Az idő csak úgy repült, már vízitúránk harmadik napját indítottuk a túristvándi kempingben, némi rokkantjógával, rántottával és „ma tuti, egy kortyot sem iszom" felkiáltásokkal, amiket általában a szénsav felpezsdülésének megkönnyebbült hangja kisért. Leosztottuk a hajókat, kamerásokat, sőt még méregdrága mikroportot is kaptunk, majd lecammogtunk a kemping kertjének végébe, ahol a Túr folydogált szinte láthatatlan tempóban.
Rögtön lelőjük a poént: a Túr nem rejtegett nagy meglepetéseket, viszont egy hajót leszámítva elnémított mindenkit a szépsége, ám a felszínén való evezés egy másik fajta (nem birtokolt) technikát igényelt volna. Így aztán ismét eltartott egy darabig, mire teljesítettük a távot, és halál éhesen beestünk a túristvándi vizimalomba. A felvételeken tisztán kivehetően ismét csak cammogtunk, ráadásul a hajót is át kellett küzdeni a fák lombja alatt, meg egy kidőlt fa felett is, úgy, hogy negyedmillió volt mindannyiunk zsebében. Mikroportban mérve, persze. De ha valamiért, hát a Túr miatt tuti érdemes evezni menni, mutatjuk is:
Kik vagyunk mi?
A Dívány szerkesztőségének egy része, akik élvezték a vizet, a napsütést, a pálinkát, és a naplementét.
Margó – A mindig trendi divatújságíró, aki képes rózsaszín csizmában és tökéletesre koptatott rövidnadrágban fát vágni, és akinél már meg sem lepődünk azon, ha a harmadik nap felvett fehér blúza tökéletesre van vasalva, és természetesen a kiegészítőket is megfelelően kombinálja. Ennek ellenére egyáltalán nem az a nyávogós fajta, jól bírja a megpróbáltatásokat, nem hisztizik, és baromi gyorsan tud sátrat állítani.
Zsuzsa – Amióta a wannabe vidéki kiköltözött Budapest vonzáskörzetébe, állatokat tart, és különben is víziúttörőként nyomta végig a szocializmus végét. Kicsit nagyszájú, ráadásul rá hárult a pénz csöppet sem hálás kezelése, aminek következtében a környezetében lévőket folyamatosan éheztette. Bárányt végül nem ölt, szerencsére.
Isti – A természetet megörökítő fotós minden bizonnyal nagyon örült, hogy celebek, partik és jónők helyett tavirózsákat és napfelkeltét fotózhat, na meg egy csomó konzervet faló kollégát. Hamar ráérzett az evezésre, és csak néha dühöngött azon, ha nem jól haladtak a dolgok.
Bence – A tanácsadó, aki egyben szerkesztőségünk legkiegyensúlyozottabb tagja, csak néha látogat meg minket, mert alapvetően külföldön él, és ez meg is látszik rajta. Ő nem idegesítette magát semmin, élvezte a nyaralást, írta a naplóját, néha elment futni, és olyankor friss péksüteménnyel érkezett. Evezősnek nem ajánlanánk, mediátornak viszont tökéletes.
Eszter – A nagyonkritikus majdnemceleb vitorlázós múltja révén érzi a vizet, kormányozni viszont csak cirkálva tud, aminek utastársai kevésbé örültek – aztán kiderült, hogy ők is csak cirkálva tudnak. Neki legalább van filmes múltja, így ha kamerát lát, belenéz, és képes összetett mondatokat alkotni, bár időnként roppant kritikusan állt a dolgokhoz.
Szabolcs – A vega zenész tényleg nem eszik húst 22 éve, mégis bátran belevágott a sólet-pacal vonalon mozgó táplálékfelvételbe. Nem rinyált semmin, és mivel otthon hagyta tangóharmónikáját, hamar kiderült, hogy a hirtelen kerített szerkesztőségi gitárt csak kotta alapján tudja pengetni. De legalább az evezés ment neki (írja ezt, aki nem ült vele egy hajóban), és szinte ottani lakosként igazított el minket a helyi szokásrendszerben.
Gábor – És végül itt van a főszerk is, róla jót vagy semmit. Bár saját bevallása szerint mindössze egy órát evezett életében, ő volt a legtehetségesebb kormányos. Üvöltözni csak akkor kezdett, amikor rájött, hogy a szerkesztőségi sátor, amit neki szántunk, lyukas, így kénytelen volt új helyet keresni. De azért azt mondta, időnként élvezte a túrát.