Erre figyeljen, ha szilveszteri házibulit tervez

A szilveszter a féktelen bulik és a mulatozás időszaka, amivel nincs is semmi baj, míg nem a mi lakásunkban történik. Ha ön mégis úgy dönt, hogy bevállal egy házibulit, akkor viszont néhány dolgot érdemes szem előtt tartani.

Legyen elég ülőhelye. Igen, táncos buliban is.

Hiába szeretne táncolós, mozgós bulit, ez nem csak önön múlik. A zene és a hangulatos fények megválasztása táncra serkenti az embereket, de így sem árt, ha van elegendő ülőhely. Ráadásul ezeket úgy érdemes kialakítani, hogy legalább két – két ember beszélgetni is tudjon, nem csak ücsörögni. Ezt úgy érheti el a legkönnyebben, ha a tánctértől egy kissé messzebb, de ugyanabban a helyiségben teszi le a székeket. Ezzel nem tűnnek el az emberek a buliból, de mégis le lehet ülni egy kicsit.

84589549

Ami törékeny, azt egyszerűen tüntesse el

Egy házibuliban a házigazda is szeretné magát jól érezni, ehhez pedig az kell, hogy ne aggódjon folyton. A törékeny vagy nagyon értékes tárgyakat szedje össze, és tegye olyan helyre vagy helyiségbe, ahova a buli nem terjed ki, és esetleg még zárható is. Ha valami olyasmi is van a szobában, amit nem tud onnan elmozdítani, próbálja azt a helyiséget raktárrá/ruhatárrá kinevezni, így megúszhatja a komolyabb károkat.

Ugyancsak érdemes a szőnyegeket feltekerni, a kárpitozott bútorokat letakarni, mivel a vörösbor, vagy más makacs foltok kivétele az anyagból drága, és sokszor nem is lehetséges - tanácsolják ilyenkor a hozzáértők. Szóval mérlegeljen: vagy bevállalja, hogy akár évekig szemléli később a foltokat, vagy komoly melóval ronda és rideg helyszínné varázsolja a lakását, vagy – nem is rendez házibulit.

Védett zugot az italoknak

„Az asztalt, amire az italok – különösen a szilveszterkor elengedhetetlen bólé és pezsgő – kerülnek, érdemes szintén a tánctértől távolabb, a helyiség valamelyik kuckósabb zugába, közvetlenül a fal mellé elhelyezni. A jól elhelyezett alkalmi italpult sokat segít abban, hogy ne kelljen a fél estét a kiöntött italok és/vagy összetört poharak feltakarításával tölteni.

Ha műanyagpoharat használ, a vendégek még az este elején ráírhatják a becenevüket alkoholos filccel, az üvegpoharakon elhelyezhető szilikonos pohárjelölők pedig nemcsak jó hangulatot hoznak, de kitűnő emlékek, amiket vendégeink magukkal is vihetnek haza. A poharakba kerülő italok megfelelő behűtéséről is gondoskodjuk időben. Ha a hűtőnk túl hamar megtelik, jól jöhet az előre bekészített jégkocka is” – ajánlja Vass Viktória, a Buliexpressz rendezvényszervezője és ceremóniamestere.

200027862-001
Tom Mareschal / Europress / Getty

A buli központja: a zene

„Ha mi magunk szeretnénk a zenéről gondoskodni, érdemes már előre összerakni a playlistet, főleg, ha van már bevált. A tapasztalatok szerint a vendégek ugyanis ideig-óráig jól elvannak Youtube-diszkóval, de ha nem akarja, hogy idővel egy-egy önjelölt dj sajátítsa ki magának az este zenéjének meghatározását, hanem valóban a társaság kedvében járhassunk, hasznos lehet az előzetesen összerakott lejátszási lista” – fűzi hozzá Lutz Gábor dj és rendezvényszervező.

A legnagyobb durranás az éjfél

Minden szilveszteri buli igazi csúcspontja az éjfél, ezért fordítson különös figyelmet arra, hogy mit csinálnak vendégei az óév utolsó és az újév első perceiben. A virsli és a pezsgő előkészítése mellett érdemes időben bekapcsolni a tévét vagy rádiót, hogy a visszaszámlálást valós időben élhessék közösen meg, de persze követhetik neten is az adott időzónának megfelelő visszaszámlást.

451810899
Knape / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra