A legjobb dunántúli ökocélpontok az országban

Az elmúlt években egyre többet hallani az ökoturizmusról, de sokaknak nem teljesen egyértelmű, hogy mit is takar a fogalom. Hippiként táborozást? Esőerdőmentést? Esetleg teljes bioságot a nyaralás alatt is? Akár mindhárom belefér a kategóriába. A megboldogult Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium korábban így fogalmazott: „Az ökoturizmus egyúttal egy szemléletet is jelent, amely a turizmus valamennyi formájának fenntarthatóvá tételét célozza, hogy a turizmus járuljon hozzá az ökoszisztéma megőrzéséhez, vagy helyreállításához, és ne járjon negatív hatásokkal a természeti és kulturális erőforrásokra.”

Az ökoturizmus tehát alapvetően a természetbe irányuló turizmus, amely segít megőrizni a helyi értékeket, megpróbálja csökkenteni a turizmussal járó negatív hatásokat, és edukációs szerepet is betölt. Az egyre trendibb pihenésformára nemzeti fejlesztési stratégiát is kidolgoztak, országszerte gyarapodik az ökoturisztikai célpontok száma.

Balaton-felvidék

Megkocáztatom, hogy a Provance és Toscana kereszteződéséből született kis falvakkal teli táj az egyik legszebb magyarországi vidék. A Káli-medence sokszínűsége számos ökoturizmusra vágyó számára lehet vonzó célpont, valamint sikerült már megtelepednie itt jobbnál jobb éttermeknek és szálláshelyeknek is – a borról nem is beszélve. Bivalyrezervátum, tanösvény, Levendula-ház, geopark – ez csak néhány látványosság a környékről, legyen szó a felvidék keleti vagy nyugati medencéjéről.

Fotó: Martiskó Gábor / Dívány Fotó: Martiskó Gábor / Dívány Fotó: Martiskó Gábor / Dívány Fotó: Martiskó Gábor / Dívány
Fotó: Martiskó Gábor / Dívány Fotó: Martiskó Gábor / Dívány Fotó: Martiskó Gábor / Dívány Fotó: Martiskó Gábor / DíványMartiskó Gábor / Dívány

A Tihanyi-félszigetre már csak a levendula és a bivalyrezervátum miatt is érdemes elmenni, ha pedig már ott van, nézze meg az apátságot, és igyon valahol egy jó fröccsöt. Tihanyban, a Belső-tó partján találhatja meg a látogatóközpont, ahol ősmaradványokat és kőzeteket is megnézhet, míg kint egy pallósoron végighaladva ismerheti meg a tó élővilágát. Nem sokkal arrébb található a Lóczy Lajos tanösvény, ahol számos földtani képződményt csodálhat meg tavasztól őszig. Ürgetelepet nyáron kell nézni (a Belső-tónál keressék), de tökéletes lazítás az is, ha csak üldögél kicsit a tó stégjén és megnézi ott élő állatokat.

40 kilométerrel arrébb van Monoszló, ahol a Hegyestű Geológiai bemutatóhely található. A nálunk családilag Óriás Tóbiásnak hívott hegyet bazaltsziklák alkotják, az egykori vulkán tetejéről fantasztikus a kilátás. És egyúttal a balatoni tanúhegyek kialakulására is fényt deríthetünk.

Ha arrébb gurulunk, Salföld várja a kisgyerekeseket. A Majorban régi magyar háziállatok (rackától a szürkemarháig) csodálhatóak meg, idén tavasszal pedig új játszótér is készült a gyerekeknek.

A Káli-medencében számos kulcsosházat választhatunk szállás gyanánt, a jellegzetes parasztházak mellett Badacsonyban a Bonvinoban lehet aludni, a Káli Art Inn pedig nemcsak hangulatos szobáiról, hanem gasztronómiájáról is egyre ismertebb.

Bük és környéke

Nyugdijas német turisták? Láblógató henyélés a vízben? Hol van az már! Bár a Vas megyei Bük városa alapvetően fürdőhelyként ismert Magyarországon és Európa-szerte, az elmúlt években nagy erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy az aktívabb kikapcsolódást kereső vendégek se unatkozzanak. A Budapesttől 200 kilométerre található Bük és a gyógyhelyi városrész egybeolvadt, a település szinte minden háza kiadó. Nem elhanyagolható a hotelek száma sem, az egyszerűbbtől a luxusverzióig találhatunk magunknak megfelelőt. Érdemes csomagajánlatokat keresgélni, mert így olcsóbb ajánlatot is kifoghatunk.

A fürdőbe évente több százezer ember látogat el, nem csoda, hogy a gyógyvíz mellett élményfürdőt is építtettek. Ide a belépő nem olcsó, a gyógyvizes-és strand részlegre érvényes kombinált jegy főszezonban 4300 forintba került, míg ha csak a gyógyfürdőbe megyünk, akkor 2450 forintot kell fizetnünk. Szerencsére a társadalombiztosítás finanszírozza a gyógyfürdőkúrát rászorultság esetén, így egyrész olcsón kezelnek minket, másrészt a belépő ára is 1000 forinttal csökken. A fürdőben 32, minden igényt kielégítő medencét találhatunk: ha szeretjük a plusz adrenalint, több ingyenes élménycsúszda közül választhatunk, ha pedig az aktív pihenést kedveljük, strandröplabdával vagy vízi tornával mozgathatjuk meg a testünket. Sőt, az emeleten számos medical wellness szolgáltatásra lehet lecsapni. A gyerekekre is gondoltak a fürdőben, külön gyerekrészleg, ételek, társasjátékok, pihenő és pelenkázó is van. 3 év alatt ingyenes a belépés.  

Mit csináljon, ha nem fürdőzik?

Aki idáig csak a fürdőjéről ismerte a helyet, nem is gondolná, mennyi szépség, érdekesség rejlik ezen a vidéken. Bük és környéke megér egy felfedezést, egy igazi környezettudatos ÖKOkalandot. Fürdővárosként elsőként dolgozott ki Bük városa turisztikai ökoprogramot, ami összefogja a környék természeti attrakcióit. A kalandorokat egy speciális „ÖKOitiner”-kalandtérkép segíti a felfedezésben, ezt letöltheti az internetről vagy átveheti a Bükfürdő Tourinform irodában. Akik sikeresen végigjárják az ÖKOkaland állomásait, nemcsak az élménnyel lesznek gazdagabbak, de ajándékot is kapnak.

Biciklivel is érdemes bejárni a környéket, a közelben számos gyönyörű rétet, mezőt és erdőt találni. Másrészt a helyi TDM szervezet (turisztikai desztináció menedzsment) létrehozott egy nagyon kedves Kneipp ® parkot (Sebastian Kneipp német katolikus pap a 19. században forradalmasította a természetgyógyászatot), ahol mezítláb kell végiggyalogolni a közel 500 méteres száraztaposó pályán és olyan felületeken, mint a fenyőkéreg, kavics vagy toboz. Emellett a szabadban is tornázhatunk – az ingyenes kondipark egy része pedig mozgássérülteknek van kialakítva. A helyi Kóczán tájházban kiderül, hogyan éltek egykor a helyiek, sőt a golfot is kipróbálhatják a Greenfield Hotel Golf & Spa-nál.    

Ha pedig már Vas megyében jár, látogasson el Kőszegre, a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban megfigyelheti a siketfajdok életét és sötétkamrában hallgathatja meg az éjszakai madarakat. Ha pedig valódi fanatikus, akkor a közeli madárgondozó telepre is látogasson el, ahol sebesült ragadozókat gyógyítanak.

Ötven kilométert kell autóznia Bükből, hogy ráakadjon a rábahídvégi Csodaszarvas Tájparkra, ami nemcsak szállást nyújt, hanem annál jóval többet. Vannak itt őshonos állatok, rég elfeledett mesterségek kellékei. Emellett erdei iskola, tájház, nádfedeles és kézzel faragott építmények, tanösvény és erdei drótkötélpálya teszi élővé a 16 hektáros területet, melynek saját kikötője is van.

Fotó: csodaszarvastajpark.hu Fotó: csodaszarvastajpark.hu
Fotó: csodaszarvastajpark.hu Fotó: csodaszarvastajpark.hucsodaszarvastajpark.hu

Őrség

Nincs közel Budapesthez, de megéri az utazást, hogy pár napot az Őrségben töltsünk el. A Szőce-patak völgyében nő a tőzegmoha, a tőzegeper, a kígyógyökerű keserűfű, a kenyérbél cickafark,és más érdekességek. A lápot pallókon lehet megtekinteni, nehogy valami kár érje a növényeket és az állatokat. Az Őrségben több mint 20 tanösvény található.

Ha már az Őrségbe látogat, nézzen el Szalafőre, amely mai napig őrzi honfoglalás kori településszerkezetét, így hét, egymástól távol részből, úgynevezett szerből (Pityerszer, Alsószer, Csörgőszer, Felsőszer, Gyöngyösszer, Papszer és Templomszer) áll. Pityerszert, amely eredeti nevét valószínűleg a pityer madárról kapta, érdemes alaposabban is körbejárni: az országban egyedül itt láthat emeletes kástut és kerített házat.

Szalafőről mindössze húsz-harminc percet kell autóznia Szentgotthárd felé, hogy eljusson a Máriaújfalui-víztározóként ismert Hársas-tóhoz, amit Magyarországon legszebb víztározójaként tartanak számon. A tavat állítólag a politikai elit számára készítették, de a rendszerváltás elmosta a merész tervet. A tóban ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszegfélék, compó, pisztráng várja a sporthorgászokat, de a környéke sétára is tökéletes. Kocsival behajtani tilos, így garantáltan nagy nyugalomban és csöndben szemlélheti meg az Őrségi Nemzeti Park területén fekvő víztározót és környékét.

Fotó: orseg.info Fotó: orseg.info Fotó: orseg.info Fotó: orseg.info
Fotó: orseg.info Fotó: orseg.info Fotó: orseg.info Fotó: orseg.infoorseg.info

Szállásügyben nincs nehéz dolgunk, az Őrség kedvelt célpontja a magyaroknak és az osztrákoknak egyaránt, így számos helyes portát találni, ahol kaphatunk egy ágyat, vagy egy egész falusi házat. Sajnos a környéket még nem fedezték fel a gasztroőrültek, de itt találnak egy összefoglalót arról, hol és mit érdemes enni a környéken. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek