Vigyázz, kész, kezdődik a könyvcsomagolás maraton. Segítünk!

Akinek most lesz iskolás a gyereke, szájtátva fogja tapasztalni, hogy mekkorát változott a tankönyv/füzetcsomagolási körkép azóta, hogy a mai szülők az utolsó bizonyítványukat is kézhez kapták. Igaz, sokszor a rutinos anyák is csak kapkodják a fejüket a kínálatot látva. Ebben próbálunk most rendet vágni, sok apró tippel és trükkel, és a végén lesz egy oldschool DIY ötlet is azoknak, akik költségtakarékosan szeretnék megoldani a dolgot, és szeretnek az ilyesmivel bíbelődni. Vágjunk bele!

A választék
A választékPrimilla

Kezdjük egy jó hírrel, a hagyományos csomagolópapíros megoldásnak már nagyjából leáldozott, a mai dizájnos papírok nem is igazán alkalmasak a feladatra, két hét alatt lefoszlanak. Természetesen a piac ráérzett a dolog tarthatatlanságára, és ma már jó sok szuper csomagolóanyag közül lehet válogatni. Mondjuk az előnyöket és hátrányokat is.

A jó öreg füles nejlon – dizájnkedvelők előnyben

A hagyományos, füles megoldást mindenki ismeri, ilyen régen is volt. A megfelelő méretű borítóba csak be kell csúsztatni a füzet fedő- és hátlapját, és már kész is. Lehet kapni olyat is, amit valami gyerekeknek tetsző mintás papírral béleltek ki. Nem rossz megoldás, mert innentől kezdve magyarázkodás nélkül a kosárba dobhatjuk a harminc forintos, legegyszerűbb kivitelű füzetet, úgysem fog látszani, ráadásul a menő borítóval együtt (amit otthon is bele lehet vágni, mondjuk egy gyerekmagazinból vagy színezőből) még mindig nem lesz száz forint sem a végösszeg. Csak szólunk, 250-400 forintért is lehet egy elsősnek füzetet venni, szóval nézzék meg jól, hogy mit kóstál az a szuper darab, amiért a gyerek könyörög éppen. 

Ez egy tök egyszerű, átlátszó füzetborító volt, amibe beletettem egy oldalt egy színezőből. Alighanem év közben változni fog a színvilága.
Ez egy tök egyszerű, átlátszó füzetborító volt, amibe beletettem egy oldalt egy színezőből. Alighanem év közben változni fog a színvilága.Primilla

Hátránya, hogy füzethez ugyan sokfélét lehet kapni, a könyvek viszont korántsem szabványméretűek, és ha nem passzol tökéletesen a méret, akkor a borító le fog esni, fájdalom. Úgyhogy ugorjunk.

Beragasztható nejlonborítás

Az eggyel haladóbb megoldás egy sima nejlonlap, aminek a két szélét kétoldalas ragasztóval kell rögzíteni a könyvhöz. Ha ismeri a technikát, viszonylag könnyű installálni, ha nem, szorulni, vagy lötyögni fog, vagy csálé lesz.

Sokak kedvence, a kétoldalas ragasztó csíkos
Sokak kedvence, a kétoldalas ragasztó csíkosPrimilla

A tapasztalatok szerint két dologra kell nagyon odafigyelni: ha az egyik oldalra már felragasztottuk a nejlont, a másikra mindig becsukott állapotban, szinte a borító alá tűrve passzítsuk rá, különben szorulni fog, vagy be sem tudjuk csukni többet a könyvet, és azt semmiképp sem szeretnénk, ugye. A másik pedig, hogy a ragasztó védőcsíkját csak akkor érdemes lehúzni, amikor már a helyén van a nejlon, és jól odafogtuk, akkor nem fog elmozdulni, sem pedig mindenre rátapadni. 

Ha címkét ragasztunk a könyvre (mondjuk szerintem nem igazán lehet normálisan kinézőt kapni, de hát a gyerekek ízlése elég… megengedő), győződjünk meg róla, hogy jól tapad-e, mert harminckét tök egyforma könyvből elég nehéz megtalálni a sajátot, ha leesik a név. Legegyszerűbb és legbiztosabb sima alkoholos filccel ráírni a gyerek nevét a borítóra, mindig ugyanoda, nagy, nyomtatott betűkkel, mert azt megismerik a kicsik is.

Ennek a borító megoldásnak is van ám hátránya, méghozzá az, hogy az alsó, nem ragasztott részen könnyen felszakad, felgyűrődik a nejlon, amikor a gyerek belegyömöszöli a könyvet a mindig degeszre tömött táskájába. Emellett aki a tartós könyvre ilyet ragasztott, az szívhatta a fogát, mert év végén kifizettették. Úgyhogy lépjünk még eggyel tovább.

Akik biztosra mennek: a teljes felületen tapadó nejlon

Szuper és tartós megoldás, de kissé nehezen installálható a teljes egészében öntapadó borító (a legfelső fotón középen a tekercs). Az elején küzdelem, de ne adják fel, bele lehet jönni, egy bekezdéssel lejjebb értékes tippet is adunk. Először méretre vágjuk a borítót, amiben elég nagy segítség a papíron lévő négyzetrács. Minden oldalon 2-3 centit ráhagyunk, ezeket fogjuk behajtani, a sarkokat levágjuk. Mármint a borító sarkait, a könyveké marad.

Innen szép nyerni
Innen szép nyerniPrimilla

A legegyszerűbb, ha követjük a csomagolóanyagon lévő installációs útmutatót, ami persze elegánsan megfeledkezik arról, hogy a feltekerve árult anyag folyamatosan összepöndörödik, idegbajba kergetve a gyanútlan szülőt, aki próbál a mindenhová tapadó cuccal értékelhető kinézetű végeredményt elérni. Úgyhogy azt javasoljuk, hogy csomagolás előtt egy nappal bontsák és simítsák ki, nyomassák le valami nehézzel, vagyis egyenesítsék ki a borítót. Nagyon hálásak lesznek ezért az előrelátásért.

Ha feltapasztás után túl sok buborék marad alatta, érdemes kiszurkálni, különben a gyerek ezekkel fog szórakozni az év hátralévő részében az órára figyelés helyett.

Bármilyen praktikus és tartós megoldás legyen is az öntapadós borító, három iskolás gyerekes családoknak nem ajánlanánk, hacsak nem a könyvcsomagolás anya hobbija.

És az eggyel fejlettebb verzió

Ugyanez, csak sokkal könnyebben kezelhető megoldás az, ahol az öntapadós lapokat eleve méretre vágták, valamint nem tekerték fel, és a papírburkolat külön-külön távolítható el a gerincről, illetve a könyv borító- és hátlapjához passzítandó részről. Itt először a gerincet kell felragasztani, és ez után jön a többi. (A legfelső fotón jobbra).

Külön jótéteménye ennek a borításnak, hogy az általunk megkérdezett iskolákban a tartós könyvekről  sem kellett eltávolítani, igaz, nem is lehetne, ami egyben azt is jelenti, hogy simán kibírnak egy-két tanévet. Igaz, nem túl gazdaságos, mert a lehulló részek mennek a kukába, nem igazán lehet a könyveket helytakarékosan beforgatni, de hát nincsen rózsa tövis nélkül. Szeretjük.

DIY csomagolás

Ugye a DIY nem arról híres, hogy időtakarékos, cserében viszont ígérjük, hogy nagyon-nagyon olcsó, és jól is fog kinézni. Csomagoljuk be a gyerek könyveit az anyukánktól/apukánktól látott módon, méghozzá sima, spejzpolc bélelő, kraft csomagolópapírba, mert az bírja a gyűrődést. Aztán elő a gyerek nyomdáit, amit a tanszervásárlás közben szokott kikönyörögni a pénztárnál, és nyomdázzuk meg random a csomagolást. Akkor fog jól kinézni, ha a széleket is megnyomdázzuk úgy, hogy itt-ott lelógjon a minta, és a címke alól is kikukucskálnak.

Így készítsen menő, egyedi borítót
Így készítsen menő, egyedi borítótPrimilla

Ez után egy A4-esre vágott csomagolópapír darabra nyomtassuk rá a gyerek nevét, osztályát a megfelelő méretben, ahányszor csak ráfér, vágjuk ki, és ragasszuk stifttel, vagy kétoldalas ragasztóval a könyvre (a folyékony ragasztó felhullámosítja a papírt, nem ajánlom).

A nagyon türelmesek elkezdhetnek rajzolgatni is felnőtt színező mintákat, például csak az egyik sarokba. Egyszer ennek is vége lesz, de addig is remekül el lehet vele szórakozni, a végeredmény pedig tutira egyedi lesz, a gyerek rögtön meg fogja ismerni a saját könyvét. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra