaelrendezési tippet az útmutató) és amikor már egy óra eltelt a lapocskák és apró baszok rendezgetésével, kezdődhet a játék.

Rögtön a legnagyobb kérdéssel: honnan kell indulni?

Ez nem derül ki a leírásból (lehet, hogy a fordításnál tűnt el), de sejtésünk szerint bárhonnan, úgyhogy így is álltunk neki. Az első kör kicsit darabos, de a második már nagyon pörgős, a harmadiktól pedig teljesen addiktív a játék, úgyhogy mindenkit arra buzdítunk, essenek túl az elején a nehézségeken, mert egy olyan játékot ismerhetnek meg, amivel aztán az unalom legkisebb nyoma nélkül játszhatnak még évekig. A variációs lista ugyanis szinte végtelen úgy, hogy bárki bárhonnan indulhat, ahány kezdés, ahány ember, annyiféle játék – egy ilyen komplex társast pedig tényleg nem lehet egy fél oldalas használat utasítással letudni, tehát a 8 oldalas füzet abszolút indokolt. 

UPDATE: A gyártó megírta nekünk, hogy hol kell kezdeni a játékot, és elvileg ez a szabályzatban is benne van, csak mi nem találtuk meg huszadik olvasatra sem: "Tegyétek egy oszlopba a 4 segédkorongotokat, és tegyétek a kereskedőkorongotokat ezen oszlop tetejére. Tegyétek az oszlopot a Szökő-kútra". Tehát a szökőkút a kezdőpont!

A lényeg dióhéjban: az ember maga dönti el, honnan hova lép, de egyszerre maximum két lapkát haladhat. A különböző lapokon különböző akciókat lehet végrehajtani, azaz fel lehet tölteni az árukészletet vagy el lehet adni árukat. A befolyó pénzből rubint kell venni, a cél ugyanis 6 rubin begyűjtése – akinek ez először megvan, az nyer. Rubint nemcsak pénzért, hanem árucikkért cserébe is lehet szerezni.

A szerencse itt nem mérvadó, ha az ember jól kiszámolja a lépéseit, akkor nyer. A játék a végén a legizgalmasabb, amikor már pontosan tudja az ember, hogy három lépés múlva meglesz a rubin, ha nem jön közbe semmi és drukkol, hogy a másik játékos(ok) ne kaparintsák meg előbb a köveket.

Nagyon izgalmas, értelmes, szórakoztató játék, ha nem veszi el a kedvét az első 1-2 óra, akkor meglesz, mivel fogja tölteni a karácsonyi szünetet. 10 évnél fiatalabb gyereknek tényleg nem ajánlanám, mert valószínűleg sok csalódás érné, illetve a szabályok megjegyzése sem feltétlenül megy a kicsiknek – márpedig itt szabályból jó sok van, még a negyedik játszmánknál is kerültek elő újabb és újabb dolgok, amiket addig elfelejtettünk betartani. Mi ketten játszottunk és így is abszolút élvezhető volt, de ha összegyűlik 4-5 gyakorlott istanbulozó, akkor biztos még izgalmasabb.