A héten orosz lázban él a Dívány, olvashat nálunk például a Rublyovkáról, Moszkva változó arculatáról és mivel az Ego nem akar kimaradni egyetlen buliból sem, mi a héten sorra vesszük a legismertebb orosz pszichológusok munkásságát. Jobban mondva a legismertebb orosz női pszichológusét és a fickóét, akinek a neve örökre összefonódott a nyáladzó kutyákkal.
Ivan Pavlov orosz fiziológus nem sokra tartotta a pszichológiát, így elég mókás, hogy éppen ő volt az, aki XX. század elejei kutatásaival az egyik legnagyobb hatással volt a tudományos pszichológia kialakulására. Pavlov már az emésztéssel kapcsolatos felfedezéseiért kapott Nobel-díjjal kezdett a tanulás jelenségével foglalkozni, és erre kísérleti kutyái, pontosabban azok nyáladzási szokásai vezették rá.
Pavlovnak feltűnt ugyanis, hogy egy természetes, feltétlen ingerre, vagyis az ételre a kutyák egy természetes, feltétlen válasszal, vagyis a nyáladzással reagálnak. Ez a válasz nem igényel tanulást, ösztönösen jön. Ha azonban az étel mindig egyszerre jelenik meg egy másik, addig teljesen semleges ingerrel, legyen az felvillanó lámpa, csengő vagy akár egy felmutatott fekete négyzet, akkor az állatok megtanulják összekapcsolni ezt az új ingert az étellel, és egy idő után már ezek megjelenésére is nyáladzani kezdenek: vagyis tanulnak.
Ha az állatok gyakran találkoznak az étellel összekapcsolódó új ingerrel ez a kapcsolat megerősödik, ha nem, kioltódik bennük. Erre a klasszikus kondicionálásnak nevezett jelenségre már egészen primitív élőlények is képesek (például laposférgek), és ez a képesség evolúciós szempontból azért fontos, mert így képesek az élőlények a lehető legjobban alkalmazkodni a környezetünkhöz, így képesek maximálni túlélési esélyeiket. De mit számít ez nekünk, embereknek?
Elég sokat. Mi ugyanis - többek között - pontosan ugyanígy tanulunk. Már Pavlov az 1927-ben megjelent Feltételes reflexek: az agykéreg fiziológiai aktivitásának kutatása című könyvében is leírja, hogy az emberek oktatása, fegyelmezése, kultúrába való bevezetése hasonlít a kutyák tanulási folyamataihoz, vagyis ezek során szakaszosan tanuljuk meg azt, hogy egy adott helyzethez egy adott következmény kapcsolódik. Ezért rohan az unokát mindig cukorkával tömő nagymama elé szájnyalogatva a gyerek, ez magyarázza számos irracionális félelmünk, fóbiánk kialakulását, ahogy azt is, hogy a rákbeteg, az első hányingert és rosszullétet okozó kemoterápiák után már a kezelés helyszínére érkezve megtapasztalja magán a rosszullét tüneteit.
Pavlov munkássága számos későbbi nagy pszichológust inspirált, kutatásai eredményeit pedig a mai terápiákban, így a kognitív viselkedésterápiás eljárásokban is aktívan használják, és ő volt az első, aki tudományos alapokkal mutatott rá arra, hogy reakcióink tanulással megváltoztathatóak, hogy képesek vagyunk rossz beidegződéseinket elhagyni, képesek vagyunk új asszociációkat tanulni, és ezzel képesek leszünk új szokásokat is kialakítani. Szóval, hajrá!
