Két forralt bor között vásároljon be magyar dizájntermékekből karácsonyra!

Karácsonyi vásárokból idén sem lesz hiány, és ha kézműves szappan, karácsonyi bögre, esetleg szőrmesapka helyett egyedi magyar termékekre költené az ajándékra szánt keretet, akkor az egyik hely, ahova érdemes ellátogatnia, az az Ajándék Terminál az Erzsébet téren. Hogy könnyebb legyen a döntés, most is elmentünk megnézni, hogy mit kínál a több tucatnyi tervező/márka/csoport portékáit felvonultató vásár. 

Idén két helyszínen is vásárolhat: a pavilonban vannak az apróbb ajándéktárgyak, könyvek, grafikák, ékszerek és lakberendezési tárgyak, a galérián pedig a ruhaneműk, kiegészítők és a gyerekeknek való ajándékok, de ugyanitt vannak bútorok is, amelyeket persze nem lehet helyben megvenni, csak megrendelni. 

Ami az árakat illeti, a párszáz forintos jegyzetfüzettől kezdve 45 ezer forintos lámpán át a 74 ezer forintos bőrtáskáig tényleg mindent megtalálni. De érdemes figyelni, mert lesznek olyan napok, amikor adott termékcsoport akciós lesz. És ha a karácsony szellemében szeretne jótékonykodni is, itt lesz rá lehetősége, idén ugyanis a Maacraft is képviselteti magát. A szociális műhely termékeit autizmussal élő és értelmileg sérült emberek állítják elő, és bár dizájnbútorokat is gyártanak, a karácsonyi vásárra delikátesz csomagokkal készültek.

Szintén új a tervezők listáján Balázs Lilla, a Balilla ékszermárka alapítója. Tőle megtudtuk, hogy nem szeretné beskatulyázni nőket, az ő termékei mindenkinek szólnak, és szeretné, ha a vásárlói az ő kiegészítőivel fejeznék ki nőiességüket. A sajtóbejáráson találkozhattunk a Romani Design két alapítójával, Varga Erikával és Varga Helenával is. Mint megtudtuk, az Ajándék Terminálon is kapható Ikon kollekciójukat olyan ismert nők inspirálták mint például Frida Kahlo vagy Marlene Dietrich, de ez ne tévesszen meg senkit, az egyedi mintákkal díszített kreációk között vannak unisex darabok is, például a most olyan divatosnak számító ingruha is.

Helyszínek és nyitva tartás 

Design Terminál pavilon és galéria

H-P: 12.00 - 20.00

SZ-V: 10.00 - 21.00

Ide kattintva elolvashatja, milyen egyéb programokkal várják a szervezők, itt pedig annak nézhet utána, hogy kiknek a termékeivel találkozhat! 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek