Adományozna, de nem tudja kinek? Van pár ötletünk!

Karácsony közeledtével minden évben előtérbe kerül az adományozás kérdése, számtalan szervezet gyűjt ilyenkor ruhát vagy pénzt, Magyarországon és külföldön egyaránt. Adakozna ön is, de nem tudja, kinek és mit? Adunk néhány tippet, mert sokaknak (és egyre többeknek) van szüksége segítségre.

Age of Hope

Tavaly már írtunk az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítványról, mely 2010-ben jött létre azzal a céllal, hogy segítse a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyermekeket és családjaikat. Az alapítványnál a legtöbben önkéntes munkát végeznek. Az alapítvány elsősorban egyetemistákból, pályakezdő pedagógusokból, szociális szakemberekből és tapasztalt gyermekvédelmisekből áll, valamint tizenévesek is segítenek nekik, akik a kötelező közösségi munkát náluk végzik érettségi előtt. 

10348999 805491066164023 9122487873089057288 n
Facebook / Age of Hope

Karácsonyi adománygyűjtő kampányuk keretében főként játékok, csecsemőápolási szerek, tisztálkodó- és tisztítószerek, író- és tanszerek, tartós élelmiszerek, konyhai eszközök, édességek, gyermekruhák felajánlását várják, illetve ún. „cipős doboz adományokat”, melyeket gyűjtőpontjaikonlehet leadni. Anyagi támogatásra is szükségük van, hiszen ebből finanszírozzák a téli tábort, a benzint a mikrobuszba, és további gyerekprogramokat is szerveznek. Aki szívesen támogatná őket ilyesformán is, megteheti:

Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány 
Számlaszám: (ERSTE): 11600006-00000000-56705485
 
A budapesti és vidéki gyűjtőpontokat megnézheti a Facebook-oldalukon, ugyanitt rendszeresen hírt adnak az aktuális projektjeikről, programjaikról is.

Bátor Tábor Alapítvány

 
Bátor Tábor Alapítvány daganatos, hemofíliás, cukorbeteg és krónikus ízületi gyulladással kezelt gyerekek és családjaik számára szervez ingyenes élményterápiás táborokat, immáron 13 éve. Az alapítvány által szervezett programok ingyenesek és az idén a 6000. táborozó lépte át a tábor kapuját. Teljesen egyéni és vállalati adományokból működnek, éppen ezért nagyon fontos minden felajánlás a számukra. Néhány napja egy kampányt indítottak, kisbuszra gyűjtenek, a régi tönkrement és nagy szükségük van egy újra, hiszen ezzel biztosítják a gyerekeknek a táborba való eljutást. Bízunk benne, hogy a felajánlásokból időben meglesz a kisbusz a gyerekeknek!
 
Számlaszám: 10918001-00000015-88740016 (a közleményben tüntesse fel: kisbuszra).

Csepp a Tengerben Alapítvány Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért 

A „Csepp a Tengerben" Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány közreműködésével 15, mélyszegénységben élő kisgyerek egy úszóversenyen vehetne részt, továbbá a befolyt összegből ők is és a gyermekotthon tagjai is apró ajándékot kaphatnának Mikulás alkalmából.
 
A Mikulás napi 12 órás úszás nagyon különleges alkalom lehet a pilisi gyermekotthon lakói számára, de ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, szükségük van adományra – a verseny és az edzés költségeire – olvasható a honlapjukon, és innen kiderül az is, hogy az alábbi összegek mit fedeznek:
  • 1500 Ft-ból egy gyerek eljuthat a versenyre és vissza a gyermekotthonba.
  • 2000 Ft fedezi egy gyermek egész napos étkezését.
  • 5000 Ft-ból vesznek három gyermeknek mikulásajándékot.
  • 10.000 Ft elég 8 gyerek egyszeri edzésére.
  • 20.000 Ft-ból az egész csapat számára szép és egységes úszósapkát tudnak beszerezni.
Akik ráérnek december 5-6-án, nézzék meg a versenyt Veresegyházán, vagy kövessék a posztokat az alapítvány Facebook-oldalán.

Az alapítvány célja a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek személyiségének és képességeinek fejlesztése, egészségtudatosságra nevelése, értékközvetítés, hagyományőrzés; hosszútávon pedig minta nyújtása a szabadidő adaptív eltöltésére és a konstruktív életvezetés kialakítására. 

“Csepp a Tengerben” Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány: 
Számlaszám: HU 26 1174 2001 2004 4033 0000 0000 

Gyermelyi Tészta Ünnep 

 A Gyermelyi Zrt. a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen indította el a Tészta Ünnep akciót. Céljuk, hogy segíthessenek a rászorulókon és minél több tésztacsomagot tudjanak kiosztani a hátrányos helyzetű embereknek. Egy kattintással most ön ist hozzájárulhat, hogy eggyel több tésztacsomag találjon gazdára. Annyi a dolga, hogy a Gyermelyi Facebook-oldalán található virtuális karácsonyfára felakaszt egy tésztadíszt és kész. Ennyi. Mi már megtettük, most ön jön! 

Ezen a címen éri el a virtuális karácsonyfát, amire december 18-ig lehet tésztákat aggatni:
https://www.facebook.com/gyermelyi/app_1544162145825598

Karácsony hőse

Nagyon klassz kezdeményezéssel állt elő az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata. Közös erővel szeretnék a lehető legtöbb ajándékot összegyűjteni idén és azt rászoruló gyermekeknek adnák. Ehhez egy rövidfilmet is kreáltak, ami inkább megmosolyogtató, mintsem ajándékozásra késztető, mégis a tény, hogy tesznek valamit a hátrányos helyzetben élő gyermekekért, megindító. Az egyetemisták arra buzdítanak, hogy aki teheti, állítson össze egy kis csomagot és vigye be az egyetemre, így az is kaphat ajándékot idén Mikuláskor, karácsonykor, akinek erre alig van esélye. 

Elsősorban tartós/nehezen romlandó édességeket várnak, illetve apró és kis ajándékokat: csoki, ropi, keksz, apró kis ajándékok. A lényeg, hogy helyes kis csomagok legyenek, vagy azokat lehessen belőlük készíteni. Arra kérnek mindenkit, hogy a könnyebb szállítás érdekében zacskóba gyűjtsék az ajándékokat és ne dobozba. Úgy véljük, ez könnyen kivitelezhető. Arról sajnos pontos információk nincsenek a honlapon, hogy mikor és milyen formában jutnak majd el a gyerekekhez az ajándékok, az viszont biztos, hogy jó helyere kerülnek majd.

A csomagok leadásának ideje: november 18–december 4., 14:00.
Helye: ELTE: Kari HÖK irodák és kollégiumok, valamint Semmelweis Egyetem (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.) Hallgatói Centrum, 1088 Budapest, Vas utca 17. Alagsor, 005. (OVI) SE-ETK HÖK

Mikulásgyár 

Idén is megrendezték Európa egyik legnagyobb jótékonysági karácsonyi akcióját, a Mikulásgyárat, a gyűjtésnek ezúttal a Premier Outlet Center ad otthont. Egészen karácsonyig várják az adományokat a Mikulásgyárba, amiket a Magyar Vöröskereszt a rászoruló családok között oszt majd szét.

December 5-től minden nap délelőtt 10 órától este 20 óráig tart nyitva a 46-os üzlet a Premierben, ahová az adományokat viheti. Ha önnek is van olyan ruhája, cipője, játéka, használati tárgya, ami jó állapotban van, de már nem használják otthon, vigye ki a Mikulásgyárba, valaki biztosan nagyon fog örülni neki!

Ajándék leadására a Premieren kívül is van lehetőség, a következő helyszínek bármelyikén hagyhatja a csomagot:

  • központi sátor a Műcsarnok mellett, az Ötvenhatosok terén
  • Mammut II. földszintjén, a budapesti bevásárlóközpontok közül egyedüliként
  • országszerte a Duna House Ingatlanirodákban
  • Győri ETO Parkban
  • országszerte minden postán. Ugyanitt fel is adhatja, díjmentesen.
DSC02615
Dívány

„Elsősorban tartós élelmiszert (tésztát, konzervet, olajat, cukrot, sót, lisztet), tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhákat, takarót, játékot és könyvet várunk a Mikulásgyárba” – mondta Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője.

MikulásGyár Alapítvány: 10300002-10580797-49020028 
 

Plaza Real Alapítvány, átmeneti otthonban élő gyerekeknek

tampi.blog.hu szerzője 10 éven át egy vidéki átmeneti otthonban dolgozott az élő gyerekek nevelőjeként pár hónappal ezelőttig, amikor is alacsony fizetéséből fakadó súlyos megélhetési problémák miatt kénytelen volt otthagyni őket. A pályát szerencsére nem hagyta el, azóta egy fővárosi gyermekotthonban dolgozik, de munkája mellett rendszeresen gyűjt erre-arra a régi helyén lévő gyerekeknek egy olyan alapítvány segítségével, amit ő maga felügyel. Most egy klassz csocsóasztallal szeretné meglepni őket, ami 70 ezer forintba kerül, de persze minden felajánlást szívesen fogadnak, lesz hová tenni a pénzt. A gyerekek életéről, akikkel dolgozott és dolgozik, elképesztő látleletet kaphat a fenti blogból: hogy hogyan élik meg ők az átmeneti otthont, hogy honnan jöttek és hová mennek vissza, és hogy néha milyen szélmalomharcnak érződik, amit a blog írója nap mint nap küzd velük, mégis kitart, és csinálja. Mert tízesből kilences

Plaza Real Alapítvány:
 
Számlaszám: 11100104-18189797-36000001
Fontos, hogy a közlemény rovatba írja be: ÁTMENET.
 

SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa

Az SOS Gyermekfalu és a budapesti Pólus Center közösen gyűjt ajándékokat az otthonukat vesztett gyermekek részére. Az üzletközpont ezzel a jótékonysági akciójával szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy gondtalanul, meghitt környezetben teljen az SOS Gyermekfalvak összes, mintegy 380 lakójának ünnepe – ezért a szervezők arra kérik az adományozó kedvűeket, hogy 0 és 18 éves kor közötti gyermekekre és fiatalokra való tiszta ruhaneműket vigyenek a Pólus Center információs pultjához, illetve karácsonyfadíszeket is adományozhatnak, melyekkel a befogadó családok karácsonyfáik feldíszítését segítik. A közösen összegyűjtött ruhákat, dekorációkat és a fenyőfákat a bevásárlóközpont juttatja el a három gyermekfaluba: Battonyára, Kecskemétre és Kőszegre.

A felajánlások leadásának helye: Pólus Center információs pult
A felajánlások leadásának ideje2014. december 1-jétől 16-ig.
 
SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa: 11600006-00000000-27035696 ERSTE Bank, a megjegyzés rovatba írja be az „online” szót.

Segítsünk az állatokon is!

Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesületre egyik barátom hívta fel a figyelmemet. Tényleg nagyon rendezett hely, a szeretet, segíteni akarás és nem a pénz tartja össze. Abszolút az önkéntesek munkájából és adományokból működnek, és még így is, ilyen szerény körülmények között is igyekeznek a legjobb körülményeket biztosítani: a kölyköknek fűtött kenneleket készítettek, rengeteget törődnek az állatokkal. Nemcsak arra figyelnek, hogy életben maradjanak a kutyák, hanem hogy szocializálva is legyenek, mozoghassanak, ezért sétáltatják is őket. A neten mindig feltüntetik, ha adományokat kapnak, főleg tápot, amire nagy szükségük van. Ha kedvet kapott az adományozáshoz, pénzt is küldhet nekik, de biztosan annak is örülnek, ha a támogatók beesnek pár kiló állateledellel.
 
Cím: 2000 Szentendre, Izbég, Szentlászlói út – külterület.
Bankszámla:  Dunakanyar Takarékszövetkezet: 64700076-10006234
 
 
 

Ha ön is tud olyan szervezetet, amelyiknek nagy szüksége lenne adományokra, kommentelje a cikkünk alá Facebook-oldalunkon!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra