Idén a kalandtábor a sláger

Bár még csak most kezdődik az igazi nyár, már most lehet tudni, hogy mik az idei tábortrendek. A Taborfigyelo.hu 400 táborozó és szüleik bevonásával mérte fel, hogy mik a 2014-es év slágerei, hol táboroznak a gyerekek, valamint mennyit költenek a szülők gyerekenként egy táborra. A portál szerint a későn ébredők sem csúsztak le az idei szezonról.

Tábortípus

Komolyabb elmozdulás tapasztalható a tavalyhoz képest a tábor típusának kiválasztásánál. A válaszadók 41 százaléka napközis, míg 59 százalékuk ottalvós tábort választott gyermekének, míg 2013-ban a gyerekek 80 százaléka ottalvós táborban töltötte a vakáció egy részét. A különbség egyik magyarázata lehet, hogy a napközi táborral mind anyagilag, mind a felügyelet nélküli időszak hosszát tekintve jobban járnak a szülők. (Ha mégis egyhetes táborba küldené gyermekét, itt elolvashatja, mit érdemes bepakolni a csomagjába.)

Tábortematika

A táborok tematikai megosztásában közel a válaszadó közel negyede (22%) kalandtábort választott gyermekének, míg 13% sporttáborokra voksolt. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát az idegen nyelvi táborok foglalják el (13%), majd ezeket követik a tánctáborok, a készségfejlesztő táborok, a kézműves táborok, és a vizes táborok. Az előző évvel összehasonlítva a sporttáborok kerültek előtérbe (2013-ban a 6. helyet foglalták el), és az idegen nyelvi, elsősorban angoltáborok népszerűsége erősödött valamelyest.

Földrajzi eloszlás

A Balaton már 2013-ban is mérhetően háttérbe szorult, és 2014-ben sincs ez másként. A 2014-es év négy legnépszerűbb helyszíne Budapest (38%), Pest megye (20%), Veszprém megye (17%) és Bács-Kiskun megye (16%). Budapesten elsősorban a napközis, míg a többi megyében nagyrészt az ottalvós táborok viszik a prímet.

Kedvelt táborozási időszakok

Idén a legtöbb gyerek (37%) júniusban táborozik, míg júliusban 34%, augusztusban 29% tölti a vakációt táborokban. Ez a mért érték a tábort később foglalók miatt, minimális mértékben ugyan, de változhat. A portál adatai alapján még azok sincsenek lecsúszva az idei táborozásról, akik most kezdenek el keresgélni. Ugyan a táborok egyes turnusai már beteltek ugyan, de a többségnél még lehet akár több időpontra is jelentkezni.

Kevesebbet költenek táborra

A szülők a 2013-as adatokhoz képest idén kevesebbet költenek táborokra. A napközis táborokra 18 000 forintot (2013: 26 500 forintot), míg ottalvós táborokra átlagosan 30 000 forintot (2013: 32 650 forintot) szánnak.

Tabor nepszerusegi jelentes 2014 jpg
Piktochart / Táborfigyelő
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek